Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

36 A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. elégszenek meg vele. A kertben való kis munkával, vagy háziipari nem fárasztó munkával, vagy játékkal, sakkal, biliárddal, tekepályával és kártyával szórakozhatnak, kivéve a hazárdjátékot; újsággal el vannak látva, hiszen a sajtó és a kiadók nagyrésze szívesen látják el az én intézeteimet ingyen példányokkal, amiért itt is ismételt köszönettel fordulok a sajtó ama tagjaihoz, akik épen a rokkantakra való tekintettel, ingyen ajánlják fel és pontosan küldik lappéldányaikat. Ezeknek azonban ez nem elég, és nem megfelelő. Kiállnak az uccasarokra és koldulnak. Ez megfelelő. Ezeket a belügyminister úrral egyetértésben kímélet nélkül beszedetem az uccáról. (Helyeslés.) Mert ha egyszer megteremtjük számukra az élet feltételeit, nem tűrjük, hogy ok nélkül gyarapítsák a nemzet szégyenét. (Ugy van! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés! Kénytelen vagyok — mondom — azt a tömérdek sok problémát elmellőzíni. amelyeket felszólaló igen t. képviselőtársaim nyilván majd érinteni fognak (Halljuk! Halljuk!) s csak még egyetlenegy kérdésre szeretnék kitérni, nevezetesen a gyermekvédelem kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Ebben is inkább polemizálni szeretnék egy újsággal, illetőleg egy újság tudósítójával. Nem mondom meg a lap nevét, mert hiszen már megmondottam. Megjelent az illető lapban egy riport. Meg vagyok győződve, hogy a legnagyobb jóakarattal, jószándékkal irta az illető és készakarva nem mondott nem igazat. (Derültség.) Azt azonban meg kell állapitanom, hogy régen olvastam cikket, amelyben a tévedéseknek olyan collier-je volna, mint aminő ebben a cikkben van. A cikk természetesen engem támad, tehát elfogultsággal is lehetne engem vádolni, mikor reflektálok reá. Nevezetesen azt irja, hogy lezüllesztettem a gyermekvédelmet, amelyet valamikor olyan szépre megcsináltak — hogy azt lelketlen bürokratizmussal kezelem; hogy a gyermek, mielőtt bekerülhetno védőintézetbe, régen meghalt, stb. Mondom, hogy collier-t lehetne összeállítani a különböző valótlan állításokból, amelyeket, ha összefűznénk egy láncra, vagy egy zsinórra, és az illető tudósító urnák díszképen a nyakába akasztanánk, nem a köldökéig érne, hanem akkora volna, hogy a járását akadályozná, mert a földig leérne. (Derültség.) Én nem is polemizálok, tudom, hogy bajok vannak, azonban remélem, hogy azzal, hogy én rendet akarok tereinteni valahol, ezzel az eggyel nem érdemiek meg támadást. (Ugy van! Ugy van!) ; (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Remélem, hogy azért nem érdemiek támadást, hogy nem engedem az állami gyermekvédelem keretébe átadott gyermekeknek százait és ezreit efpusztulni gondozás híjján. Remélem, hogy azért nem érdemlek meg támadást, hogy én a gyermeket vissza akarom adni az anyjának olyan esetekben, mikor az édesanya gondozása alatt erkölcsi, vagy fizikai veszedelem nem feuyegetí a gyermeket, és támogatom az anyát abban, hogy nevelje a saját gyermekét. (Helyeslés és taps.) Hogy az illető riporter ur még jobban elszörnyedjen, bevallom itt suttogva, de a nemzet legnagyobb nyilvánossága előtt, hogy «*gy esztendő alatt 17.000 ilyen gs

r

ermeket ad'am vissza az anyjának (Taps), nem azért, hogy spóroljak és takarékoskodjam, mert az anyjának adok támogatást, hanem azért, mert én sem apácával, sem szerzetessel, sem ápolónőéül február hó 17-én, kedden. vei, sem ministeriális hivatalnokkal, sem igazgatóval, sem orvossal nem tudom az édesanyát pótolni. (Élénk helyeslés.) Ezt remélem, mindenki elismeri. Már most különös elismeréssel kell megemlékeznem azokról a társadalmi szervekről, amelyek a gyermekvédelem terén, kezdve a csecsemőkortól, fel egészen a serdülő korig a magyar gyermekekkel, és az ifjúsággal foglalkozik. Három ilyen számbavehető nagy társadalmi szervünk van. Egyik a Stefánia-Szövetség, a másik a Gyermekvédő Liga, a harmadik pedig a Katholikus Gyermekvédő Patronázs. Mind a három intézmény igen nagy válsággal küzdött; anyagi gondjai egészen biztosan most is vannak. De különösen nagy válsággal küzdöttek akkor, amikor először kezdtem foglalkozni az ő problémáikkal. Nem találtam más megoldást, mint azt, hogy az első kettőnek, a Stefánia Szövetségnek és a Ligának a költségvetését beterjesztetem magam elé, szakférfiaimmal áttárgyalom és a jóváhagyott költségvetés kétharmadrészét vállalom a saját tárcám terhére. Ezeket az összegeket méltóztatnak megtalálni a költségvetésben mindkét részről. A harmadik intézményt pedig, amennyiben módomban van, próbálom segélyezni olyan hitelekből, amelyek homogén jellegűek és amelyek rendelkezésemre állanak. De nem kivánok a világért sem hozzányúlni _ ennek a három intézménynek társadalmi jellegéhez. Nem kívánom érinteni az autonóm jelleget. Egy-egy ministeri biztosom ki van ugyan küldve mindegyikhez, azonban nem az a feladatuk, hogy akadályozzák ezeknek az elsőrangú társadalmi szerveknek működését, hanem, hogy összekötő kapocs legyenek a szerv és a minister között. Az a feladatuk, hogy támogassák az intézményeket, a hónuk alá nyúljanak és hogy nálam minél több segítséget eszközöljenek ki. Kénytelen leszek kérni majd ennél a pontnál is a pénzügyi kormányzattól és a nemzetgyűléstől a következő költségvetésre jelentékenyen nagyobb összeget. Mert ha pl. a Stefánia-Szövetség adatai közül orvosi körökben általában kétségbe vonják is, hogy a gyermekhalandóságot ott, ahol ők szülőotthont állítottak fel, vagy ahol a csecsemőket vettek gondozásba, 18%-ról 9%-ra sikerült lecsökkenteni, azt feltétlenül el kell ismerni, hogy a Stefánia működése ott, ahol kifejtheti erejét, a csecsemőhalandóságot az átlagos 18—20%-ról 16—14—12% -ra csökkenti. Ez annyi száz megmentett magyar csecsemőt jelent, és annyi ezer és tízezer megmentendő csecsemőt, ha majd megfelelő t módon dotáljuk ezt az intézményt, hogy az ő csecsemővédőjét, szülőotthonait, repülőládáit, kosarait stb. kiépithesse és kiküldhesse. Ez az, amit kérni fogok ugy a Stefánia, valamint a már serdülő ifjúság körében dolgozó Liga részére is. A Gyermekvédő Liga a gyermekeket körülbelül a csecsemőkor befejezése után veszi gondozásába fel egészen addig a_ korig, amikor az iskolaköteles kor már lejárt. LTtána azután, amennyiben bűnözők, vagy bűnözésre hajlamosak, vagy veszélyeztetettek, veszi át ezt az emberanyagot a Patronázs. Nem kívánom ezeket a kérdéseket tovább fejtegetni, csak azt említem még meg, hogy ugy a ligának különösen gyermeknyaraltatási, gyermekvédelmi akciója, mint a patronázsnak a bűnözésekben talált gyermekanyagnak egészségessé tétele korul kifejtett működése iránt a kormány, az állam részéről a lehető legnagyobb elismeréssel vagyok és ennek han-