Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-385

A nemzetgyűlés 385. ülése 1925. lamra. Óriási súllyal nehezednek az egyénre, mert van-e nagyobb csapás egy emberre annál, ha muiikakeresetétől fosztatik meg, és ha azt lehet mondani, szociális törvényhozásunk ilyenirányú rendezetlesége folytán, hogy jóformán az éhhaláhiak van kitéve. Magyarországon a munkásság általában igazán csak annyit keres, amennyiből fizikai életét fenn tudja tartani. (Kiss Menyhért: Még annyit sem!) Méltóztassanak elgondolni '. ha az a munkás, aki nem keres annyit, hogy félre tehessen valamit, mert hiszen napibérét kénytelen napról-napra felélni, munkanélkülivé válik, akkor két héten belül a legirtózatosabb inség előtt áll. És méltóztassanak elgondolni, mit jelent egy 3—4 gyermekes családapának elveszitenie a keresetét és arról gondoskodnia, hogy holnap mit ad éhező és nyomorgó gyermekeinek De nemcsak az egyénre, hanem az államra nézve is óriási veszedelmet rejt magában a folyton növekvő munkanélküliség. A konszolidációnak óriási veszedelme az, ha sok munkanélküli van az országba]], mert a munkanélküliség növeli a korgó gyomrok számát, a konszolidációnak pedig legnagyobb ellensége mindig a korgó gyomor. Az az ember, aki éhezik, nem tud józan esze után menni, az sokszor olyan dolgokat is cselekszik, amilyeneket nyugodtabb pillanatokban talán nem cselekednék. Az egész államnak és az egész társadalomnak érdeke tehát, hogy a munkanélküliséget minél jobban csökkentsük és minél inkább megszüntessük, egyrészt emberbaráti szempontból, de másrészt a konszolidáció szempontjából is. De kötelessége ez a kormánynak azért is, mert hiszen a kormánynak nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak az állam minden polgárával szemben. (I)réfor Imre: A kormány tudatában^ van ennek!) Akkor azt hiszem, ezirányú fejtegetéseimet felesleges folytatnom, ha a kormányzat tudatában van annak a nagy kötelességének, amely e tekintetbe]! rá hárul. Akkor inkább rátérek arra, hogy a kormányzat mennyiben érvényesítette ezt a nagy kötelességét, amely rá hárul. Nem mondhatom azt — mert nem mondanék igazat, ha azt mondanám —, hogy a kormányzat részéről e tekintetben semmiféle kezdeményezés nem történt. Amint a népjóléti minister ur is volt szíves az egyik interpellációra adott válaszában hangoztatni, 1923 nyarán 30 milliárd koronát folyósított a pénzügyi kormányzat a törvényhatóságoknak építkezésekre és igy közvetve a munkanélküliség enyhítésére, majd ugyanakkor 100 milliárdot a budapesti lakások tatarozására. (Kiss Menyhért: Ami nem történt meg! Budapesten a lakásokat nem nagyon tatarozták!) és később 20—30 milliárdot vidéki munkálatokra. Ez is valami, de ezzel még nem lehet a munkanélküliséget csökkenteni, sőt a munkanélküliség folytonos növekedésének sem lehet elejét venni. Nagyon fontos tehát, hogy a kormányzat erősebb rendszabályokat alkalmazzon itt; nagyon fontos, hogy lehetőleg törekedjék arra, hogy tényleg állítsa meg a munkanélküliség növekedését, sőt ne csak megállítsa, hanem minél inkább apassza is a munkanélküliek számát. Tudom azt, hogy e tekintetben nehéz tanácsokat adni a kormányzatnak, mert hiszen ez az egész kérdés jóformán csak pénz kérdése. Ha a kormányzatnak elegendő pénz állana rendelkezésére, akkor bizonyára sokkal könnyebben, sőt egyszerűbben meg lehetne ezt a kérési már cms hó í-én, szerdán. 373 ' dést oldani. De azért a kormányzat nem állhat , tanácstalanul ez előtt a nagy probléma előtt, i nem nézheti, hogy egyesek nyomorogjanak és I éhezzenek. Nem nézheti azt, amit például épen ' a napokban hallottam, hogy egy szegény mun, kanélküli felesége végigment a Teleki-téren, 1 az egyik ház elé kitett szemeteskosárból^ kiszedte a száraz kenyérdarabokat és gyermekei! nek adta, akik azokat mohó étvággyal fogyaszj íották el. Nem nézheti a kormányzat azt, amit I szintén a napokban hallottam, hogy az egyik munkás eladta, jó ingét és alsónadrágját 100.000 koronáért, hogy azután ing nélkül járjon, mert annyira éhezett, hogy rá volt szorulva arra a pénzre, amit ezért kapott. Nem nézheti az ország közvéleménye sem, hogy például az egyik munkás 300,000 koronáért eladta testi ruháját és 100.000 koronáért rongyokat vett magának, mert rá volt szorulva arra a 200.000 koronára: Ilyen nyomor előtt nem állhatunk tanácstalanul és bármilyen nehéz helyzetben van is r a pénzügyi kormányzat, itt a cselekvés terére kell lépni. Meg kell valósítani azt, hogy a gazdagok vagyonából és gazdagságából le kell törni valamit — tudom azt, hogy nem első Ízben történik ez a letörés, de ennek ismét^ megkell történnie —, és oda kell adni a szegényeknek, hogy azok nyomora enyhüljön. Én a magam részéről rendkívül fontosnak tartanám azt. ha a kormányzat hatósági közegei által felülvizsgáltatná a gyárak és iparvállalatok üzemét és költségvetését, még pedig abból a célból, hogy lássa, vájjon az illető vállalatoknál mindig kellőleg indokolt volt-e a munkáselbocsátás. Mert én ugy veszem észre. hogy egyes iparvállalatok, látván azt, hogy az inflációs konjunktúra ideje elmúlt és most már nem lehet annyit keresni, mint amennyit azelőtt kerestek, nem akarják üzemüket olyan mértékben folytatni, mint amilyen mértékben egy kis áldozattal, amelyet önmaguk ellen, de a nemzetnek hoznak még, folytathatnák. Épen azért fontosnak tartanám, ha a kormányzat hatósági közegeivel felülvizsgáltatná ezeknek a vállalatoknak az üzemét és amennyiben a mai nehéz viszonyok között nem eléggé indokolt az olyan nagymérvű munkáselbocsátás. mint amilyen az illető üzemnél történt, akkor ragaszkodnék ahhoz, hogy azokat a munkásokat az illető vállalat visszavegye, a munkáselbocsátásokat szüntesse be és a régi munkásmennyiséget alkalmazza továbbra is. Fontosnak tartanám továbbá azt is, bármennyire bizarrnak látszik is a mai adóviszonyok között, hogy 10.000 aranykoronán felüli jövedelmek a munkanélküliek nyomorának enyhítése céljából adóztassanak meg. (Kiss Menyhért: Nagyon helyes!) Oda kell nyúlni, ahol van. Ha az államkasszához nem nyúlhatunk, mert nincs benne pénz, akkor oda, kell nyúlnunk, ahol van valami. (Dréhr Imre: Miért nincs? Mert az adózókőpességet nem lehet már fokozni!) Ha a 10.000 aranykoronán felüli jövedelmeket megadóztatjuk, akkor ezzel még nem hoztuk olyan helyzetbe annak a jövedclemnek^ alanyát, hogy az talán éhen pusztulna. (Kiss Menyhért: A Ritzben kell megnézni a vacsorázókat! Olaszországba még most is ezren meg- ezren mennek! Ezt a vagyont kfll megfogni! — Dréhr Imre: Uszit a tőke ellen! Hálás szolgálatot tesz az országnak!) Elnök: Kiss Menyhért képviselő urat kénytelen vagyok figyelmeztetni, hogy most még nem őt illeti az interpellálás joga. Először Csik József képviselő urnák kell befejeznie beszédét. 55*