Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-385

374 A nemzetgyűlés 385. ülése 1925. évi 'március hó 4-én, szerdán. Csik József (Dréhr Imre felé): T. képviselőtársam egészen nyugodt lehet, ha a 10.000 aranykoronán felüli jövedelmeket törvény hozásilag megadóztatnák, még azután is járnának nagyon sokan — sőt bizonyára a képviselő ur is — autón ebben az országban és Budapesten. És nem lehet azt mondani, hogy ez uszitás. Az nem uszitás, amikor azt követeli valaki a kormányzattól és az államtól, hogy gondoskodjék arról, hogy ebben az országban ne nyomorogjanak, végső Ínségbe ne jussanak és éhhalál veszedelme elé ne kerüljenek az emberek. (Dréhr Imre: Ez nincs! — Kiss Menyhért: Minden nap 20 öngyilkosság! — Dréhr Imre: Ez izolált jelenség nálunk! — Kiss Menyhért: A legnagyobb mértékben itt van!) Elnök: Csendet kérek! Kérem a képviselő 'urakat, ne méltóztassanak állandóan közbeszólásokkal zavarni a szónokot. Csik József (Dréhr Imre felé): Mélyen t. képviselőtársam, arra kérem — mert hiszen meg vagyok győződve, hogy meggyőződésbői és jóakaratból vetette közbe ezeket a közbeszólásokai. —, méltóztassék elfáradni a keresztényszocialista szakszervezetek irodájába, ott látni fogja ezeket a munkanélkülieket a legsiralmasabb állapotban. Van közöttük olyan, akinek két hét óta nem volt meleg étel a szájában, mert nincs egy krajcárja sem, ínég annyi sem, hogy kenyeret vegyen. (Dréhr Imre: Ez máshol is van. nemcsak Magyarországon!) Megengedem, hogy van, elsősorban azonban a saját portánkon seperjünk és teremtsünk tiszta helyzetei, mert nekünk elsősorban a magyar nyomorgókról kötelességünk gondoskodni, s ha már azokról gondoskodtunk, akkor gondoskodhatunk majd a külföldiekről. Elnök (csenget): Kénytelen vagyok figyelmeztetni a képviselő urat, hogy beszédének határideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. Csik József: Fontosnak tartanám továbbá azt, hogy azokat a munkanélkülieket, akik momentán nagy nyomorba jutottak, valami inségakció utján a kormányzat segítse, és végül azt. hogy a munkahiány esetére való biztosításról szóló törvényjavaslatot a kormány minél előbb terjessze a nemzetgyűlés elé. Erről részletesebben óhajtottam szólni, ezt azonban időm nem engedi meg. Csak ezúton hívom fel tehát a jelenlevő népjóléti minister ur figyelmét, hogy hihetőleg ne késlekedjék e törvényjavaslat benyújtásával, mert bár a munkanélküliség kérdését ez sem fogja egyszersmind cukorra megoldani, hiszen annak a törvénynek gyakorlati érvényesítéséhez is több időre van szükség, de nagyrészben enyhíteni fogja azt a munkanélküliséget, amely ma van. (Helyeslés balfclől.) Elnök: A népjóléti minister ur kivan nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Nem tudom bizonyosan, mennyi idővel ezelőtt, de nem nagyon régen, ugyanabból a pártból, amelyhez a t. inpelláló képviselő ur is tartozik, egy interpelláció hangzott el ugyanebben a tárgyban. Akkor — ugy emlékszem —, meglehetősen kiterjeszkedve a kérdés minden vonatkozására, bátor voltam választ adni, melyet a Ház tudomásul méltóztatott venni. Most tehát tulajdonképen felmentve érezhetném magam attól a feladattól, hogy erre az interpellációra, mely majdnem teljesen azonos szövegű az akkor elmondott Szabó József-féle interpellációval, most megint kitérjek. Hogy mégis megteszem, ez azért történik, mert honorálni kívánom igen t. képviselőtársamnak kétségkívül nemes szándékait, amikor ezt a kédést idehozta a nemzetgyűlés elé, másrészt bizonyos fokban szeretném kifejezésre juttatni azt a — majdnem azt mondanám — nagy respektusomat, szinte megdöbbenésemet, amellyel magam is állandóan vagyok e nagy problémával szemben. Hogy munkahiány van ebben az országban a mi gazdasági helyzetünkben, az természetesen j nem tagadható és sem a képviselő ur, sem én nem mondunk újságot, ha ezt megállapítjuk. J Ha oly értelemben veszem a muukahiányt, hogy vájjon a szakmájukban dolgozni nem tudók száma apadt-e vagy emelkedett, azt kell mondanom, hogy a munkahiány nagyobbodott. Ha abban az értelemben teszem fel a kérdést, hogy az a munkahiány, amelyről ezelőtt nem tudóin hány héttel a nemzetgyűlés előtt voltam bátor szólani, általános munkaalkalom hiánya címén emelkedett-e vagy csökkent, azt a reményemet kell — szintén hivatalos adatok faiján ugyan — kifejezésre juttatnom, hogy remélem, most már a tavaszi munkálatok és különböző munkaalkalmak megnyílása idején ez a munkahiány csökken. Mindamellett, még ezen a két duktuson elindulva kénytelen vagyok megállapítani azt a félelmemet, hogy az ipari szakmájukban dolgozni nem tudók száma valószínűleg még emelkedni fog, viszont a valamilyen munkaalkalomhoz mégis hozzá jutni tudók száma emelkedvén, az abszolút munkahiányosok száma csökkenni fog. Ez semmikép sem vigasztalás azokra, akik egyrészt a saját szakmájukban nem tudnak dolgozni, másreszt más munkaalkalmakhoz sem tudnak hozzájutni. T. képviselőtársam felszólította a kormányt, nevezetesen engem arra, hogy ezt a kérdést gyökerén szanáljuk és addig is, m ig gyökerén nem lesz meggyógyítható, nyújtsunk valami módon segítséget azoknak,, akik semmiféle munkaalkalomhoz nem jutnak. Ami az első kívánalmat illeti, voltam bátor már említeni a múlt alkalommal ugyanennél a tárgynál, hogy február folyamán közmunkaakciónak nevezhető ujabb akciót kívánok folyamatba tenni. Ennék az akciónak folyamatbatétele — amint megígértem — már meg is történt. Nem húsz — amint akkor beigértem —, hanem harminc milliárd koronát volt alkalmam kieszközölni kölcsön alakjában a 1 örvényhatóságoknak, városoknak és községeknek, melyek ennek az összegnek erejében utak es hidak építését, javítását, esetleg víz lecsapolását vagy más ilyen közérdekű munkálatokat rendeltek el, úgyhogy már beszámolhatok ennek az akciónak kint a vidéken némi eredményéről. Mindenesetre sokkal szélesebb mederben kellene a most emiitett akciót megindítani, mert hiszen kint a, vidéken nemcsak az a veszedelem fenyeget bennünket, hogy a már most munkaalkalom nélkül lévők, tehát munkahiányban szenvedők száma stabilizálódni'fog vagy csak jelentéktelenül fog csökkenni a mezei munkák megnyitása után, hanem az a másik is, hogy a- földbirtokreform végrehajtása révén a közép- és nagynradalmakban, melyekből a földbirtokreform meglehetős nagy területeket lekapcsolt, az ott foglalkoztatott cselédek fokozatos elbocsátása mutatkozik már most. különösen a Dunántúl, igen nagy mértékben. Én ezt a tünetet fokozott aggodalommal tekintem. Jelentések érkeznek hozzám Somogyból. Tolnából, Baranyából, Fehérmegyéből. Veszprémmegye területéről, de itt-ott a Duna-