Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-377
 nemzetgyűlés 377. ülése 1925. munkásságnak egészségügyi problémái, jóléti problémái, biztosítása, baleset, betegség, aggkor esetére, ez mind beletartozik ebbe a szociális kérdésbe. De tovább megyek. Egymásra van utalva a földmunkás és a föld maga. Az egyik szintén a tőkének egyik alakja, a másik pedig a munkaerő, amely az áldástosztó kenyeret termeli ki abból a földből. Ennek a kettőnek szintén nem szabad egymással mint ellenségnek szemközt állania. (Ugy van!) A földnek kell eltartania az egész nemzetet, természetesen együtt az ipari munkával és a szellemi munkával. A föld munkásai, akik megélnek, élnek és dolgoznak a földön és a földet munkálják meg, kell, hogy azon a földön megfelelő elhelyezkedést, megfelelő jólétet is találjanak. (Ugy van!) Ez is szociális probléma. De szociális probléma az egész nemzet egészségügye. Tiszta-e a nemzet vére (Ugy van!), nem fenyegetik-e veszedelmek a nemzet vérét; nincsenek-e olyan f törekvések, amelyek inficiálják akár levegő útján, akár kontágió utján, akár az élet utján, akár a lakás utján, akár a szellemi kontágió utján? Ez mind szociális probléma. Méltóztatnak tehát látni, mennyire igaza van az igen t. előadó urnák akkor, amikor azt mondja, hogy ebből a ministeriumból, ennek a munkakörével ami charitas, ami jótékonyság, ami nem állami feladat, ami a társadalomé, ami a törvényhatóságoké, községeké, az lehetőleg kapcsoltassék ki és teljes fajsúlyával állittassék bele, mint munkaprogram: a szociális kérdések ápolása, adminisztrálása, kitermelése, megoldáshoz juttatása, mert ez volna a fő- j feladat. Ha két nagy részre osztjuk a népjóléti J tárca munkakörét — az egyikbe tartozik az f egészségügy, a másikba tartozik minden más | —, abban az esetben az első ponttal foglal- ! kozva, nagy sajnálattal és ijedelemmel kell megállapítanom, hogj^ a magyar közegészségügy, a magyar nemzet egészségügye a háború után a legutóbbi években hanyatlást mutat, kedvezőtlenebb képet nyújt, mint aminő volt a megelőző években. Mindenekelőtt meg kell állapitanunk azt, hogy a természetes szaporodás csökkenőben van. A természetes szaporodás a, többi államokban, amelyek minket közelről vagy távolabb körülvesznek, 12 és 6 ezrelék között mozog átlagban. Magyarország mai területén a régi statisztika szerint, Nagy-Magyarország statisztikáját viszonyítva a mai területhez, 12 volt ugyanez a koefficiens, amely 1922-ben 10 re süllyedt és 1923-ban 6-ra süllyedt alá,. (Ugy van!) Méltóztatnak tehát látni, hogy a nemzet természetes erőgyarapodása az 1910-es állapotokhoz viszonyitva 50 százalékkal csökkent, amely katasztrofális szám, s mindenesetre megérdemli, hogy egy kicsit a közvetlen, vagy távolabbi okaira kiterjeszkedjünk. (Halljuk! Halljuk!) Az első ok, amely a legközvetlenebb ok, a születések apadása. (Ugy van!) A háború előtt Magyarországon. 1000 főre esett eleven születés 35, 1920-ban esett 31, 1923-ban esett 29 és 1924-ben esett 27. Méltóztatnak tehát látni: 35-ről 27-re esett le az élve születések száma Magyarországon. (Barla-Szabó József: Sok bába között elvész a gyermek! — Ugy van!) A második ok, amely ezzel kapcsolatos, az, hogy az élve megszületett csecsemők soraiban megdöbbentően nagy a csecsemőhalandóság. Én valóban meghatva vagyok kénytelen azt a számadatot közölni a t. Nemzetgyűléssel, hogy példának okáért az elég kicsiny Norvégiában 2 százaévi február hó 17-en, kedden. 29 lék az élve születettek közül a halálozások arányszáma, Magyarországon pedig ennek tízszerese: 20 százalék. Ez tehát annyit jelent, hogy minden 100 élve született magyar csecsemő közül 20-an elhalnak első életévük betöltése előtt. A magyar nemzet fáján tehát egyrészt kevesebb bimbó fakad, mint amennyinek kellene fakadnia a régi arányszámok szerint, másrészt amenyi fakad, abból minden ötödik elhervad, mielőtt még jóformán a nagy világot néző szemét az a kis magyar csecsemő kinyithatta volna. Kicsi koporsókat ácsolnak a magyar asztalosok és a magyar nemzet reménységét temetjük el, minden százból húszat ezekben a kicsi koporsókban. Kicsi nefelejtskék szemek hunyódnak le, mielőtt még ebben az országban széttekinthettek volna; kicsi kezek hűlnek ki, amelyek az édesanyjuk után nyúlnak, mielőtt még az életet megfoghatták volna. Mit jelent ez? Ez annyit jelent, hogy körülbelül 30—40.000 magyar escsemőt lehetne egyéves életkora előtt megmenteni, ha jobban ki volnának épitve nálunk egyrészt a csecsemővédő intézmények, másrészt, ha ez a szerencsétlen nemzet nem zúdult volna bele a létnek olyan mélységeibe, a megélhetésnek olyan szörnyűségeibe, mint aminőkben különösen az alsó rétegek vergődnek. (Ugy van!) De, t Nemzetgyűlés, ha áttérek a felnőttek betegségi statisztikájára, akkor azt kell megállapitanom, hogy az úgynevezett morbiditási statisztika, a megbetegedési statisztika is jelentékeny emelkedést mutat. Nevezetesen 100.000 lakosra, lélekszám szerint számitva, körülbelül ezerrel több megbetegedés, kórházilag ápolt megbetegedés mutatkozik ebben az esztendőben, mint amennyi volt a háború előtt. Ez is azt mutatja, hogy az ellenállási képesség, a felnőttek testében lévő, rejtőző egészségi tartaiékerő koefficiense kisebb, mint volt a háború előtt, kevésbé vagyunk ellenállóképesek betegségekkel szemben, mint voltunk a háború előtt. Ebből következik azután, hogy az a generáció, amely születik, kevésbé életerős és egészséges, mint volt a háború előtt, benne is kevesebb tehát a betegségekkel szemben való ellenállás ereje. (Ugy van!) Mindezek dacára az általános mortalitás, tehát a halálozás arányszáma nem nyug'talanitó, amennyiben 23-ról leszállt 21-re. Ez valamiképen mégis kedvező jelenség. Ebben a 21-ben azonban megint vezet a tüdő-gümőkór által okozott halálesetek száma. Nevezetesen a háború előtt az összes halálesetek 13 százaléka volt visszavezethető a tüdőbajra. Most 16 és 17 százalék között mozog ennek a gyilkos kórnak a helyfoglalása az összes halálesetek között. Ami annyit jelent, hogy minden 10.000 lakosra, majdnem 34 tüdővészes halál esik. (Kuna P. András: Gyenge ruházkodás!) A fertőző betegségek aránya valamivel szintén kedvezőbb, mint a múltban. A megbetegedésekből a háború előtt 22.5 százalék volt fertőző, 1921-ben 23.9 százalék, tehát az arány emelkedett, 1922-ben 23.3, 1923-baii 22 százalék, 1924-ben 21 százalék. Tehát alája szállottunk az összes megbetegedési esetek statisztikájánál a fertőző betegségek szempontjából a békebeli arányszámnak. Ezt arra vezetem vissza, hogy a fertőző bajok fellépésével szemben egészségügyi közigazgatásunk jelentékenyen jobban ki van épitve csonka Magyarországon, mint ahogy ki volt épitve a háború előtt Nagy-Magyarországon. Tagoltabb is ez a szolgálat és azonkivül különös dicsérettel és elismeréssel kell megemlékeznem azokról a férfiakról, akik a vezetésem alatt álló ministe*
