Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

30 A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. évi február hó 17-én, kedden, riumban négyen, mint egészségügyi országos felügyelők működnek és akiknek egyetlen feladatuk az, hogy ha valahol fertőző baj üti fel a fejét, akkor azonnal a helyszínére utaznak és ott — mondhatom: életük kockáztatásával — felveszik a fertőző bajokkal szemben a hadműveletek vezetését Hiszen méltóztatnak emlékezni, hogy ezen négy férfiú közül a múlt év folyamán a kiütéses tifusz ellen való küzdelem során az egyik elhalt az ott szerzett kiütéses üfuszban. Ugyancsak ilyen módon pusztult el megyei közigazgatásunk egyik értékes tagja: Förster főszolgabíró is. Ennek a két embernek az emléke megérdemli, hogy amikor itt a fertőző betegségek ellen felvett küzdelem némi sikeréről beszámolni van szerencsém, a nemzetgyűlés előtt kegyelettel emlékezzem meg az ő életüket is feláldozó munkásságukról. (Élénk helyeslés. Ezeknek a jelenségeknek, ennek a leromlásnak távolabbi okai a következők: Először az általános gazdasági helyzetből következik az, hogy a táplálkozás átlaga mélyen alásüllyedt a békebeli átlagnak. Budapest nem fogyasztja csak negyedrészét annak a husmennyiségnek, amennyit fogyasztottak a háború előtti normális években. Budapesten és a városokban alászállt a tejfogyasztás kontingense is. "De alászállott, mint a pénzügyminísterium illetékköltségvetéséből meg méltóztatnak látni, a cukorfogyasztás kontingense is. (Szabó József: Sőt a kenyérfogyasztás is!) Méltóztatnak látni, hogy amikor a hus-, tej- és cukorfogyasztás alászállt azon kvantum alá, amelyet évtizedeken keresztül mint normális kvantumot^ fogyasztott a nemzet egyeteme saját életerejének lentartására, akkor itt kell találnunk közegészségügyünk leromlásának egyik okát, ebben az egészségtelen mértékben alásüllyedt általános rossz táplálkozásban. (Ugy van! <t jobboldalon.) A másik ok, amire rá kell mutatnom, a lakásviszonyokban rejlik. (Halljuk! Halljuk!) Expozém további folyamán lesz alkalmam kiterjeszkedni azokra az intézkedésekre, amelyeket tettünk és tenni akarunk az r úgynevezett lakásnyomor, lakásínség enyhítésére; amikor azonban általános közegészségügyi leromlásunk egyik okát jelzem, a lakás-nyomorban, akkor nem azt a specifikus lakástalanságot akarom szóvátenni, amelyben Budapest és az ország egyik-másik városának és községének népe szenved, mert hiszen ennek okát megtaláljuk abban, hogy erre a kicsiny területre az elszakított területekről meglehetős nagy számban történtek beözöülések. A felnőttek száma aránytalanul eltolódott a nemzet általános statisztikájában, aminek következtében a lakásigények száma sokkal nagyobb mértékben felduzzadt, mint ahogy indokolt volna a nemzet egyetemes lélekszámát véve tekintetbe. De reá akarok mutatni arra, hogy a magyarországi lakásviszonyok a háború előtt, az^ úgynevezett boldog békevilágban is, közegészségügyi, szempontból rendkívül kifogásolhatók voltak. Méltóztassanak emlékezetükbe visszaidézni a budapesti pincelakás problémáját, amelyről egyegy színes és megdöbbentő riport majdnem minden héten megjelent valamely sajtóorgánumban. Méltóztassanak visszaemlékezni az ágyrajárók, problémájára, a padláslakásokra, méltóztassék visszaemlékezni arra, hogy Magyarország háromezer községében miképen építették a házakat, amelyek lakásul szolgáltak, azokat a tenyérnyi ablakkal ellátott falusi házakat tessék gondolni, azok építési módjaira, ahol közvetlenül a kut mellett van a trágyagödör, ahol közvetlenül a sárba és a szennybe kell belépni azoknak, akik a házból a konyhaajtón keresztül kilépnek. Méltóztassék arra a rendetlenségre gondolni, amely a községi építkezéseket jellemezte, a csatornák hiányára, mert hiszen nem egyszer megtörténik, hogy az egyik falusi gazda a saját háza előtt kihányja a vízvezetéki gödröt, a szomszédja tőle jobbrabalra pedis: ezt nem teszi meg", aminek következtében a szennyviz épen ott szalad össze és ott rothad meg, annak a háza előtt, aki a tisztaságra és az egészségre törekedett. És nincsen átfogó intézkedés, nincs végrehajtó hatalom, átütő erő, amely a nehéz viszonyok között tudná kényszeríteni az illetékes ténj^ezőket arra, hogy ezeket a dolgokat rendbehozzák. Itt terem a tifusz, itt teremnek a nyavalyák, itt terem a gyermekben az angol-kór, a csontok baja, itt fogy ki az egészségesen megnemzett és egészségesen megszült gyermekek testéből az egészség, az erő, itt válik nyomorékká egész életére a magyar nemzet jövendő generációja. Ezeken kell segitenünk és pedig ATorsan. Azokat az áldott kenderáztató tavakat, tócsákat, pocsétákat le kell csapolni a község minden ellenkezése dacára, amelyekben ott rothad az egész éven keresztül a mocsárviz »és megfertőzi az összes lakókat. Ivóvízzel kell ellátni a községeket! Sajnos, kútfúró berendezéseink közül az egyiket kiváló közegészségügyi érzékkel a román katonaság minden ok nélkül ágyúval összelőtt; nyilván nem értették a szerkezetet, valami veszedelmes bombavetőt sejtettek az ártatlan kutfurószerkezetben (Derültség.), a másakat pedig elvitték magukkal, de nem tudván mire használni, most ott rozsdásodik valahol Erdélyben. Most csak egy maradt meg-, ezzel dolgozunk szanaszét az országban' és próbáljuk legalább azokat a községeket ellátni artézikutakkal, amelyeknél imminens a veszedelem. Mert nemcsak az, a baj, hogy az ivóvíz rossz és infekciózus, amelyet használnak egyik-másik községben, mert hiszen ezszel szemben, ha nem pusztító bacillusokat tartalmaz az a víz, bizonyos immunizálás fejlődött ki a község lakosaiban évtizedeken keresztül és legfeljebb az az eredmény, hogy a betegségekkel szemben való ellenálló erő megfogyatkozott. Tudok olyan községekről — maga Kalocsa is ilyen —, ahol az artézikutat kivéve, egyetlen kut sincs, amelyben a víz ne infekciózus volna. A kalocsai nép szervezete azonban évszázadokon keresztül már hozzáidomult ehhez, következőleg közvetlen baj nincsen. De vannak olyan helyek, ahol a nép nem tudja használni az ivóvizet, mert jó ivóvize nincs, ellenben bor sok van, aminek az a következménye, hogy van olyan község — bekérettem egy község iskolájából a statisztikát s onnan jelentették nekem —, ahol az iskolába, menő fiúgyermekek közül reggel 52 százalék van beborozott állapotban, a leánygyermekek közül pedig 93 százalék. (Mozgás.) Az ilyen helyekre kell ezeknek a kutfuró-berendezéseknek lemenniök és ott gyorsan és sürgősen ivóvízzel ellátniok a községeket. (Egy hang jobbfelől: Itt indokolt volna a fajvédelem!) Ha ezeken az okokon röviden végigtekintek, akkor mint mérleget azt kell megállapítanom, hogy ez tulajdonképen a magyar nemzet erőállományának fogyását jelenti. (Ugy van! XJgy van!) Ez a kép, amelyet bátor voltam megrajzolni, annyit jelent, hogy mi egy vérfolyásos nemzet vagyunk abban az értelemben, hogy vérünk fogy és folyik. De annyit is jelent, hogy a nemzet legnemesebb vagyonállo-