Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-383
310 A nemzetgyűlés 383. ülése 1925. évi február hó 27-én, pénteken. igazgatóság hivatalos helyiségében megtartott forgalmi adó tárgyalása alkalmával Kiela György szabómesternek azt mondotta, hogy mindegy neki, hogy öt vagy tizzei több vagy kevesebb iparos megy tönkre, a fő az, hogy a forgalmi adót megfizessék. Ugyancsak nevezett kiküldött november 29-én azt mondotta a pénzügyigazgatóságnál Csonka Antal női szabómesternek, hogy ránézve nem fontos, ha a kis adóalanyok tönkremennek is. Mikor ezt a kijelentést tette, a kisiparosokról volt szó. Ezt a kinyilatkoztatását jegyzőkönyvvel is igazolják az illetők, amelyet másodpéldányban nekem is megküldöttek. Nem akarom felhozni azt, hogy ez a pénzügyministeri kiküldött vétett a 7810/1924. M. E. számu rendelet ellen, amely előírja, hogy a pénzügyi közegek ás általában a közigazgatási közegek tartoznak udvariasan viselkedni a felekkel szemben, mondom, ha nem is rovom fel ezt bűnéül, de mindenesetre hibáztatom azt, hogy őt az a szempont vezeti, hogy rá nézve mindegy, hogy 5 vagy 10 kisiparos tönkre is megy, s az a fontos, hogy a forgalmi adó befolyjon. Ilyen mentalitás nem vezethet egy pénzügyministeri kiküldöttet sem, mert annak nem gépnek kell lennie, aki ott csupán szoroz és oszt. hanem rá igenis nagyon fontos hivatás is vár, nevezetesen az, hogy lelkiismerete szerint birálja el, hogy ezt a számokkal pontosan meg nem határozható adónemet az emberi méltányosság és igazság szerint vesse ki. (Strausz István: így ölik meg az adómorált!) Elnök: Szólásra következik? Láng János jegyző: Strausz István! Strausz István: Tisztelt Nemzetgyűlés! Bocsánatot kell kérnem, hogy az agyoncsépelt forgalmi adó kérdéséhez én is hozzá vagyok bátor szólni. Tényleg ez egy zaklató és többékevésbé a gazdasági életet emésztő kufár adó. De bármennyire szeretném ettől mentesíteni a mi magángazdasági életünket, nem tudnám ezt tenni akkor sem, ha a ministeri székben ülnék. Mindig csak kifogások, mindig csak panaszok, mindig csak elitélő nyilatkozatok hangzottak el ebben a nemzetgyűlésben a forgalmi adót igazgató és kezelő tisztviselők ellen. Kötelességem nekem felemelni a szavamat az ellen, mert ha vannak is hibák és pedig naly hibák, nem lehet a mulasztásokat és a hibákat általánosítani. A forgalmi adó kezelésénél főleg a ministeriumokban olyan tisztviselőket találunk, akik elmennek a méltányosság legvégső határáig, akik óvják a gazdasági életet, akiknek az intenciója az, hogy csak a valóságos forgalmiadó-alapot, a valóságos bevételeket terheljék meg evvel az adóval. Az adóügyi útmutató és ellenőrző-hivatal vezetője olyan nagyképzettségü egyén, hogy ma beülhetne a ministeri székbe, olyan felfogások és intenciók vezetik. Ezt azért emelem ki, hog-y én, aki elitélem ezt az adónemet, többi képviselőtársammal együtt azon vagyok, hogyha nem is szüntetjük meg egészen, de mérsékeljük, a hibákat pedig az egész vonalon küszöböljük ki, hogy ne legyen a köztudatban az, hogy az irányításra hivatott szervek okozói azoknak — ha szabad magamat agy kifejeznem — a kicsapongásoknak, amelyeket szórványosan, de némely területen tömegesen észlelünk az adó kivetése körül. A közvélemény arról is informálva van — részint a lapok utján, de a minister ur nyilatkozatai alapján is —, hogy ennek az adónak reformja készül, sőt egészen más rendszer alapján kívánják a jövőben ezt az adót kivetni és beszedni; átalányozzák, kiadják érdekeltségeknek. Ugy hiszem, hogy a minister ur tegnapi beszédéből azt állapithatom meg, hogy nincs szándéka a kivülről ajánlott rendszert elfogadni, amelyre nézve most tárgyal, t. i. hogy más alapon vettessék ki és szedessék be a forgalmi adó. En a magam részéről sem tudnám ezt támogatni, mert el sem tudom képzelni, hogy kik szednék azt be. Az érdekeltségek? Ki volna itt felelős az esetleges abuzusokért és miként történnék az átalányozás, miképen sújtaná vagy enyhítené ez a kicsinyek és a gyengék forgalmi adóztatását, vagy ki volna felelős anyagilag a pénzügyminis ter úrral szemben, avagy hogyan tudnám én a pénzügyminister urat mindezekért felelősségre vonni. Bármikép méltóztatik is határozni — mondom, nem ismerem a részleteket, ezért nem tudok róla érdemleges bírálatot mondani —, csak azt kivánom a minister úrtól, hogyha a nagyokat és erőseket meghallgatja ebben a kérdésben, szenteljen egy pár percet a kicsinyeknek és a gyengéknek is és ez az óhajtásom a pénzügyminisíer ur működésének egész területére vonatkozik. Ha eg*y-egy érdekeltséget meghallgat, ne mindig a nagyokhoz és az erősekhez forduljon, hanem lépjen közvetlen érintkezésbe a kicsinyekkel és a gyöngékkel is. akiknek én szószólója vagyok. T. Nemzetgyűlés! Nincs is szükség arra, hogy a pénzügyminister ur ankétezzék. Nem szükséges időt vesztegetni ezekre a dolgokra. Minden érdekeltségnek megvan a maga módja arra, hogy kérvénnyel, beadvánnyal, javaslatokkal forduljon a minister úrhoz, a minister ur azokat áttanulmányozza és ha szükségét látja, akkor az érdekelt ség-ek közül az arra leghivatottabbakat bevonja a tárgyalásba. A régi pénzügyminister uraknál harapódzott el az a gyakorlat, hogy minduntalan tanácskoztak. Ez kifelé a perifériákra, a vidékre ugy megy ki, mintha nem is a pénzügyminister ur maga vezetné ennek az országnak pénzügyi kormányzatát, hanem mintha a háttérben mások, érdekeltek dolgoznának (Ugy van! balfelöl.) s ennek az érdekeltségnek munkája nyilvánulna meg adóztatásunk igazságtalanságaiban, aránytalanságaiban. Ismétlem, hogy ezzel a gyakorlattal szakítani kell: semmi tekintetben ne áldozza idejét a t. minister ur senkinek. Látom itt adott felvilágositásaiból és elmondott beszédeiből, hogy rövid pénzügyministersége alatt szinte bámulatos áttekintést nyert a pénzügyi kormányzatnak kuszált, nemcsak adóügyei, hanem egész közigazgatása felett. Meg vagyok győződve róla, hogy ezeket az ügyeket maga, egyénileg tudja irányítani és vezetni s csak akkor kér az érdekeltsésrtől tanácsot, amikor arra szüksége van. Remélem tehát, hogy ezentúl semmiféle anketirozásba nem fog a minister ur belemenni. Ezeket kívántam elmondani. Elnök: Kivan még valaki szólani 1 ? (Nem !) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Az előadó ur kivan szólani. Temesváry Imre előadó: T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, Csik József t. képviselőtársam félreértette előbbi megjegyzéseimet, amennyiben én nem azokra az esetekre vonatkozólag, ahol átalányozás van, mondottam azt, hogy a következő hónap 15-éig kell az adót beszolgáltatni, hanem azokra az esetekre vonatkozólag, ahol a forgalmi adó nincs átalányozva, mert hiszen, ahol egész esztendőre átalányozva van, ott elosztják 12 részre, megállapítják, hogy egy hónapra mennyi esik és akkor a forgalmi adó