Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-377
Zá nemzetgyűlés 377. ülése 1925. munkában, amelyben jelenleg vagyunk a nemzet és az állam mentési akciója közben, folytonosan szem előtt tartsuk, hogy milyen irányban fejlesszük ezt az uj állami ágat. Én énnek az ágnak fejlesztését elsősorban abban látom, hogy minél inkább alakítsuk át és minél mélyebben alapozzuk meg, hogy ez a ministerium valósággal megfeleljen azoknak az óriási várakozásoknak, amelyeket hozzáfűznek, de-amelyeknek semmiképen sem felelhetne meg ez a ministerium, hacsak a jelenlegi körülmények között és a jelenlegi beosztások mellett maradna. Feltétlenül arra kell törekednünk, hogy ez a ministerium egy-két esztendőn belül teljesen és tökéletesen szociális ministeriumma váljék, (Helyeslés.) egy olyan ministeriumma, amely elsősorban az állam társadalmi részét, de produktív, gazdasági, fejlődási részét is folyton szem előtt tartja, mélységes hatással van a magyar állam életére és irányitólag háta magyar társadalom életére és fejlődésére. (Heh/eslés.) Elsősorban a közegészségüggyel foglalkozunk e ministerium körében. A közegészségügy azonban a mai körülmények között természetesen nem tud arra a magaslatra emelkedni, mely kívánatos lenne. A magyar állam mindig abban a rendkivül súlyos helyzetben volt, hogy mindazokat a feladatokat, amelyeket megismert és amelyeket világosan látott maga előtt, teljes mértékben teljesíteni nem tudta. Nem volt képes erre, mert a magyar állam, a magyar társadalom, a magyar gazdaság és közgazdaság a roppanj nehéz idők és a nehéz körülmények következtében, amelyekben mi itt a Duna-Tisza medencéiében és a Károátok aljában voltunk, társadalmilag és gazdaságilag annyit produkálni, amennyire a jelenlegi körülmények között egy modern államnak szüksége van, soha nem is volt képes. Mi és elődeink — ezt be kell látnunk — természetesen mindent elkövettünk, hogy az államot és a nemzetet a gazdasági haladás terén segítsük és az államférfiaknak feltétlenül kötelességük, hogy lehetőleg éber és éles szemmel áttekintsenek minden problémát és minden rendkivül nagy és fontos dolgot, amely az államot és társadalmat előreviszi, nehogy esztendők és évtizedek earvmásután gyümölcsözet! énül múljanak el. Kötelesséerük az államférfiaknak, hoerv folvton sarkalják a nemzetet és minden akadályt elhárítván útjából, előbbrevigyék, hogv azoknak a rendkivül naa-v kulturális feladatoknak, amelyek előtte állanak, minél tökéletesebben meg tudjon felelni.^ Látjuk azonban, hogy akármilyen államférfiak jöttek, a rendkivül mostoha körülmények között, ezt nem tudták elérni, mert hiszen ávettünk egy országot, amelyben hiányoztak a hidak, hiányoztak az iskolák és hiányzott az egységes társadalmi és gazdasági élet. Európai magaslatra kellett emelni a Duna-Tisza vidékét és létesíteni kellett itt gyáripart, kultúrát és műveltséget, mégpedig mindezt néhány év alatt. Valóban azzaï a nemzedékkel szemben, amely előttünk áll, sok tekintetben hálánkat kell kifeieznünk. Nagyon jól látjuk — és elismerésünkkel nem fukarkodunk azokkal szemben, akik előttünk voltak —, hogy rendkívül nagy feladatok állottak előttük, amelyeket meg kellett oldaniok. Azonban még mindig azt látjuk, hogv a mii fajunk, a mi népünk még rendkívül sok tekintetben hátra van és ezt a masrasságot, amelyet neki szánunk azt a gondolkodást, amelyre szüksége van, még mindig nem érte el. Mi azonban semmiképen sem ernyeévi február hó 17-én, kedden. 23 dünk el és azt hisszük, hogy, ha a jelenlegi nemzedék mindazt megteszi, ami valóban kötelessége — és valóban kell, hogy a jelenlegi nemzedék méltó legyen az előbbi nemzedékhez, kell, hogy azt túlszárnyalja, mvvcl a feladatok rendkívüli sokasága áll ellőttünk —, akkor van remény arra, hogy a magyar nemzet, amelyet annyi baj sújtott az utolsó évtizedben és amely olyan rettenetes katasztrófákon ment keresztül, ősi tehetségeit kifejtse, kifejtse azt a tehetségét, amelynél fogva képes volt rendkivül sok értékes elemet felvenni és amelynél fogva ezen a helyen megvetette^ lábát. És hogy igy maradjon, semmi egyébre nincs szükség, csak arra, hogy minél egészségesebb, minél erkölesösebb, minél tisztább legyen a nemzet, (ügy van!) Itt állunk a nagy problémákkal, pl. a közegészségügy problémájával szemben. Nagyon jól tudjuk, hogy bármennyire óhajtjuk is, nem vagyunk képesek annyit áldozni, amennyit ez a probléma megkövetel. Nagyon jól tudjuk, hogy az égető problémák egész sora vár arra, hogy megérleljük és megoldjuk őket. A külföld akárhány államában ugyanazt látjuk. Az egyes képviselők és egyes érdekképviseletek rendkivül fontosnak látják egyik, vagy másik problémát és egymásután kérik a kormányokat, mint az államnak azokat a közegeit, amelyek a legáltalánosabb szempontból vezetik az állam egész életét, hogy minél többet áldozzanak az egyes problémákra. A belátásos politikusoknak és más elsőrangú tényezőknek azonban látniok kell, hogy a jelenlegi körülmények között olyan rengeteg nagy száma van a problémáknak, hogy bármennyire fáj, hogy az egyes részietekre nem tudunk áldozni annyit, amennyit kellene, még is az állam legelsőrendü érdeke szempontjából mértéket kell tartanunk és harmonikusan kell előrehaladnunk az egyes kérdések tekintetében. Nagyon természetes, hogy az embernek sajog a szive, mikor azt látja pl., hogy a népbetegségnek elleni küzdelemre összesen 30.000 aranykoronát tudunk csak fordítani és azt gondolja, hogy lehetetlenség ilyen eszközökkel ilyen feladatokhoz hozzányúlni. De ha az egész tárca beosztását, anyagi dotálását nézzük, azt kell látnunk, hogy itt valóban a legnagyobb szűkösséggel kellett dolgoznunk. Ha az összes tárcákat nézzük és azt, hogy milyen módon halad előre ez a nemzet ezekben a keserves nehéz esztendőkben, akkor be kell látnunk, hogy jelenleg többet tenni nem volt lehetséges. Nagyon jól tudom 1 , hogy rendkívül nagy feladatok állnak a magyar nemzet előtt, de az idők rendkivül súlyosak és még a külső körülmények sem szerencsések. Azt kell ugyanis látnunk,^ hogy a jövő reménységei is, mint pl. a természeti körülmények, amelyek jelenleg olyan nagyon hatnak a nemzet gazdasági életére, annyira nem kedvezőek, hogy nekünk, akik folyton foglalakozunk az állam ügyeivel, igen nagy gondot okoz az, hogy miképen tudjuk e rendkivül súlyos problémák megoldását valamikép mégis előrevinni, hogy a nemzetbe erőt és reményt öntsünk. Egy másik nagy kérdés, amely összefügg a népegészségüggyel, a kórházak kérdése. A kórházakra az állam 6-3 millió aranykoronát költ. A tárca különböző tételeit Összehasonlítva, azt kell látnunk, hogy ez az összeg magábavéve elég tekintélyes, különösen, ha a község, vármegye és város is meg tudná tenni azt, amit a régi körülmények között tett és amire feltétlenül szükség van. Az ujabb időben azonban azt látjuk, hogy a városok és vármegyék ezen a
