Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-377

24 A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. évi február hó 17-én, kedden. téren rendkivül kevésre képesek. Maga a székesfőváros is ezen a téren roppant súlyos helyzetben van, és nagy nehézségekkel küzködve igyekszik valamiképen megfelelni a roppant súlyos követelményeknek. Ezenkívül azt kell látnunk, hogy a nemzet társadalmának nagy része, különösen pedig a nemzet középosztálya, elsősorban a hivatalnoki, tisztviselő-osztály és annyira lesülyedt anyagilag és annyira nem képes feltartóztatni a lefelé való haladást, hogy csak rendkivül keveset tud tenni saját egészségének kultiváláHa egészségügyileg súlyos helyzetbe kerül, nem képes önmaga megfizetni az orvost és mindazt, ami egészségének fentartásához szükséges, hanem ez a kategória, amely egészen máshoz volt szokva a múlt időkben, kénytelen a legnehezebb sors következményeit magára vállalni. Ezek mind kénytelenek ilyenkor a kórházakba menekülni, a legszegényebb, a legnyomasztóbb helyzetet is osztani, mert ők maguk otthon nem tudják magukat fentartani és egészségüket ápolni. Azt kell látnunk, hogy olyanok kénytelenek a kórházak férőhelyeit elfoglalni, akik azelőtt egészen másként viselték gondját egészségüknek. Sokszor halljuk, hogy akárhány helyen talán visszaélnek a kórházak jelenlegi berendezésével és a tehetősebbek is ott ápoltatják magukat. Lehet, hogy itt-ott van ilyen eset, amikor tehetősebb ember is igénybe veszi a kórházat, ahelyett, hogy másutt ápoltatná magát, legnagyobb részben azonban mégis azt kell látnunk, hogy a jelenlegi helyzet az, hogy a középosztály, különösen a tisztviselőosztály nem képes másként tenni, okvetlenül kénytelen kórházba menni. E ministerium tevékenységének másik nagy része a háború áldozatai iránti gondoskodás. Akármiképen gondolkodjunk a háború egyes fázisairól és az állam kötelességeiről, vájjon az állam képes-e elviselni mindazt, amit a_ háború rendkívüli szerencsétlensége rárótt, vájjon okos dolog-e, hogy mindazt a társadalmi, gazdasági és egyéb bajt, amelyet látunk, áthárítjuk az államra'? Vájjon az állani képes-e mindezekkel megbirkózni? Abban valamennyien egyek vagyunk, hogy az államnak teljesítenie kell kötelességét azokkal szemben, akik a roppant nagy háború idejében a legnagyobb áldozatokat hozták, akik saját életüket nem kimélték ós nem is kímélhették és akiknek akárhányszor semmi egyebük nem volt ezen a magyar földön, mint két egészséges karjuk, mégis kénytelenek voltak mindent feláldozni a hazáért. Ezek nem védtek otthon nem tudom, micsoda oltárokat, birtokokat, vagyonokat; csak egy közösség volt előttük: a nemzet .közössége, és csak egy érzés volt előttük: hogy meg kell menteni a magyar nemzetet; ezért mentek a háborúba, bár otthon semmit sem hagytak, csak egy nyomorgó családot, (ügy van!) Akik kint a harctéren elnyomorodtak, azokkal szemben az államnak teljesítenie kell kötelességét. (Kiss Menyhért: Szépen hálálja meg az állam! Egy skatulya gyufa havonta!) Amikor látom, hogy a nemzet összesen milyen összeget költ ennek a számlájának törlesztésére, az van eszemben, hogy akármilyen súlyos anyagi helyzetben vagyunk is, akármilyen nehéz a helyzetünk, akármennjdre azon vagyunk, hogy elsősorban az államot kell menteni, mert az államnak tovább kell élnie, mint magunknak, a mi egyéniségünknek, és minden jólétünknél, mindennél súlyosabb, fontosabb és drágább a nemzet s a nemzet érdeke, és sokszor keményen ás áldozatkészséggel, talán kegyetlenséggel is keresztül kell hajtani mindazt, amire a nemzetnek szüksége van e súlyos és nehéz viszonyok között, mégis azt gondolom, és" azt mondom, hogy vannak bizonyos becsületbeli és erkölcsi kötelességek (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.), melyeket teljesítenie kell a nemzetnek s a nemzet tehetősebb részének (ügy van! a jobboldalon.), a nemzet adóképes részének, annak a résznek, amely többet lenne képes és kell, hogy képes legyen áldozni, hogy több áldozatot hozzon, mint amennyit hoz, azokkal szemben, akik mindenüket feláldozták a nemzetnek. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Jelenleg mindössze 4,800.000 korona az az összeg, melyet a nemzet a rokkantakra fordit. Lehet, hogy ez szép összeg, de ha azt a nagy számot veszem, amely itt van és itt volt, ha azt veszem, hogy ezek mennyit áldoztak s hogy ez milyen arányban van azzal a összeggel, mely a magyar állam egész háztartására szükséges, akkor feltétlenül azt kell mondanom — és azt hiszem, t. képviselőtársaim nagyrésze is azt követeli —, hogy ez az arány jobb legyen és helyesebb legyen a szegény áldozatok javára. (Helyeslés a jobboldalon.) Igaz, hogy többé már nem látjuk azokat a szerencsétlen alakokat az utcákon, akik kopogó mankókkal járnak és akik láttára elszorul az ember szive, és mindig azt érzi, hogy ezekkel szemben a nemzet soha eléggé hálás nem lehet. . (Ugy van! a jobboldalon.) Mikor mi az első rokkantakat és sebesülteket láttuk Budapest utcáin, akkor Budapest őket mint triumfátorokat fogadta, de pár hét múlva már alig törődött velük a magyar társadalom legnagyobb része. Nekünk feltétlenül azon kell lennünk, hogy a jövőben többet tegyünk ezeknek a szerencsétleneknek érdekében. Gondolom, hogy a nemzet többet tehet és többet is kell tennie a következő esztendőkben ezekért az áldozatokért, mint amennyit eddig tett. (Ugy van! a jobboldalon.) Az az egy már megvan, hogy a 100 %-os rokkantakat az állam teljesen és tökéletesen magára vállalta. De amint ezt megtette a 100 %-os rokkantakkal, oly mértékben azokat is gondjaiba kellene venni, akik rendkivül sokat veszítettek, akik ha nem is 100 %-ban rokkantak, de nem képesek magukat fentartani. Ne vegyük túlságosan szigorúan, hogy az állam csak a 100 %-os rokkantakat vállalja teljesen magára. (Ügy van! a jobboldalon.) Okvetlenül haladjunk ezen a téren és kiterjesztő szeretetet gyakoroljunk. Feltétlenül tegyünk meg anynyit, amennyit ez a szegény nemzet szegény életmód mellett mégis meg*tehet. (Helyeslés a jobboldalon.) A rokkantakat ujabb időben folyton uj vizsgálatoknak vetik alá. Képviselőtársaim nagvrésze panasizkodik, hogy azok a közegek, akikre ez bizva van, nem teljesitik teljesen kötelességüket. Jól tudom, hogy az államnak azok a szervei, melyek a kis falvakban vannak, anynyira el vannak borítva a rengeteg munka terhével, hogy alig képesek válogatni a rengeteg sok mindenféle munkában, amely rájuk szakad. De mégis kell hogy a ministerium s a ministerium közegei maguk legyenek mindenben segítségére azoknak a szerveknek, amelyek a legkisebb falvakban vaiinak. Fel kell keresni azokat a szegény elszerencsétlenedett, nyomorult embereket és annyit kell tenni értük, amennyi hálát a nemzettől feltétlenül elvárhatnak. (Ugy van! a jobboldalon.) A másik nagy probléma e ministerium keretében a gyermekvédelem problémája. A magyar állam egyike azoknak, amelyek ezen a téren legtöbbet tettek. Alig van Európának knüvelt állama, aknely oly jókor hozizáfogotat