Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-377
A nemzetgyűlés 377. ülése 1925. amikor azt onnan ki akarjuk iktatni, ez nem a kétoldalú szerződésbe és a magánjogba való beavatkozást jelenti, hanem azt jelenti, hogy ezek a kérdések szociális szempontból rendeztessenek. (Úgy van! jobbfelől.) Ami már most a kis-, közép- és nagyobb bérletek viszonyait illeti, itt disztingválni kívánnék (Dréhr Imre: Nagyon helyes!) és különösen ki akarnám szakítani ezeket a kisebb bérleteket, ahol haladéktalan beavatkozásról van szó. Egészen más az, hogyan fogjuk konsziderálni azokat az eseteket, ahol nagyobb bérletekről van szó, ahol vállalkozás, vagyonszerzés alapján köttettek haszonbérleti szerződések. Később fogjuk konsziderálni, hogy ezekhez hozzányuljunk-e, vagy ugyanazzal a disztinkcióval járjunk-e el, amint eljártunk a kisebb bérleteknél. Ezeket voltam bátor ennél a címnél megemlíteni s ezek válaszul szolgálnak Dréhr Imre és Gubicza Ferenc t. képviselőtársaimnak is. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Kivan még valaki szólani! (Nem!) lia, senki szólani nem kivan, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem, méltóztatnak-e az 5. rovatot elfogadni, igen vagy nemi (Igen.) Elfogadtatik. Következik a bevétel, rendes bevételek. Forgács Miklós jegyző (olvassa): „Bevétel. Rendes bevételek. Ingatlanok, jogok és jogosítványok hasznosításából származó jövedelem: 20.000 aranykorona". Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): „Rendkívüli bevételek. 1. rovat. Telepesek által fizetendő váltság-árakból, kamatokból és leszámolási költségekből 3600* aranykorona". Srausz István! Strausz István: T. Nemzetgyűlés! ügy veszem észre, hogy az igen t. minister ur gondolatolvasó, mert én ennél a rovatnál épen azt a témát akartam tárgyalni, amelyet ő az imént fejtegetett, t. i. a haszonbérlők^ szerződéseinek kérdését. Ki akartam rá térni részletesen, mert Dréhr Imre igen t. képviselőtársam felszólalása válasz nélkül maradt. De engem nagy egészben kielégít a haszonbérlők szerződésének kérdésében a minister ur által elfoglalt elvi álláspont. Ugy veszem ki beszédéből, hogy ő ezt nagyfontosságú jogi kérdésnek tekinti, amely elsősorban az igazságügyminister nr hatáskörébe tartozik. Az igazr ságügyminister urnák kell ezt a kérdést minden irányban megvitatnia, épen azért nem kötötte le magát sem a kishaszonbérlők, sem a közép-, sem a nagybérlők mellett. (Ugy van! jobbfelől.) Itt ebben a kérdésben nem lehet kivételezni, mert ha azt az álláspontot foglalnék el, amelyet Dréhr Imre igen t. képviselőtársam a maga beszédében olyan ékesszólóan és nagy készültséggel fejtegetett, akkor ejtenénk nagy csorbát a tulajdonjogon; ha t. i. a kérdés megoldásánál kivételeket tennénk. A jogi bölcsesség el fogja döntetni, hogy milyen esetekben, kiknél lehet a buzavaluta — helyesen mondta a minister ur — kiküszöböléséből az illetőre származó joghátrány eliminálásánál kedvezményeket vagy előnyöket biztositani. (Dréhr Imre: Az egyik hatósági beavatkozás utján lett bérlő, a másik üzlet alapján!) Erről én most nem beszélek, ezt a magánjogi kérdést alaposan kell megvitatni és olyan rendeletet kell kiadni, amely minden irányban minden érdekről a jog szempontjából dönt. Én meg vagyok arról győződve, hogy a két minister ur és a ministertanács meg fogja találni a középutat és az egész évi február hó Í7-en, kedden. 10 kérdést megnyugvásra fogja szabályozni és elintézni. Elnök; A tétel meg nem támadtatván, elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): „2. rovat. Vegyes bevételekből 150 aranykorona". Elnök: A tétel meg nem támadtatván, elfogadtatik. Következik a 15. cím. Forgács Miklós jegyző (olvassa): 15. cím. Mező- és közgazdaság különböző ágai. Kiadás. Rendes kiadások. I. Mezőgazdasági statisztika. 1. rovat. Személyi járandóságok 16.221. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): II. Mezőgazdasági rendészet, tagosítás és legelőgazdaság. 2. rovat. Személyi járandóságok 7.718. Elnök: Elfogadtatik. Forgáes Miklós jegyző (olvassa): III. Mezőgazdaság. 3. rovat. Személyi járandóságok 4.586. Elnök: Elfogadtatik. Forgáes Miklós jegyző (olvassa): L rovat. Dologi kiadások 41.695. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): Rendkiviili kiadások. Átmeneti kiadások. 1. rovat. A római nemzetközi mezőgazdasági intézet fentartasi költségeihez való hozzájárulásra 5.000. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): 2. rovat. Nemesített vetőmagakció költségeire adott előlegre 40.000. Ülnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): 3. rovat. Sáskairtás költségeire az 1907 : XXXI. te, alapján 20.000. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): 4. rovat. A többtermelós céljait előmozdító és a mezőgazdasági kulturilietékekből fedezendő összes költségekre 33.000. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): Beruházások. A burgonyatermelési telepen szükséges építkezésekre és felszerelésekre 34.000. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek. 1. rovat, Burgonyatermelési telep bevételéből 11.110. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): 2. rovat. Mezőőri jelvények, könyvek, nyomtatványok eladásából és vegyes bevételekből 8, Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző , (olvassa): Rendkívüli bevételek. 1. rovat, Árvízkárosultaknak az 1924. év tavaszán kiosztott kölesönvetőmag ellenértékének visszatérítéséből 7.500. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): 2. rovat. Mezőgazdasági kulturilletékből 40.000. Elnök: Elfogadtatik, Forgács Miklós jegyző (olvassa): 16. cím. Gazdasági munkaügyi igazgatás. Kiadás. Rendes kiadások. I. Gazdasági munkaügyi igazgatás és szociálpolitika. 1. rovat. Személvi járandóságok 11.832. H Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): 2. rovat. Dologi kiadások 200.767. Elnök: Elfogadtatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): II. Gazdasági háziipar. 3. rovat. Személyi járandóságok 29.644. Elnök: Elfogadtatik.