Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-381
S A nemzetgyűlés 381. ülése 1925. évi február hó 25-én, szerdán. hogy vájjon tényleg ott volt-e az illető tanitó a harctéren, vagy nem, vájjon kitette-e életét veszélynek és harcolt-e hazájáért, vagy pedig nem? Egy másik óriási sérelem, ami a kántortanítókkal történik az, hogy a kántori javadalmaknak bizonyos részét, régi idő óta, beszámítják a tanitói javadalomba az 1907 : XXVII. ós az 1913 : XVI. te. alapján. 1922-ben azonban megjelent egy ministeri rendelet, a 122.000. számú rendelet, amely a kántori javadalmaknak ujabb értékelését rendelte el, és ez az értékelés olyanformán történt meg, hogy a kántori javadalmak értékelése folytán a kántori javadalmak akkorára rúgtak, hogy a tanitói fizetésbe jóformán nem is számították be, és a kántori javadalmat vették sok helyen tanitói fizetésnek. A kántori és a tanitói tevékenység két különálló tevékenység. Ebből következik, hogy aki ezt a két tevékenységet külön végzi, jogosan és törvényszerűen várhatja, hogy kétféle javadalmazásban részesüljön. Hogy jut ahhoz az a felekezeti tanitó, hogy azért, mert ő kántori tevékenységet is végez, az ő kántori javadalma teljes egészében beszámittassék tanitói javadalmába! Ha ehhez még hozzávesszük azt a körülményt, hogy a kántori javadalmak legnagyobb része természetben szolgáltattatik be és pedig olyanképen, hogy sok esetben egyharmadát, sőt kétharmadát sem szolgáltatják be a beszolgáltatandó mennyiségnek, akkor, nem egészen helytelenül állapitom meg azt, hogy sok helyen, sok faluban a felekezeti kántor kétféle tevékenysége mellett, rosszabb díjazásban részesül, mint amennyiben ugyanabban a faluban működő, csupán tanitó kollegája. Ez teljesen érthetetlen és ezt az állapotot fentartani nem lehet. Nem akarom ezt a kérdést részletesebben ismertetni (Halljuk! Halljuk!) a nemzetgyűlés szine előtt annál is inkább, mert már több Ízben volt alkalmam erre, most csupán arra kérem a kultuszminister urat, hogy szíveskedjék e tekintetben a régi jogállapotokat visszaállítani. Ha már rátértünk a költségvetés terén is az aranykorona rendszerére, s általában bizo nyos stabil helyzetet iparkodunk a gazdasági élet minden ágában teremteni, ugy tessék itt is stabil helyzetet teremteni. Tessék ügy intéz kedni, hogy természetben befolyó jövedelmek aranyértékelés szerint történjenek, s a kántori javadalmak csak olyan mértékben számíttassanak bele a tanitói javadalomba, mint ahogy azt az 1907. év, 1913. évi törvények szelleme megengedi. Az én kívánságom nem terjed tovább, csupán addig, hogy a régi jogállapot hozassék vissza, bár egész természetesnek tartom azt a törekvést is, amely a tanügyi körök, nevezetesen a tanítóság részéről, oda irányul, hogy végeredményben a kántori javadalmakat teljesen válasszák el a tanitói javadalomtól, mivel ez a két teljesen külön tevékenység és mind a két tevékenység külön dijazást érdemel. Ha ehhez nem is ragaszkodom, mindenesetre szeretném. ha a kultuszminister ur volna szives ugv in+é» kedni, hoar — ismétlem _ az 1907 : XX VIT. és az 1913: XVI. te. szellemében oldassék meg-, végre-valahára, ez a kérdés. kultúránktól lehet remélni, s épen ezért nemzeti kultúránkra rendkívül nagy súlyt kell helyezni és semmi anyagi áldozattól sem szabad visszariadnunk. Különösen a népkultúra az, amelyet hatványozottan kell kultiválnunk, mert hiszen mit ér, ha gyönyörű tetőzetet épitünk kulturális tekintetben, azonban a kellő alapot nem adjuk meg az épületnek. Ezzel a gondolattal el is jutottam felszólalásom tulaj donképe ni tárgyához, a tanitók anyagi sérelmeihez. Ha a kultúrát elő akarjuk mozdítani, akkor elsősorban a megélhetési, az anyagi lehetőséget kell megadni a kultúra hordozóinak, nevezetesen a néptanítóknak. Az alapgondolat, amelyből ennek a kérdésnek megítélésénél ki kell indulni az, hogy tanitó és tanitó között semmiféle különbséget tenni nem lehet. Ma az a helyzet, hogy a tanitók között nincs meg az egyenjogosság, hogy anyagi szempontból az állami tanítóktól sok tekintetben különböznek a felekezeti tanitók. Az előttem szóló t. képviselőtársam már említette az utazási kedvezményeket, hogy t. i. az állami tanitók családtagjai részesülnek ilyen utazási kedvezményekben, arcképes igazolványokat kapnak, mig a felekezeti tanitók családtagjainak ezt nem adják meg. Mindegyik tanitó egyformán szorgalmas munkása a kultúrának, mindegyikre egyforma szent hivatás vár, következőleg anyagi elbírálás tekintetében vétek közöttük különbséget tenni. Ha az állami tanitók családtagjainak megadják az utazási kedvezményeket, akkor tessék ezt megadni a felekezeti tanitók családtagjainak is. Egy másik anomáliára is rámutatott az előttem szóló t. képviselőtársam, nevezetesen arra, hogy az állami tanítóknál a jegykiállitási illetéket az állam téríti meg, a fővárosi tani toknál a főváros — ők mindössze 50 fillért fizetnek — ; , ellenben a felekezeti tanitók 14 aranykorona jegykiállitási illetéket kötelesek fizetni, mert náluk az iskolafentartók ezt nem fizetik meg. Ez is igazságtalan helyzet és e tekintetben sem szabad különbséget tenni állami és felekezeti tanitók között és, ha az állami tanitók helyett ezt az összeget kifizeti az állam, akkor fizesse ki a felekezeti tanitók jegykiállitási illetékeit is. A felekezeti tanítóság egy másik sérelme az, hogy amíg az állami tanitók mindössze 1%-os nyugdíjjárulékot fizetnek, ezzel szemben a felekezeti tanitók 3%-ot. Bocsánatot kérek, ez a legigazságtalanabb elbírálás. Hogy jut ahhoz a felekezeti tanitó, hogy 3%-ot fizessen akkor, amikor az állami tanitó 1%-ot fizet, s amikor ő sem kap semmivel sem több nyugdíjat, ha nyugdíjba megy, mint amennyit az az állami tanitó. Az előttem szólott t. képviselőtársam emiitette, hogy a felekezeti tanítókat kihagyták a kölcsönelőlee- folyósításából is. Az állami tanítóknak a többi állami tisztviselőkkel kapcsolatban megadták ezt a kedvezményt, ellenben a felekezeti tanítókra ekkor sem gondoltak. Nem gondoltak akkor sem, amikor az országos tiszt viselőalapot felállították, mert ebbe a kedvezménybe se vonták be a felekezeti tanítókat. Még egy nagy sérelme a felekezeti tanítóknak az, hogy nem kapnak hadipótlékot. Bocsánatot kérek, az a felekezeti tanitó épugy áldozta vérét, épugy kitette veszélynek az életét a harctéren, mint az az állami tanitó. Miért tesznek ilyen különbséget, hoa-y az állami tanítóknak megadják a hadinótlékot, ellenben a felekezeti tanítóknak nem? A megítélés mértékét itt semmi más nem alkothatja, mint egyedül az, (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Elnök: Szólásra következik! Miután senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. Az előadó ur kíván szólni. Nagy János (egri) előadó: T. Nemzetgyűlés! Strausz István képviselő ur egy határozati
