Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

A nemzetgyűlés 380. ülése 1925. évi február hó 20-án, pénteken. 201 fogva a folyó éri február hó 4-én tartott ministertanács ülésén nyert felhatalmazás alapján előterjesztést tettem a magyar népköztársaság ideiglenes elnökéhez, hogy a jelenlegi bizottság további működése alól felmentessék és annak helyébe egy uj bizottság neveztessék ki." Felkér engem a végén, mint előadót, hogy a bizottságot érdeklő összes iratokat, okmányokat, könyveket Is egyéb adatokat az újból alakított bizottság előadójának, Kobek Kornél nyugalmazott államtitkárnak részletes jegyzék mellett adjam át. A most elnöklő altelnök ur, Huszár Károly volt az, aki mint minister, a törvény és alkotmány tiszteletben tartásával, a következő határozatot hozta. (Olvassa): „Az ismét visszaállított vallás- és közoktatásügyi ministerium vezetésével ideiglenesen megbiaatván, a ministerium összes szerveinek az 1918. évi október hó 31-ike előtti állapotba való ideiglenes viszszaállitását határoztam él. Ebből folyőan a vallás- és tanulmányi alapok felügyeletét illetőleg akként intézkedtem, hogy az 1918. évi október hó 31-én működött vallás- és tanulmányi alapokra felügyelő és azok kezelését ellenőrző időleges bizottság működését eredeti megbizatásuk tartamára, azaz 1919. évi október hó 31-éig ismét felvegye. Felkérem tehát előadó urat, méltóztassék ezen bizottságban betöltött előadói tisztet ismét átvenni és az alapok érdekét evvel előmozditani." Ugyanesak Huszár Károly akkori kultuszminister a következő határozatával azután azt mondja, hogy miután ezen bizottságnak 3 évi megbízatása 1919 október hó 31-ével lejár, (olvassa): „mivel a most fenforgó viszonyok nem alkalmasak arra, hogy most egy u^abbi időleges bizottság kineveztetése iránt intézkedések tétessenek folyamatba, de viszont az aiapoK és a köz érdeke feltétlenül kívánatossá teszik, hogy^ az ellenőrző bizottság működésében szünetelés ne következzék be, legcélszerűbbnek tartom, ha a jelenlegi bizottság ezidőszerinti összetételében továbbra is folytatná működésót addig, amig a viszonyok változásával e részben más intézkedések be nem következnek. Tisztelettel felkérem Nagyságodat, méltóztassék a bizottságnál eddig is betöltött előadói tisztjét ellátni, s az alapok érdekét támogatni." Természetesen ez az intézkedés a kivételes és rendkívüli állapotokkal indokolt ugyan, de nem azonos az apostoli király legfőbb kegyúri jogán nyugvó királyi kinevezéssel. A kérdésnek azonban más megoldása ezidőszerint nincs. Báró Forster Gyula, a bizottság elnöke, akire Farkas Tibor képviselő ur épen hivatkozott, | azt mondja egy előterjesztésében (olvassa): „Márpedig a király főkegyúri jogához tartozó kinevezésnek más személy által gyakorlása a törvénnyel ellenkezik és ellentmondás fekszik abban a tényben, hogy a kormányt ellenőrző bizottság tagjait maga a kormány nevezze ki. Mivel azonban a bizottságban a tagsági üres helyek betöltése a közérdek szenipontjából szükséges, ideiglenes megoldásként i történt, hogy dr. Vass József m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister ur 1921. évi június hó 4-én 1411/eln. szám alatt kelt átiratában az elhalt tagok helyére Prohászka Ottokár és gróf Mikes János püspököket és gróf Somssich Lászlót kérte fel a bizottsági tagokat megillető jogok gyakorlására a bizottság újbóli j megalakításáig. Kétségtelen azonban — ezt ő mondja —, hogy az üresedésben levő helyek betöltésének ez a módja nem helyes, és alkal- \ masabbnak és célszerűbbnek az az eljárás mu- I tatkoznék, ha a bizottság önmagát egészítené ki választás utján és ezt a kormány jóváhagyólag tudomásul venné." De én azít gondolom, hogy az a felfogás, amelynek itt az akkori bizottsági elnök ur kifejezést ad, hogy a bizottság önmagát válassza meg ós önmagának adjon mandátumot, nézetem szerint nem megfelelő. Egészen nyilvánvaló, hogy itt nehéz helyzet van, mert hiszen az 1880. évi királyi leirat alapján ezt a jogkört, hatáskört, a legfőbb kegyúri jogokat az apostoli király gyakorolhatja. A legfőbb kegyúri jog pedig szünetel, tehát az a helyzet marad, hogy a bizottság királyi kinevezéssel jogot nyert tagjai az apostoli királyi kineveztetési jogának érvényesithetéséig maradnak, az üresedésben levő bizottsági tagsági helyeket pedig a bizottság és a minister kölcsönös megegyezéssel egyértelmüleg töltik be. Hogy milyen rendkívül nehéz és mennyire kényes kérdés volt ez, mutatja az, hogy 1880ban rendeztetett a kérdés, akkor adatott ki a királyi leirat és már az is ideiglenesnek jelenti ki a rendezést; ós 1880 óta, bár az egész törvényhozás és alkotmányos életünk érvényben volt, sem apostoli királyunk, sem a törvényhozás, sem az egyház nem nyúlt hozzá ennek végleges rendezéséhez. Azt hiszem, Farkas Tibor képviselő ur előbbi felszólalása kellő értékkel csak akkor birna, ha olyan megfelelő alkotmányos megoldást hozott volna, amelyet mindenki minden tekintetben elfogadhat. Kétségtelen, hogy a kérdésnek itt vannak bizonyos hiányai, amelyek, ha az alkotmányjog szigorú szemével nézzük, feltétlenül szembetűnnek, de viszont kérjük azt a bölcs megnyilatkozást és a kérdésnek olyan megoldását, amely közjogilag és alkotmányjogilag is helyes volna. Én, s ennek a bizottságnak egyetlen tagja sem kívánja megbízatásának meghosszabbítását. Mindenki kötelességből, lelkiismeretből teljesiti kötelességét azon a ponton, amelyre állították. (Helyeslés.) A képviselő ur kifogúsolja a Nemzeti Hitelintézet részvényeinek megvételét. Farkas Tibor képviselő ur ezt nem találja megengedhetőnek, mert azt mondja, hiányzik az apostoli legfőbb kegyúr, márpedig ehhez királyi jóváhagyás is szükséges lett volna. A képviselő ur ebben a tekintetben tévedésben van, mert a királyi leirat azt mondja, hogy (olvassa): „A vallás- és közoktatásügyi minister a bizottság határozatához kötve nincs és a törvényben foglalt felelősségénél fogva nem is lehet; mindazonáltal tartozik mindazokban az esetekben, midőn a bizottsághoz utasított ügyekben a bizottság véleményétől, javaslatától lényegesen eltérő intézkedést vél szükségesnek, a biz;ottság véleményének elénk terjesztése mellett elhatározásainkat esetről-esetre kikérni." Tehát akkor tartozik a minister a király elhatározását kikérni, ha a bizottság és a minister véleménye ütközik. A bizottság 1923 november 16-án tartott 166-ik ülésében a ministerrel teljes egyetértésben határozta el a részvények megvételét, s ezen határozatban a megvétel sine qua non-jának tekinti azt, hogy az ellenőrzést és a felügyeleti jogot ő maga gyakorolhassa, tehát csak akkor bocsátkozik bele a részvények megvételébe, ha a részvények többségét megkapja; elsősorban a majorizálási jogra helyezett fősiílyt, másodsorban pedig arra, hogy a bizottság a Nemzeti Hitelintézet adminisztrációjában megfelelően képviseltessék. Ezt olyan feltételnek tekintette a bizottság, hogy enélkül a részvények vásárlásába nem ment volna bele.