Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

lo8 À nemzetgyűlés Ù8Ô. ülése 1Ù25, kára, egy-egy laboratóriumra igen sok hallgató esik. Vegyük csak a dolgot a sebészetnél. Ha az a hallgató a gyakran előforduló műtéteket az orvosi fakultáson maga nem csinálhatja meg, hanem az auditórium negyedik, ötödik sorából csak nézi, hogy mit csinál a műtő, akkor még az ellenségemnek sem kiváuom, hogy egy olyan orvos, aki maga itt műtétet nem csinált, a vidéken például egy hasfelmetszést vagy más hasonló műtétet végezzen. (Ügy van! — Barla-Szabő József: Mind a négy orvosig karra szükség van!) Erre nézve semmi kétség nincs. Itt vannak a bölcsészeti karok. A bölcsészeti karok budge tje nem több, mint egy középiskoláé. Az az igazi komoly veszedelem, hogy nem lesz szukreszcencia, csak egy téren, a középiskolai tanárképzésnél mutatkozik, s ha nem gondoskodunk szisztematice arról, hogy jobb helyzet álljon elő, akkor ez egy évtized múlva válságba vihetne középoktatásunkat, mert ha nem lesznek kellő számú és jó középiskolai tanáraink, akkor rossz lesz a középiskolai oktatás. Itt ne méltóztassanak a budapesti viszonyokat sablonosaknak venni, különösen jogász barátaim ne, akik megszokták, hogy Vécseynél öt-hatszázan ültünk az előadáson és 1200-an voltunk beiratkozva; meg is látszik a mai jogi nemzedéken ezeknek az anomáliáknak következménye. Intenzív oktatás Szükséges különösen a filozófiai karon, ahol tudós-képzés csak igen kis auditórium mellett lehetséges. Ha egy-egy tanár körül 10—12 hallgató csoportosul, akkor lehet igazán főiskolai oktatásról beszélni. Ma nem star-rendszer van az egyetemeken, hanem az obszervatóriumokban, laboratóriumokban, klinikákon közvetlenül érintkezik a tanár a hallgatókkal. Sehol a dilettantizmus nem dühöng ugy, mint a főiskolai dolgok megitelesénél, ahol olyanok Ítélkeznek, akik soha nem láttak modern főiskolai életet s akik a maguk fiatalságának idején a budapesti egyetem jogi, vagy a 90-es években annak orvosi fakultásán szerzett tapasztalataikat akarják általánosítani, vagy ezeket a dolgokat rendjén valóknak tartani. Különben is a vidéki egyetemek benépesítése igen szépen haláld. A pécsi egyetemnek van 1200 hallgatója, a szegedinek 1090, a debreceninek 894 hallgatója; ezzel szemben nézzük a budapesti egyetem túlzsúfoltságát 5808 hallgatóval, a közgazdasági kart 1616 hallgatóval, a műegyetemet 2590 hallgatóval, nem is számítva a művészeti iskolákat 10.014 hallgatóval. Kérdem, okos dolog-e — teszik-e a gyakorlati németek, vagy teszik-e a franciák, akik pedig Párizst erősen fejlesztik — .a főiskolai ifjúságot mind a fővárosba csődíteni, ahol ki van téve minden kísértésnek! Ezzel szemben én sokkal szívesebben látom azokat a kis intim vidéki városokat, mint amilyenek a német egyetemi városok, amelyekben munkával tölti az ifjúság idejét és nem semmittevés sel. (Ügy van! Ügy van!) Nincs nehezebb, mint tudományosságot létrehozni. (Ügy van!) A valódi tudományosság melegházi növény, amelynek szüksége van a nemzet szeretetének melegére. A mi művelődésünket brutálisan háromszor szakították meg. Egyszer megszakította a török hódoltság, amelynek óriási volt a művelődést pusztító hatása; azután megszakította II. József, amikor eltörölte a katholikus szerzetes-rendeket, amelyek akkor a katholikusokkal a tudományosságot ebben az országban képviselték, és harmadszor megszakította a Bach-éra, amely a korábbi, az Ürményi-féle magyar évi február hó 20-án, pénteken. nemzeti iskola-rendet felforgatta, és egy olyan magyar-német vegyes rendszert hozott be, amely sem magyar, sem német nem volt, hanem arra .volt jó, hogy a magyar iskolafejlődést megbénítsa. 1867 óta nagy nehezen és elődeim súlyos fáradozásai után végre van komoly magyar tudományosság és ennek a magyar tudományosságnak gépezetében az egyetemek lényeges alkatelemet képeznek. (Ugy van! Ugy van!) Mert mi volt a budapesti egyetemnek nagy baja! Az, hogy nem volt tudományos pálya és nem lehetett szukreszcencia. Mert egy olyan országban, ahol egy-egy tudományszakra csak egy egyetemi tanszék van, ott abban a tudományszakban tudományosságról egyáltalában szó sem lehet, mert egy ember nem képvisel tudományosságot, ott nincs eszmecsere, nincsenek viták, nincs meg az eszmék súrlódása. De ettől eltekintve, ez a körülmény demoralizálja is a tudományos világot — mert akkor mit jelent az, hogy valaki tudományos pályára készül? Várja, lesi, hogy valamelyik tanszék megüresedjék. Ennek tehát jellemromboló hatása is van. De ha egy országban 5—6 egyetemi tanszék is van egy szakra, akkor valakinek: sorsa nem azon dől el, hogy egyik vagy másik tanszéket megkapja-e vagy nem. Addig, amíg itt megfelelő számú tanszék nem volt, a katedrák elnyerése a személyes harcoktól függött és a tárgyilagosságának csak látszatával bíró tudományos polémiák napirenden voltak. Mióta a tudományos téren megvan a kellő elhelyezkedés lehetősége, ezek a bajok elenyésztek és mondhatom, büszkeséggel tölt el az a békesség, amely a korábbi időkkel szemben a mai magyar tudósvilágban megvan. (Ugy van! Ugy van! Miután a tanárképzésről szóló törvénnyel bizonyos mértékben megreformáltuk a bölcsészeti oktatásunkat is az egyetemen, most már a legsürgősebb feladatnak tartom a jogi oktatás megreformálását. (Helyeslés.) Azt hiszem, valamennyien egyetértünk abban, hogy ezen a téren tarthatatlan viszonyok vannak. (Ugy van!) Nélkülözhetetlen lesz az egyes kollégiumok látogatottságának leszorítása. (Ugy van!) Semmi esetre sem engedek meg olyan kollégiumokat, ahova ötször, hatszor aniiyi hallgató iratkozik be, mint amennyit a tantermek befogadni képesek. (Helyeslés.) Gondoskodnunk kell az előadások látogatásának hatékony ellenőrzéséről és be kell hoznunk a kollégiumok kötelező hallgatását. (Helyeslés.) Mert legyünk meggyőződve, hogy a jogászi nemzedék jó felerésze semmittevéssel tölti az időt, vagy pedig* mellékkeresetekkel, amelyek stúdiumától vonják el. (Igaz! Ugy van!) Ezeknek az állapotoknak egyszer véget kell vetni. Felhozták itt a tudomány- és tanszabadságot. Én igazán tisztelem a tanszabadságot, de a tanszabadság semmi esetre sem lehet a semmittevés szabadsága. (Ugy van!) Mi pedig- azt tapasztaljuk, hogy a legutolsó 50 év alatt a jogi karon, sajnos, az ifjúság egy jelentékeny részére a tanszabadság a semmittevés szabadsága volt. (Ugy van!) De a jogi tanulmányok sorrendje sincs célszerűen megállapítva. Mi megálltunk a történeti iskolánál, már pedig a történeti iskola a XIX. század iskolája volt a jogi tanítás címén. Kólám, aki a történelmi stúdiumok iránt meleg szeretettel viselteiéin, senki sem fogja azt mondani, hogy ezen a téren a históriát vissza akarnám szorítani, a történelmi szempontnak azonban a jogi oktatásban nem szabad azt a jelentőséget adni, amelyet eddig