Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

A nemzetgyűlés 380. ülése 1925. adtak. Pl. eltekintve Illés József t. képviselőtársamnak igen tiszteletreméltó munkásságától, a mi .-jogtörténetünk bizony a XVII. századnál idébb nem igen terjed, minek következtében nincs meg a kapcsolat a mai intézményekkel. A visigótok jogát jobban ismerjük, mint az 1848-ban érvényben volt rendi törvényeket. Hogy ilyen körülmények között a jogtörténelmi oktatás nem nyújthatta azt, amit nyújtania kellett volna, ez természetes. De eltekintve ettől, a római jog sem játssza ma már azt a domináló szerepet, mint azelőtt. Azelőtt ugyanis a római jog mindenre kész dogmatikus választ adott. Ma azonban hiába citálja valaki a tulajdon fogalmát, amikor egy ^ nagy ideológia, a szocialista ideológia kétségbevonja a tulajdon jelentőségét, vagy hiába beszélünk kötelmekről, amikor ezzel szemben a jsztrájkmozgalmakat látjuk. Ma tehát a jogot nem érti meg az, aki ezeknek az intézményeknek szociális alapjait nem érti. Ma nem történelmi alapvetésre, hanem államtudományi alapvetésre, közgazdasági alapvetésre], statisztikai alapvetésre van szükség, ha azt akarjuk, hogy jogászaink ne szőrszálhasogatók legyenek, hanem bele tudjanak illeszkedni az eleven, friss életbe (Helyeslés.) és többet tudjanak adni egy perben a puszta jogi tanácsnál és átértve a társaidaimi nagy igényeket, a közigazgatásban is azok legyenek, akiknek lenniök kell. Mert ha én panaszokat hallottam a közigazgatás ellen, miért volt ezl A jogok bizonyos merev alkalmazása miatt, amely arra a gyakorlati esetre nem illett rá. Ennek indoka mindig a túlhajtott jogászkodásban rejlett, továbbá azi államtudományi képzés hiányaiban és a szociális érzés fejletlenségében. A jogi oktatás reformjával együtt óhajtanám bizonyos revízió alá venni a közgazdasági egyetem tanítási rendjét is. Nem szeretek gyorsan reformálni, mert nincs veszedelmesebb, mint az, ha valaki az alig megalkotott intézményekhez nyúl hozzá és azokat egy bizonyos ujitási' nyughatatlanságból minden áron megreformálni akarja. Egy bizonyos időnek kell eltelnie, amig az ember látja az illető intézmények kifejlődését és ahoz képest állást foglalhat az esetleg szükséges kisebb módosítások tekintetében. Meg kell azonban állapitanom, hogy a közgazdasági egyetemen ^ eleven élet folyik, amit a hallgatók nagy száma is igazol, mert azok az iskolák, amelyek nem nyújtják azt, amit a közönség tőlük vár, elnéptelenednek. T. Nemzetgyűlés! Ami tudománypolitikámat illeti, igen gyakran találkozom azzal a váddal, hogy én tudománypolitikai téren talán többet teszek, mint a népoktatás terén. Kiss Menyhért igen t. képviselő ur tegnapi felszólalása — bocsásson meg a t. képviselő ur — azt a benyomást tette rám, mint a töltetlen káposztafőzelék. (Derültség.) A magyar ember ugyanis azt tartja, hogy a káposztafőzelék annál jobb, minél többször van felmelegítve. (Kiss Menyhért: Jó hogy a minister ur ismeri a magyar káposztát!) Ö is mindig ugyanazokkal a dolgokkal jön és mint ahogy a káposztáról azt mondják, hogy a kilencedik felmelegités után a legjobb, azt hiszem, a képviselő ur már legalább kilencedszer tálalta fel ezeket a dolgokat. Amellett, ha hozzászól valamely kérdéshez, nézze meg a budget-t, mert én nem szerettem volna, ha ugy felsültem volna, mint ahogy Kaas Albert t, képviselő ur felvilágör évi február hó 20-án, pénteken. 159 sitásai után az igen t. képviselő ur tárgyilag felsült. (Kiss Menyhért: Egyáltalában nem!) Kaas Albert t. képviselő ur ugyanis kimutatta, hogy át sem olvasta a főiskolai budget-t, inertkülönben nemi állithatta volna azt, amit számszerűleg állított. Az igen t. képviselő ur valóban merész hajós a szó tengerén. (Derültség. — Kiss Menyhért: Majd a részleteknél megmutatom, hogy nem sültem fel! — Zaj.— Halljuk! Halljuk! jobbfelöl!) A tudománypolitikának nagy nehézségei mellett mindenesetre megvan az az előnye is, hogy sokszor igen kicsiny eszközökkel nagy eredményeket lehet elérni. Mert ha ösztöndíjjal egy valóban tehetséges embert tudóssá nevelünk, akkor az megbecsülhetetlen szolgálatokat tehet nemzetének, amelyek valóban nincsenek arányban azzal a csekélyke összeggel, amelyet, mondjuk, az ő külföldi iskoláztására fordított a nemzet. (Ugy van! jobbfelől.) A tudománypolitikai téren, azt hiszem, a nemzetgyűlés tjermészetesnek fogja találni azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia idei centennáriumának megünnepléséhez mi is járuljunk hozzá azzal, hogy az Akadémia szubvencióját 12.000 aranykoronára felemeljük, ami meg fog történni. Ugyancsak taktikai okokból megtámadták a Gyüjteményegyetemet, mint egyik koncepciómat és ugy iparkodtak beállítani a dolgot, hogy ez sérelem lenne a nagy közgyűjteményekre. Mintha bizony sérelem lenne az, ha az ember valakinek autonómiát ad és ha a minister lemond arról a jogáról, hogy sok folyó ügyben maga intézkedhessek. Csak egy tájékozatlan közvéleménynek lehetett feltálalni azt, mintha a Gyüjteményegyetem létesítése sérelem lett volna azoknak az intézményeknek, amelyeknek önkormányzatot, autonómiát adott. Ez az intézmény mindkét szempontból bevált. Bevált a kezdő állásokon való alkalmaztatások tekintetében is, mert el tudtuk érni azt, hogy amennyiben bármelyik tanszéknél, laboratóriumban vagy szemináriumban egy-egy kiváló fiatal tudós volt indulóban, mi aiínak a Gyüjtemenyeg-yetem tisztI viselői karában alkalmazást tudtunk adni, mert a magyar nemzet nem elég gazdag ahhoz, hogy komoly, fejlődő tehetségeket elpusztulni hagyjon. A gyűjtemény egyetemi koncepció tehát bevált a kezdő állásokra való kinevezéseknél, mert a Gyüjteményegyetem tanácsába meghívott főiskolai tanárok felhívták a figyelmet az egyes szakmában lévő tehetséges fiukra és így a kandidálások minden melléktekintet nélkül történhetvén, a fiatal tudósok egész sorát helyeztük el. De — ami talán még fontosabb — a Gyüjteményegyetem koncepciója bevált a vezető állásokra való kinevezésnél is, ahol a kandidálás ugy történik, mint ahogy az egyetemi állásoknál is történik. Nem mutatok rá másra, mint hogy Hóman Bálint a Gyüjteményegyetem kandidációja alapján került fiatalon a Nemzeti Múzeum élére és hogy Lukinich Imre egyetemi tanár került a Széchenyi-könyvtár élére, akik kiváló tagjai a magyar tudományos társadalomnak és akik a ráiuk bizott közintézményeket már eddig is rövid idő alatt felvirágoztatták. Egy további mozzanat tudománypolitikámban a külföldi tudományos intézmények létesiíé&e. A kultusztárcának megszereztem Bécsben a magyar testőrség régi palotáját s