Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-380
A nemzetgyűlés 380. ulésè 1925. lyokkal tudjuk az Operát szanálni. Az Operát fesajk eggyel szanálhatjuk igazán, ha a kedv és művészi szellem oda megint teljes mértékben visszatér és megint nagy... (Meskó Zoltán közbeszól.) Méltóztassék kérem! meghalljgatni, e pillanatban nemcsak a t. képviselő ur, fcanem az ország tájékoztatására, a jmagy&r zeneszerető közönség tájékoztatására mondom ezeket, amely féltékenyen őrködik afelett, hogy a nagy művészeti intézetünk továbbra is megfeleljen rendeltetésének, Most tehát a művészeti reorganizációval! foglalkozunk. Meghallgattam már szakembereink nagyobb részét; még folytatom ezeket az értekezleteket és a jövő hét folyamán mindenestre határozni fogok abban a tekintetben, hogy az Operát művészileg is ismét arra a nívóra emeljük, amelyen látni óhajtjuk valamennyien, akik a magyar művelődést szeretjük. Kevesebb összeg marad már a művészeteknek közvetlen támogatására. Kicisinyek azok az összegek, amelyek erre a célra rendelkezésünkre állanak. Mégis inkább az anyagi «eszközök 'koncentrálásának álláspontjára helyezkedem; nem óhajtok sok mindent befogni, hanem minden évben egy-egy monumentális feladatot teljesíteni. Ebben a pilla•natban magánmecenások támogatásával is Dudits mester festi az Országos Levéltár freskóit. A jövő esztendőben talán a debreceni egyetem reprezentációs helyiségének művészi diszitésére kerül sor és foglalkoztat bennünket ebben a pillanatban egy nagy nemzeti kötelezettség lerovása is, Jókai Mór síremlékének felállítása. A lapokban igen gyakran vissza-visszatér az a megjegyzés, hogy sok a vidéki egyetem és átcsillan rajtuk az a gondolat, mintha ezzel nekem akarnának politikai nehézséget okozni. Az egész beállítás olyan, mintha én erőltettem, vagy eszeltem volna ki a vidéki egyetemeknek, különösen a menekült egyetemeknek teljes számban való fentartását. Ebben az országban sokat taktikáztak, intrikáltak és politikával sokat eltaktikáztak kulturális téren is. Azt hiszem, hogy épen a magas kultúra túlszent, túl nagy dolog ahhoz, hogy ezt taktikázásra lehetne felhasználni, különösen olyan ministériel szemben, aki ezt a dolgot nem kezdeményezte és aki ennek a két egyetemnek fentartására vonatkozólag törvényjavaslatot nem is indítványozott. Ezt a törvényt én mint frissen megalkotott törvényt készen ^ találtam. Tartoztam a nemzetgyűlésnek azzal, hogy azt végrehajtsam, mert először is mint alkotmányos minister a megalkotott törvényeket köteles vagyok végrehajtani, de másodszor nem is tételezhettem volna fel a nemzetgyűlésről azt, hogy ha érett megfontalás után egy törvényt megalkotott, azt 3—4 hónap múlva meg akarja változtatni. Én talán egyik-másik egyetemet egyesitettem volna, i hiszen mint 1 ' kulturpolitikuß, mielőtt minister lettem, ilyenféle nyilatkozatot baráti körben tettem is, amikor azonban az erre vonatkozó törvény meg volt alkotva és a végrehajtási intézkedések megindultak, nagy hiba lett volna, ha elődeimet dezavuáltam volna. Mert a ministerek között nemcsak szolidaritásnak kell lenni, nemcsak az egy kabinetben ülő iministerektől illik, hogy egymással szolidárisak legyenek, hanem van suecessiv szolidaritás is, az egymást követő kultuszministerek között is kell szolidaritásnak lenni. Mert a magyar nemzet még túlságosan szegény ahhoz, hogy amit az egyik minister nagy költséggel felépít, azt a másik évi február hó 20-án, pénteken. 1 ÔT talán újítási vágyból, vagy egyéb okokból lerombolja. Ezek nem komoly dolgok. Hogy mennyire átment a magyar köztudatba, hogy minden utód szereti az előbbinek alkotásait megbolygatni, ennek én magam láttam egy sajátságos taftmbizíonyságát. Amikor kultuszministeri államtitkár lettem, 1914-ben boldogult Náray-Szabó után, aki a gyógypedagógiai ügyeket szerette és pártolta, ennek az ügynek az előadója hetekig nem mert hozzám jönni, mert megszokta már azt, hogy az utód mindig I dezavuálta, amit az előd csinált. Ez groteszk nevetséges, veszedelmes, költséges dolog*. Ha megindultunk egy irányban, ha Á-t mondtunk. B-t is kell mondani, amint azt rögtön ki fogom mutatnij Három vidéki egyetemünk van. Az egyik j a debreceni. Még a világháború előtt, amikor Nagy-Magyarország megengedhetett magának j igazán nagy koncepciót, a debreceni nagyi fördőben, gondolom, 130 holdon paviHonrendszerben felépítettek és tető alá hoztak egy I klinikai telepet, amely ma talán a legszebb a | világon. Úgyhogy ha idegen tudósok jönuek ] ide, nem festjük le előttük a magyar művelőI dést, hanem azt mondom nekik: jöjjetek, nézj zétek meg a debreceni klinikát, nézzétek meg, j hogy ez a kis nemzet mit tudott alkotni, mit j tedott a magyar tudományosságnak. Amiköri ez az európai, mintaszerű telep készen van, kérdem, lehet-e a debreceni egyetemet ma beszüntetni'? (Barla-Szabó József: Mind a négy klinikára nagy szükség van!) Pécsett minden új építkezés nélkül ugy tudtuk elhelyezni az egyetemet, hogy bizvást mondhatom, hogy több német egyetem, mint például a marburgi, giesseni, nincs jobban elhelyezve. És Pécs, mint iskolaváros, egyúttal eszménykép is. Itt van Szeged, Budapest után a legnagyobb magyar város, amely évtizedeken át becsületes küzdelmet folytatott azért, hogy egyetemhez jusson. És most bámulatos áldozatkészség mutatkozik Szeged részéről. Még be sem fejezték a Boldogasszony fogadalmi templom építését, amely óriási építkezés, már is felajánlottak akkora összeget, amelyből, számításom szerint, a belgyógyászati és a sebészeti klinika majdnem meg lesz építhető. Ha ekkora áldozatkészség nyilatkozik meg egy vidéki városnál azért, hogy egyetemet kapjon és végre is ez a 130—140.000 lakosú magyar város maga is alimentálni tud a maga igényeivel egyetemet, nagyon nehéz lenne a választása annak a ministernek, aki egyik-másik egyetemet halálra akarná ítélni. Menjünk végig egyébként az egyes karokon. Itt vannak a jog*i karok. A felekezetig iskolák ügyének igazán őszinte, meggyőződéses híve vagyok. Amióta minister vagyok, a szervezett népiskolák túlnyomó része felekezeti Viskola volt. Azonban azt gondolom, hogy a huszadik században a jogi disciplina tanitására mégsem a felekezetek vannak hivatva. Ha te/ hát van valami felesleges ebben az országhaú, akkor semmiesetre sem a négy egyetemi fakultás, hanem három felekezeti jogi akadémia, amelynek nincs is számottevő hallgató közönsége, és amely tudományosan sem produkálhatja, minden jóakarat mellett, azt," amire szükség van. Vegyük az orvosi kart. Hallom,, hogy itt egyesek azt számítgatták ki, hogy Budapesten, miután sok a hallgató, kisebb átlag kerül egy-egy hallgatóra, fia az egyetemi költségeket felosztjuk a hallgatók száma között. Ez nagyon szomorú statisztika, mert azt jelenti, hogy egy-egy tanárra, egy-egy klini24*
