Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-379
A nemzetgyűlés 379. ülése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön. 149 ennek tekinti ezt. Err© a következtetésre jogot ad nekem a költség-vetéshez fűzött ama indokolás, melyből kitűnik, hogy a minister ur teljesen tisztában van az autonóm egyházak teherviselőképességével, amidőn a 21. fejezet 1. pontjának emelkedő tételét azzal indokolja, hogy emiek a tételnek beállítását szükségessé teszi az a körülmény, hogy a háború után a protestáns egyházak még távolról sincsenek abban a helyzetben, hogy ugyanazokat a terheket hordozhassák, amely terheket hordozták béke idejében. Emiatt számukra bizonyos előkészületi időt kell számításba, venni. Arra kérem a minister urat, hogy ezt az átmeneti időt a lehetőség szerint minél messzebbre tegye. A protestáns egyházak iskolafentartó alapjait a háború teljesen tönkretette; mondhatom, hogy majdnem elsöpörte. Csak egyetlenegy példára kivánok hivatkozni, a lelkemhez, szivemhez közelálló sárospataki főiskola példájára. Ennek az öt év híján négy évszázados hatalmas kulturális intézetnek iskolafentartó alapjait, tőkevagyonát — melyet évszázadokon át kegyes alapitók alapítottak, s melyet a legutóbbi 25 év során épen a főiskola megmentése érdekében a ma élő nemzedék áldozatkészsége hozott össze — a háború és a pénz devalvációja ugy megsemmisítette, hogy a megsemmisitett értékben elveszett az iskolaientaríók A r agyonának teljes kétötödrésze. Ezeknek a I tőkéknek békebeli 92.000 aranykorona hozadé- | kával szemben ma — szinte kimondani is szégyen — az évi jövedelem a 300 aranykoronát sem éri el. Ez a helyzet, mélyen tisztelt minister űr, végig az autonom egyházak iskolafentartóinál, épen ezért kérem, hogy ezt az átmeneti időt nagyon hosszura méltóztassék tenni. Ugyancsak az iskolafentartók érdekében vagyok bátor felhívni a minister ur figyelmét egy körülményre, nevezetesen .arra, hogy a kulturális intézmények vagyonváltsága kérdésében tisztáztassék már valahára a helyzet. Ezeknek az intézményeknek a vagyonváltság alól való mentesítése kérdését a törvény . a pénzügyi tanácsra bízta. Ez a pénzügyi tanács feloszlott, nem történt semmi ebben a kérdésben, a Damokles kardja ott lebeg ezek felett a kultúrintézmények felett és ma sincsenek tisztában azzal, hogy vájjon az állam a vagyonváltság hatályát nem fogja-e fentartani ezekre a kulturális intézményekre nézve és akkor oda fog veszni vagyonuknak — most már az ingatlanokból — tizenkét századrésze. Az egyáltalán nem lehet ennek a nemzetnek érdeke, hogy a mag'a kultúráját, közvetve bár, ilyen módon tönkretegye. A minister ur bölcs előrelátását, gondosságát olvasom ki az elemi iskoláknál az iskolafentartói járulékoknak az iskolafentartókra való áthárításából is. Tényleg magam is meg'győződtem róla, hogy ma az állam több terhet visel, mint amennyit az iskolafentartók. A minister ur itt fokozatosan kívánja áthárítani a terhet akkor, amikor az alapfizetés százalékát megállapította és leszögezte, ellenben a százalékkal szemben az alapfizetés emelkedésének lehetőségét vette figyelembe. Arra kérem az igen t. minister^ urat ebben a tekintetben, hogy az alap emelésénél legyen egy nagy körülményre figyelemmel és pedig* arra, hogy egyidejűleg az alap emelésével a dologi tandíjkártalanitás állami segítségével támassza alá az ingyenes oktatást, mert a terheknek az iskolafentartókra e nélkül való további áthárítása nagyon veszedelmes helyzetbe fogja hozni őket, úgyhogy kénytelenek lesznek valami forráshoz hozzányúlni, és ha nem közvetlenül, de közvetett utón, mégis csak a tandíj lesz az, amelynek utján fogják fedezni iskolai, dologi szükségleteiket. Amikor én arra kérem a kormányt — amelynek részéről látom a jóakaratot és látom azt, hogy ismeri az 1848 : XX. tcikkből folyó kötelességét, és hogy ennek a kérdésnek gyakorlati keresztülvitelénél és végrehajtásánál most az égető sürgős szükségeket volt kénytelen elsősorban figyelembe venni, hogy a legnagyobb bajokat enyhitse —, azt a kérelmet intézem a kormányhoz és a minister úrhoz, hogy legyen olyan szíves, a jövőben tágítani ezeket a kereteket. A viszonosság elvének keresztülvitele és végrehajtása — ha csak az állam költségvetésében is — feltétlenül kívánatos. E kérdés rendezésének már a közeljövőben törvény alapján kell megtörténni, hogy legalább is ott az állami költségvetésben ennek a viszonosságnak követelményei — a lehetőség határai között — teljesíttessenek. Amikor ezt a célt szolgálja a minister ur, szolgálja általa a felekezeti békét, és ennek a nemzetnek biztosítja a felekezeti béke áldásait. Erre a felekezeti békességre pedig ma talán nagyobb szükség van, mint volt valaha bármikor. Ennek a békének minden áron való munkálása, minden történelmi egyházra nézve, a mai idők legnehezebb és legsúlyosabb próbája. Itt nem szabad a történelmi egyházak egyikének, még csak tévedésbe, még csak kísértésbe sem esnie, még talán abban, az esetben sem, ha ennek a viszonosságnak teljesítése nem történik csak gradatim, csak lépésről-lépésre. Most, amiko.r épen annak a kultúrának alapjait, fundamentumait ássák alá, mozgatják, rázzák földalatti titkos erők, amely kultúra a keresztény világnézetben találja a maga alapjait és gyökereit, most fokozott mértékben kell óvatosaknak lennünk, amikor látjuk azt, hogy körülöttünk mindenütt ezeknek az alapoknak megingatására tesznek erőfeszitő kísérleteket: vigyázzunk, értsük meg az intő jelet. Ha ez a nemzet nem fogja megérteni azokat a komoly intelmeket, amelyeket hozzá intéz a kassai piacon lejátszódott jelenet, amelyet hozzánk intéz Kolozsvár mindenféle szenvedése, amikor ott a történelmi egyházak hatásköréből kivonják a magyar kultúrát, akkor félek tőle, hogy ennek nagyon szomorú következtetése lesz erre a nemzetre. Épen ezért, ne azt nézzük itt, hogy ki játsza a prim-hegedüt, ne azt firtassuk, hogy kié itt, az idő jogán, az elsőség joga, hanem igenis azt nézzük, hogy nekünk vállvetve kell munkálkodnunk azon, hogy átmentsük ezen a válság*on a nemzet értékeit. (Ugy van! Ugy van!) Ne azt nézzük, hogy ki megy elsőnek a falakra, hogy építsen, hogy folyjék ott az alkotó munka, hanem azt nézzük, hogy magyar hittel magyar szívvel épül itt testvéri közös munkával a jövendő temploma. {Ugy van! Ugy van!) H szenvedéseknél százalékokról beszélünk, ugy a szenvedések nem fejezhetők ki, sem' hatvanhét, sem hetvenhét százalékkal, mert százszázalékos szenvedést kell vállalnia a nemzet minden fiának, mert százszázalékos a Nagy Károlyok és a Fischer Colbrik szenvedése. Vegyük át az ő lelkük százszázalékos szenvedését és ennek a százszázalékos szenvedésnek melege hasson át azokra az elszakított teriületekre is. Van a budai helyőrségi templomnak egy kőbe vésett emléktáblája. Ez. az emléktábla szomorú időt élt magyaroknak nagy összefogását dokumentálja. Ennek az emléktáblának felirata, a templom történetére nézve, többek közrt ezt mondja (olvassa): „A törökök előtt az olaszok plébániája volt; a törökök alatt minden keresztény felekezet imaháza". Ez< az emléktábla és ennek az emléktáblának felirata, haNAPLÓ XXX. ?2
