Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-379
1 3& À nemzetgyűlés 37Ù. ülése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön. doni tehát belátni, hogy tulajdonképen minek örvendjünk, annak-e, hogy a minister ur tényleg megcsinálta ezt az átalakítást, amely lényegiében nem volt egyéb, mint a cím átfestése, mert hiszen csak a címetí változtatták meg, uj címet adtak azoknak az intézményeknek, amelyeket elődei és a magyar nemzet már régen életre keltettek, vagy talán örvendjünk a francia minister ur vállveregető elismerésének, ami a mai európai viszonyok között mindenesetre számottevő dolog, hiszen kétségtelenül számottevő, ha ilyen magas kultu- j ráju nép kultuszministere egy másik kultuszministerről elismerő nyilatkozatot tesz,. Nem tartanám azonban helyesnek és olyan célnak, amelyet követnünk kell, azt, hogy mindenáron megdicsérteti és elismerteti magát a magyar kultuszmini ster a francia kultuszminister által. Az egyetemekre vonatkozólag az a kívánságom, óhajom, hogy a minister ur tegye konszideráció tárgyává az ország mostani helyzetét és azt, hogy az ilyen nagy egyetemeket, azoknak óriási dologi kiadásait a mai vij szonyok közt a magyar nép, a magyar büdzsé nem bírja el. Gondolkozzék különösen afelett, hogy a pécsi egyetemjet, amely tulajdonképen csak arra szolgál, hogy a budapesti egyetemről a numerus elausus-törvény következtében más egyetemekre szorult ifjúságot elhelyezzék, szüntesse be és azt az óriási összeget, amely a pécsi egyetem feníartásához szükséges, fordítsa más célra. Meg is mondom, hogy mire fordítsa. Azt kívánom, hogy népiskolák létesítésére fordítsa, hogy minél több népiskolát létesítsen mert azt az arányszámot, amelyet az előadó úrtól hallottunk, a magyar analfabéták szomorú arányszámát meg kell szüntetnünk. Nem szabad, hogy csonka Magyarországnak épen a legmagyarabb része, az alföldi magyarság között ilyen ijesztő arányszámban legyen elterjedve az analfabétizmus. Az előadó ur érezte az, hogy az egyetemek tétele olyan tétel, amelynél nagyon sok kifogás fog elhangzani ellenzéki részről és ezért azzal indokolta meg az egyetemek fentaríását, hogy megállapította, hogy az egyetemek mellett klinikák létesültek, és ezek a klinikák olyan feladatot oldanak meg a közegészségügy tekintetében, amelynek megoldása feltétlenül szükséges és magukért a klinikákért érdemes az egyetemeket fentartani. Feltétlen tudatában vagyok annak, hogy az egyetemeken milyen nagy fontosságú a klinikák fentartása, hogy Szeged vagy Pécs környéke bemehet ezekbe az intézetekbe, ahol a legkiválóbb szakemberek, egyetemi tanárok kezelik a betegeket. Ezeket az intézeteket azonban, mint kórházakat, mint klinikákat is fenn lehet tartani, ha szükség A r an rájuk, de klinikák kedvéért egyetemeket fentartani és egy-egy ilyen egyetemnél hatvan egyetemi tanárt és a sok anás szükséges személyzetet fizetni, kizárólag azért, hogy a klinikák fenmaradjanak, túlságos luxuskiadásnak tekintem. Irodalmi és művészeti célokról is beszélt az igen tisztelt előadó ur és irodalmi és művészeti célokra is elég jelentékeny összeget vett fel^ az igen tisztelt minister ur. Csak azt szeretném és azt kérném, hogy legyen gondja arra, hogy különösen azok a segélyek, amelyek írodiaimi téren szétosztatnak, a lehető legi elkiismeretesebben osztassanak szét, hogy olyanok ne kapjanak segélyt, akik abszolúte nem foglalkoznak irodalommal és hogy abból jteűa összegből, melyet művészeti célokra fordítanak, amely elég jelentékeny — habár szeretném, ha több volna — csak olyan művészeket küldjenek ki külfödi tanulmányútra és csak olyanokat segítsenek, akiknek tehetségéhez szó nem fér és ebben a tekintetben az ügyosztály semmiféle protekciót ne érvényesítsen. Az előadó ur hivatkozott azokra az úgynevezett kulturintézetekre vagy kultúrházakra is, amelyeket Európa több városában, így Bécsben, Szófiában, Kómában, Dorpatban fentart a magyar királyi kultuszkormány. Nem említette meg a konstantinápolyit és így nem tudom, hogy a konstantinápolyi kultúrház, amelyet 1912-ben vagy 1913-ban létesítettek s amely ige_n szép eredményeket ért el, meg van-e vagy teljesen megszünt-e, A mostani politikai viszonyok között feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a kisebb jelentőségű városokban a magvar királyi kultuszkormányzat fentartsa ezeket a kultúrházakat, azokba egyetemi magántanárokat és kutatókat küldjön ki, hogy ott búvárkodjanak és tanulmányokat folytassanak és szükségesnek tartanám, hogy a minister ur a régi kultuszministerek intencióját magáévá tegye, Konstantinápolyban is haladjon tovább a már megkezdett alapon, ott is tartson fenn miagyar kultúrházat, oda tudósokat, művészeket küldjön ki, akik a török viszonyokat tanulmányozzák, annál is inkább, mert pl. az igen t. külügyminister ur nagyon hangsúlyozta, hogy Törökországgal politikai viszonyunk a legjobb és ezt a viszonyunkat, ezt a barátságunkat mindenesetre javítani kívánja. Ha az igen t. minister ur a külügyminister urnák etekintetben segítségére sietne, nagyon helyesen és okosan cselekednék és ezért a mi részünkről csak elismerés és köszönet illetné meg. Elősorolta az előadó ur azokat az intézményeket, amelyeknél a kultuszkormányzat a létszámcsökkenést végrehajtotta. Még fülemben cseng az a kijelentés, melyet az igen t. minister ur annakidején tett, hogy „a tanítók és tanítónők tekintetében létszámapasztásról nem akarok hallani." Nem tudom, hogy az igen tisztelt miniszter ur ettől eltekintett-e ínegválitoztatta-e meggyőződését, mert ma mégis a B-lista villogó kardját rázza meg a tanítók és tanítónők előtt. Álláspontom mindenesetre az, hogy nem volna helyes, ha B-listára helyeznének tanítókat és tanitónőket, akik ma nincsenek olyan felesleges számban Magyarországon. Ha a minister ur redukálni akarja azoknak a tisztviselőknek számát, akik felfogása szerint feleslegesek, én még mindig azt mondom, hogy az igen t. minister ur legelőször a saját szobájában, a központi tisztviselői között nézzen körül. Legelőször magában a fogalmazási szakban nézzen körül, mert ott még mindig vannak olyan tisztviselők, akik elbocsáthatók anélkül, hogy a központi közigazgatás ügymenete csorbát szenvedne. Nem mondom, hogy nagyobb arányú elbocsátásokat eszközöljön. Bizonyára ő is és a ministerium is tudni fogja, hogy mi az a határ, ameddig el lehet menni, de a központi közigazgatás, mely a régi 63 vármegyés Magyarország ügyeit intézte el, még mindig oly nagy létszámmal működik, hogy nincs arányban azzal az apasztással, meh r et az ország szenvedett akkor, amikor háromnegyed részét elvették. A tanítókat, a tanitónőket és tanárokat feltétlenül oly személyiségeknek tartom, akiknek anyagi ügTével foglalkozni kell, akiket jól meg kell fizetni, tisztességesen el kell látni. Feltét-
