Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-379

A nemzetgyűlés 379. ülése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön. 119 meg- a családját vagy annak bármely tagját, akkor minden esetben rendkívüli kiadásai vannak, kell tehát hogy ilyenkor valamilyen intézmény ezeknek az embereknek segítségére siessen. Épen ezért én a rendszert kiépíteném nemcsak abnormis időkre, hanem arra az esetre is, amikor már remélhetőleg normális idők fognak bekövetkezni. E célra a költségvetés 300.000 aranykoronát fordit plusz — azt hiszem 300.000 koronát valamiféle nyugdíjalapból. Hatszázezer korona tehát az az összeg, amelyet a költségvetés erre a célra előirányoz. Bartos János t. képviselőtársam azt hiszem tévedett, amikor azt mondta, hogy 1 százalékát vonják le az illetményeknek betegsegélyezési célra. Az én értesülésem szerint 2 százalékot vonnak le. Egy számítást is tettem, amennyiben a pénzügyminister ur volt szíves egyizben kijelenteni és maga a költségvetés is azt mutatja, hogy tisztviselők illetménye havonta körülbelül 10 millió korona, ez évi 120 millió korona; ennek 2 százaléka 2,400.000 korona; tehát 2,400.000 korona bevételnek kell lenni 2 százalékos levonás mellett. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: 1 százalékos levonás van!) Akkor ez a felére esik, vagyis 1,200.000 koronára, bár azt mondhatnám a tisztviselők sokasága — nem akarok nagy számokat miondani, de számtalan tisztviselővel beszéltem —, mind ngy vannak értesülve, és ugy tudják, hogy 2 százalékot vonnak le az illetményükből. Ha azonban a minister ur azt mondja, ez egészen természetesen előttem authentikus és ezt fogadom el. De ebben az esetben is 1,200.000 korona bevételnek kell lenni évente a levonásokból; ha ehhez hozzávesszük a 600.000 aranykorona, állami támogatást (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Hatszázezer?) — 300.000, plusz 300.000 valamelyik alapból, ez összesen 600.000 —, ha az állam oly irányban teljesítené kötelességét, mint ahogy teljesiti minden egyes kisiparos, mester, munkaadó, vagyis ugyanannyival járulna hozzá a betegsegélyezési költségek fedezéséhez, mint amennyit alkalmazottaitól von le, akkor ugyebár 1,200.000+1,200.000, összesen 2,400.000 aranykorona állna rendelkezésre a betegsegélyezés céljaira.^ Ezt felfogásom szerint az államnak kötelessége volna megtenni, sőt azt mondom, hogy ez a legkevesebb, amit megtehet saját alkalmazottaival szemben. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nyugdíjat ad!) Ha én ezt az összeget szembeállítom az Országos Munkásbiztositó Pénztárnak nem mai helyzetével, hanem békebeli viszonyaival, ha kiveszem pl. a normális idők egy évének, az 1913. évnek jelentését, akkor arra a meggyőződésre jutok, hogy a munkásbiztositó pénztárnak 1913-ban 34 millió aranykorona volt a bevétele, ebből táppénzzel, gyógyszersegéllyel, orvossegéllyel és minden betegsegélyezéshez szükséges anyaggal 1,240.898 tagot látott el. tehát 27:86 aranykorona esett egy tagra. Ha veszem az én számitásom szerint a 198.874 közalkalmazottat a költségvetésből és erre 300.000 aranykoronát számitok, és ha 2 százalékra emelem — ez az én számitásom, tehát ezen kell elindulnom — a járulékokat, és ehhez hozzáveszem az államnak'a hozzájárulását is, akkor 4,800.000 aranykoronának kellene rendelkezésre állani, amelyből egy tagra 24 aranykorona esnék. Méltóztatnak tehát látni, két százalékkal már egészen megközelíteném a munkásbiztositó pénztár ellátását. Ha azonban leszámítom az üzemi alkalmazottakat, a munkásokat, a katonatiszteket, akikre, azt hiszem, ez nincs kiterjesztve, akik külön segélyezésben részesülnek, akkor ez a szám nagyon javul s majdnem azt merem mondani, 40—50 százalékkal javul. Méltóztatnak látni, ez nemcsak hogy elérné a békebeli munkásbiztositó pénztár segélyezését, hanem jóval felül is haladná. Ha tehát nem emeljük, esak egy százalékot vonunk le a tisztviselőktől és az állam teljesiti kötelességét s ugyanolyan arányban járul hozzá ezekhez az összegekhez, akkor már ezzel a két százalékkal el lehet érni — természetesen kevés bürokráciával és kevés kezelési költséggel —, hogy olyan segélyeket nyújtunk a tisztviselőknek, hogy betegségük esetén magukat a körülményekhez képest tisztességesen tudják ellátni. Épen ezért felhívom a minister ur figyelmét arra, hogy nagyon fontolja meg ezt a kérdést és ne helyezkedjék arra az álláspontra, amelyet tegnap volt szives jelezmd s amely engem egyenesen lesújtott, hogy csak a rendkívüli időkre kívánja ezt az intézkedést fentartani, hanem építse ki ezt a szociális intézkedést, amely a tisztviselők érdekét fogja szolgálni és feltétlenül egészséges és jó eredményeket fog szülni. A baj az, hogy a mai tisztviselősegélyezés terén nincs semmi rendszer, rendszer nélkül megy az egész. Épen azért, mert nincs rendszer, nincsen alap, nincsen szabályozva az egész segélyezési forma, ez inkább kegyként gyakoroltatik, mint jogszerűen és épen ennek következményeképen a közalkalmazottak táborában igen sok panasz mutatkozik és nagy az elkeseredés. Azt mondják a tisztviselők, protekció és befolyás kell ahhoz, hogy számláikat, az orvosi díjjegyzékeket kifizessék. Azt mondják, hogy megszorítják ezeknek a számláknak kifizetését és sokszor kellemetlen kritikával kisérik. Kritizálják, vájjon szükséges volt-e már az orvos, kellett-e ez vagy az a drága gyógyszer. t Ilyen megjegyzések lealázok a tisztviselőkre nézve és ennek következménye az, hogy az igényvételek száma alaposan megcsappant. A múltban ezt a munkát orvosok végezték. Az orvosokat azonban elbocsátották és most tisztviselőre van bizva a kérdés. A minister ur tegnap annak a meggyőződésének adott kifejezést — én teljes tisztelettel nyilatkozom emellett a tisztviselőről —, hogy az illető kemény akarásu ember, Bocsánotot kérek, ide nem kemény akarásu ember kell, hanem szociális érzésű ember és szociális belátással bíró ember, aki abban a kollégájában, tisztviselőtársában szenvedő testvérét látja és annak segítségére siet, nem pedig kellemetlen kritikával kiséri azt a kérést, amellyel az hozzá közeledik és ezzel szinte elijeszti a közalkalmazottakat attól, hogy ezt a támogatást ezt a jogos segítséget igény bevegyék. Különösen áll ez, mélyen t. minister ur; — ha a minister ur meggyőződött róla, hoev nem igy van, akkor rendben van, de én nem győződhettem meg, mert nem vagyok köztisztviselő — hozzám jött panaszok szerint és amint hallomásból köztisztviselőktől értesülök, a nyugdíjasoknál, akikkel szemben ez a magatartás még merevebb. Márpedig, ha épen a ministerelnök ur tegnapi bejelentése után, amely szerint a nyugdíjasoknak ez a támogatás, ez a 15 százalékos illetményjavitás nem biztosittatik, fokozottabb mértékben kell. különösen a nyugdíjasoknak, valahol máshol segítségükre sietni. Épen azért csappant meg a forgalom, mert ma, értesülésem szerint, ilyen a rendszer és az i i<