Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

106 A nemzetgyűlés 378. Mese lb csonka Magyarországra — mint ahogyan azt a statisztikai adatok mutatják — és ennek kétharmadrésze a földbirtokra, egyharmadrésze pedig épületekre és házakra jutott, akkor csonka Magyarország mostani jelzálogszükséglete a békebeli paritásra átszámítva évi 138 millió aranykoronát tesz ki. Én azt hiszem, hogy vannak bizonyos momentumok, amelyek azt mondják, hogy csonka Magyarország jelzálog-hitelszükséglete momentán talán nem olyan nagy. De vannak más momentumok, amelyek viszont ezt nagyobbnak tüntetik fel, mint az általam felhozott számot. Nagyobbnak azért, mert hiszen nemcsak a gazdaságoknak folyamatba, tett modernizálásáról van szó, mint ahogy a múltban volt a háború előtt, hanem valóságos veszteségek pótlásáról van szó elsősorban (Ugy van! Ugy van!), olyan veszteségek pótlásáról, amelyeknek pótlása nélkül egyik-másik gazdaság egyáltalán képtelen volna a maga üzemét modern alapon tovább folytatni. De vannak más és valóban alig elodázható szükségletei ennek az országnak, a hosszúlejáratú hitel szempontjából. Itt van a földbirtokreform financiális része. Mi keresztülvittünk egy földbirtokreformot, amelynek financiális szempontjából való lebonyolítása tekintetében tulajdonképen még semmi sem történt. (Ugy van! Ugy van! — Zsilinszky Endre: Elég szégyen!) Ha pedig lehetséges is az, hogy az állam, amely kb. 420.000 hold mennyiségű vagyonváltságföldet kapott, várjon ennek a saját vagyonának finanszirozásával, azok a földbirtokosok, akiktől vagyonváltságon felül vétetett el föld, némelyektől olyan mértékben, hogy vagyonának tekintélyes része került kisajátítás alá (Erdőhegyi Lajos: Ugy van!), ezek a földbirtokosok nem várhatnak, és nagy méltánytalanság volna, ha ezeknek finanszirozását nem kezdenők meg abban a percben, amidőn az lehetővé válik, mert ez annyit jelentene, hogy a magyar állani kényszeriti polgárait, hogy vagy kuponokat vágjanak, vagy pedig vagyonukat bérbeádva maguk ne fruktifikálhassák vagyonukat és ne kezdhessenek A^agyonukkal azt, amit akarnak. Ez egy jogállamnak nem felel meg. (ügy van! Vgy van!) Első feladatunk tehát, hogy ha a hosszúlejáratú hitel kérdését valamely formában meg tudjuk oldani —, még pedig különösen azokat a szükségleteket, amelyek nap-nap után jelentkeznek ós amelyeknek kielégitésére főleg szükség- van —, akkor arra törekedjünk, hogy a földbirtokreformot valamely formában finanszírozzuk. De lássuk, hogy milyen összegről van szó. Az én meggyőződésem szerint, eltekintve a földbirlokreformmal kapcsolatosan (Zaj a tolt földek finanszírozására körülbelül 250—300 millió aranykoronára van szükség, tehát olyan összegről van szó, amelynek előteremtése igenis sok gondot fog még okozni a magyar kormánynak és amely finanszírozás még igen sok nehézségbe fog ütközni. De tovább megyek. Türhető-e az az állapot a földbirlokreformmal kapcsolatosan Zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk!), hogy azok, akik házhelyhez jutottak, éveken keresztül ne legyenek képesek ezeken a kis házhelyeken maguknak otthont épiteni. . helyes-e az az eljárás, amely házhelyet nyújt az egyik kézzel, a másik kézzel azonban nem nyúl azoknak hóna alá, akik maguknak családi otthont akarnak teremteni? Alig hiszem, hogy ez is bizonyos hitelezés nélkül megoldható volna (Ügy van! Ugy van!) és itt megint a külföldre leszünk utalva. 25. évi február hó 18-án

r szerdán. De ha Magyarországon azt a,dus és gazdag földet, amellyel ez az ország bir, valóban ki akarjuk aknázni, ha nagyobb termelést a.karunk itt létesiteni, ha- módot akarunk nyújtani a gazdáknak arra. hogy magukat függetlenítsék azoktól a kedvezőtlen csapadékviszonyoktól, amelyek a magyar föld termőképességót sok éven keresztül kihasználhatatlanná teszik, akkor elképzelhetetlen, hogy az állam bizonyos öntözési problémákat meg ne oldjon, amelyek segítségével az országban a produkciót lényegesen fokozni lehetne, nemcsak saját javunkra, hanem az egész világ javára, amely mezőgazdasági termel vények hiányában szenved. (Igaz! Ugy van!) Ez ujabb probléma, amelynek megoldását elő kell készíteni. Lehet, hogy nem mi fogjuk előkésziteni, de ezzel minden kormánynak foglalkoznia kell és keresni kell az eszközöket ezeknek a problémáknak megoldására, mert hiszen enélkül ezt a gazdag országot nem lehet valóban abba az állapotba hozni, amely lakosság'ának szorgalma, földjének termékenysége mellett lehető volna. Ezeknek bevezetése után legyen szabad válaszolnom azokra a konkrét kérdésekre, amelyeket t, képviselőtársam erre vonatkozólag felvetett. (Halljuk! Halljuk!) Első kérdésében azt mondotta (Olvassa): „Milyen lépéseket tett a ministerelnök ur legutolsó külföldi utján a magyar mezőgazdaság hiteligényeinek kielégitésérel Történtek-e és milyen egyéb lépések ugyanilyen célból." T, Nemzetgyűlés! Ezekre a problémákra, amelyeket most kifejtettem, természetesen kötelességemnek tartottani a genfi pénzügyi bizottság előtt is rámutatni. Rámutattam azokra a nehézségekre, amelyekkel az ország ebből a szempontból küzd és arra az imminens szükségre, amely az országban mutatkozik hosszúlejáratú mezőgazdasági hitel tekintetében. Kértem a pénzügyi bizottság hozzájárulását ahhoz, hogy amennyiben a külföldi piacokon a záloglevelek bizonyos kereteken belül való elhelyezésének lehetősége mutatkozik — ami, reméljük nem hosszú Mőt fog már igénybevenni — a magyar állam addig is már most kezdje meg a záloglevelek vásárlását a belföldi piacon abban a reményben, hogy az összevásárolt jel zálogleveleket azután a külföldi piacon pár hónapon belül elhelyezni képe« lesz. A pénzügyi bizottság ehhez elvileg hozzájárult. Természetes, hogy ezzel együtt jártak a magyar kormány részéről bizonyos lépések a londoni piacon, hogy megteremtse a lehetőségét annak, hogy ott záloglevelek elhelyezhetők legyenek. Én ezekről a kérdésekről most részletekbe és konkrétumokba menően nem akarnék nyilatkozni (Helyeslés.), mert hiszen a tárgyalások lezárva nincsenek. Csak annak a reményemnek — biW;os reményemnek— adok kifejezést, hogy ezek a tárgyalások lehetőleg rövid időn belül lezárulván, a magyar államnak lehetőség fog* nyújtatni arra, hogy pár hónapon belül az általa vásárolt zálogleveleket a külföldi piacon elhelyezze. (Helyeslés.) Azt kérdi t. képviselőtársam, hogy az állam milyen rendelkezésére álló tőkékből és jövedelmi forrásokból szándékozik a kibocsá' tan dó zálogleveleket megvenni és milyen öszszegre rúgnának az ekként kibocsátandó záloglevelek. Ebben a tekintetben sem tudnék még véglegesen beszámolni. A magyar államnak ma már mindenesetre elég tekintélyes összegek állanak rendelkezésére — hogy néhány példát cmlitsek — a devizaközpontnak és a jegykibocsátó intézeteknek likvidálásából, De rendel-