Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-378
Ä nemzetgyűlés 378. ülése 1925 sősorban mezőgazdasági 1 veszteségei, ahol a háborús rekvirálások, a román megszállás alatt lefolytatott rekvirálások és azon körülmény folytan, hogy tiz éven keresztül a gazdáközönség nem volt képes a maga beruházott tőkéjét, épületeit, gépeit, szerszámjait javítani, jókarban tartani, az elpusztult dologi vagyonból milliárdos károk állottak elő, aminek pótlása nélkül a mezőgazdasági termelés csak olyan fokban) is, mint ahogy a múltban fennállott, helyre nem állitható. De továbbmegyek. Azt kell mondanom, hogy a háború után bekö.vetkezett koronaromlás és a korona értékének "úgyszólván teljes elpusztulása folytán az ország a rendelkezésére álló forgótőkéjét veszítette el (Ugy van! Ugy van!), &iA, a forgótőkét, amely nélkül sem gazdálkodni, sem ipart űzni, sem kereskedni nem leht. Mert hiába van gazdasági berendezés, hiába van megfelelő instrukciója annak a g'azdának; ha nincs meg a kellő forgótőkéje, amelynek segitségével munkásait is ki tudja fizetni, a gazdaság nem folytatható. (Ugy van!) Hogy milyen nagy veszteségei voltak ezen a téren az országnak, arranézve csak pár számadatot akarok felhozni. Magyarország a háború alatt körülbelül 9 milliárdot fektetett hadik ölesönökbe, amely 9 milliárd ma összevéve nem ér többet 600.000 aranykoronánál. Ennek a 9 milliárdnak túlnyomó nagy része tehát elveszett. Itt van a koronajáradék, itt vannak az egyéb állami címletek, amelyek koronára voltak kiállítva, amelyek itt vannak elhelyezve az országban, vagy legalább is részben itt vamiak elhelyezve, amelyek a koronaromlás folytán szintén^ elvesztek, és amelyek sok-sok milliárd veszteséget jelentenek. A háború előtt ennek a csonka országnak egyedül a betétjei körülbelül 3 milliárdra rúgtak; ma az összes betétek a nagybankokban nem tesznek ki többet, mint 213 millió aranykoronát. Itt tehát forgótőkénk teljes elpusztulásával állunk szemben, amely forgótőkénket csakis a produkciónak a fokozásával leszünk képesek nem is egy év alatt, nem is 5 év alatt, hanem sajnos, csak huzamosabb idő alatt pótolni. De ez egyúttal azt jelenti, hogy amig ezek a tőkék az állam produk öiójára nem állanak rendelkezésre, addig a kamatláb magassága, sajnos, indokolt lesz és félős, hogy csak fokozatosan fog csökkenni abban a mértékben, ahogy ezeket a tőkéket pótolni leszünk képesek. Mindenekelőtt első feladat azonban az, hog-y erre az átmeneti időre mindent megtegyünk abban a tekintetben, hogy azokat a külföldi kapitálisokat, amelyek akár rövidlejáratú, akár hosszúlejáratú hitelben elhelyezést keresnek, az ország felé vonzzuk, nekik kedvező befektetési alkalmakat nyújtsunk és velük lehetőleg olyan megállapodásokat kössünk, hogy ezek segitségével produkciónkat újból modern alapokra tudjuk fektetni. T. Nemzetgyűlés! Épen ennek a kérdésnek rendezése azonban igen nagy nehézségekbe ütközik. Könnyű azt mondani — mint ahogy az egyik közbeszóló t. képviselőtársam mondotta —, hogy régen meg kellett volna csinálni. Hát mondja meg t. képviselőtársam, hogy képzeli, hogy ezt régen meg lehetett volna csinálni, mielőtt az államháztartásban egyáltalában csak némi rendet hozhattunk volna, mielőtt a koronát egyáltalában stabilizáltuk, mielőtt a Nemzeti Bankot felállitottuk és mielőtt a külföld bizalmának megnyerése érdekében egy lépést is tettünk volna? (Ugy van! Ugy van! jobb felől, — Zsilinszky Endre: Jegyintézeti évi február hó 18-án, szerdán. 105 olcsó hitellel!) Könnyű, t. képviselőtársam, a nép előtt odakünn ilyen vádakkal illetni a kormányt. Én azonban az ilyen vádakat a leghatározottabban visszautasítom, mert ez a. körülmények nem ismerésén alapszik. (Ugy van! jobb felől.) Nagyon nagy nehézségek állanak annak útjában és méltóztassék ezt tudomásul venni, mert hiszen jobb, ha az ország valóban ismeri a helyzetet, mintsem ha ilyen beszédekkel félrevezetjük (Zsilinszky Endre: Sohasem vezettük félre az országot!) és kilátásba helyezzük, hogy ilyen, vagy olyan könnyűséggel képesek leszünk az ország összes hitelszükségleteit egyik napról a másikra kielégíteni. (Zsilinszky Endre: A ministerelnök ur ma azt mondja, amit mi egy évvel ezelőtt mondottunk! — Huszár Károly: Mögt került rá a sor!) A hitelszükségletek kielégítésére — értem ezen a hosszúlejáratú mezőgazdasági hitelt — a háború előtt mindenekelőtt rendelkezésre állott bizonyos fokig a belső piac, amely ma máinem áll rendelkezésre, vagy csak nagyon csekély mértékben, mert hiszen rámutattam arra, hogy forgótőkéink elvesztek, és rendelkezésre állottak a külföldi országok, közöttük elsősorban Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország és Hollandia. Ha azonban ma körülnézek azt kell mondanom, hogy ezek közül az országok közül Ausztria és Nemetország ma alig nyújthatnak nekünk hitelt, mert hiszen maauk is olyan helyzetbe kerültek, hogy külföldi hitelekre vannak rászorulva. Ott van Franciaország, amely hogy valutáját védje, a kapitális exportot természetszerűleg lehetetlenné teszi. Ott van Svájc és Hollandia, amelyeknek piaca a háború előtt bizonyos korlátolt összegek erejéig rendelkezésünkre állott, I de ezeknek az országoknak a koronára szóló 1 záloglevelek értékvesztesége folytán természetí szerüleg teljesen elveszett a bizalmuk a zálogI levél-üzletben az olyan ország-okkal szemben, amelyeknek valutáját még a közelmúltban is teljesen bizonytalannak látták. Maradt tehát a londoni és az amerikai piac. Aki azonban a gazdasági életet némileg ismeri, tudja, hogy épen ezek a tőkegazdag országok az záloglevél-üzletet egyáltalában nem ismerik (Ugy van!); a telekkönyvi institúció részben uincs is meg náluk, ök a záloglevélnek és a záloglevélüzletnek ezt a formáját, amely Magyarországon sablonszerüleg évtizedek óta folyt, egyáltalában uem ismerik és nehezen is értik meg. Az angol-szász mentalitás erre az üzletre csodálatosképen nincsen beidegezve, mert az ottani mezőgazdaság hitel kérdése egészen más formák között nyert megoldást. Ennek következménye azután természetszerűleg az, hogy egyfelől amig a bizalmat vissza tudjuk szerezni a világpiacokon, másfelől amig egy egészen uj üzletágat tudunk bevinni olyan piacokra, amelyek eddig* sohasem foglalkoztak hasonló üzletág*akkal, igen sok nehézséggel kell megktizdenünk és sok, talán részben eredménytelen fáradozás r fog csak odvezetni, hogy Magyarország valóban nagy és kielégítésre szoruló összes hiteligényeit képesek leszünk kielégíteni. T. Nemzetgyűlés! Eá kell mutatnom pár szóval arra, hogy milyen nagyra kell becsülnünk ezt a hitelszükségletet, és pár érdekes I számot kell itt bedobnom a köztudatba. A háború előtt Magyarországon az utolsó 5, vagy 10 évben évi 400 millió jelzálogkölcsön, uj bekebelezés történt ingatlanokra. Ha ebből a 400 millióból körülbelül 200 millió esett a mai