Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-378

100 A nemzetgyűlés, 378. ülése 1925. évi február hó 18-án, szerdán. mértéket öltött, ugyhogy ma az első félév letel- j tévéi tulajdonképen ott tartunk, ahol az elő irányzat szerint a szanálási idő utolsó periodu- ] sóban kellene tartanunk. Maga a szanálás, sze- \ rény nézetem szerint, egy eredendő hibában ! szenved. Abban a hibában szenved, hogy nem j annyira a kiadások csökkentésére, mint inkább ; a jövedelmek emelésére épit. így maradt meg : számunkra ' az a 43 millió aranykorona, í amelyre később még visszatérek. Ennek a ; ténynek folytán bekövetkezett az a különös és • tragikus helyzet, hogy államháztartásunk l lépésről-lépésre haladó gyógyulásával szinte | parallel magángazdálkodásunkban a pusztulás j uijára jutottunk. Ebből kifolyólag minél na- j gyobb lett az adózó polgárság adószolgáltatása, természetszerűleg annál kisebb lett ellentállási képessége, annál kevésbé jutott abba a helyzetbe, hogy megtakarításaiból a magángazdaságot felvirágoztathassa és azokat a hitelforrásokat szolgáltassa, amelyeknek szolgáltatására az idegen tőke ezideig nem volt hajlandó. De annál komorabbb és sötétebb ez a kép, minél inkább a mélyére nézünk* a do- I lógnak s ezeknek világánál látjuk a következményeket. A farsangra könnyen böjt követkézhetik. Az első félévben megtakarított 43 millió aranykoronára még szükség lehet, hiszen Smith ur is rámutatott erre. Kérdem, hogy a forgalmi adó 1%-kal való leszállítása még az esetben is, ha ennek kontingentálása 100 millió | aranykoronában történnék meg, az adóközegek ! rettenetes vexaturáinak megszüntetése és a I gazdasági élet óriási pangása mellett, nem { fogja-e maga után vonni azt, hogy az ebből I várt jövedelmek nem fognak olyan mértékben ; befolyni, mint ahogy azt a kincstár szeretné. A ; cukoráraknak jelentékeny emelkedése az utolsó ' időben, arra enged következtetni, hogy az ebből j befolyó adójövedelmek is csökkenőek és a. j vámjövedelmeknél a fizetési szorzószámnak l 13%-kai való lecsökkentése s ezzel parallel a ke- | reskedelem megbénulása és a fogyasztóközön- j ség fogyasztásának csökkenése, a vámjövedelemnél is lényeges mankóra enged követkéz- j tetni. ! Ilyen körülmények között, amikor az adó- j alanyok tömeges pusztulását látjuk, felmerül j a kérdés, vájjon igazán a szanálás utján, azon : a nyugvóponton vagyunk-e, amelyről vissza- j tekintve az eddig megtett ( útra, nyugodtan ; nézhetünk a jövendőbe és vájjon ez a jövendő , olyan verőfényesnek, biztatónak látszik-e« j mint amilyenre az eddig már megtett útból , következtetni lehet? Én ebben a reménységben nem ringatom magam és épeu azért, mert nem ringatom magam benne, minthogy a legilletékesebb tényezők az igen tisztelt pénzügymin is ter ur és Smith ur is helyes és óvatos j bölcességgel mindenkor, amikor csak lehet, > intik az országot, hogy túlságos reménykedés- | nek no adja oda magát, épen azért azt hiszem, hogy össze kell fognunk, hogy megkeressük mindazokat a hitelforrásokát, amelyek pangó gazdasági életünk fellendüléséhez vezetnek. De ha igy áll a helyzet, mielőtt ezeknek rövid taglalásába belemennek, fel kell vetnem azt a kérdést, vájjon a kormányzat megtett-e I mindent azon a téren, hogy ezek a hitelforrá- ! sok megnyiljanak számunkra, hogy a külföld ; bejöjjön ide. hogy kedve legyen magyar ér- i tékben elhelyezkedni. Én nem kivánok azon az j általam, a pénzügyi bizottságban is és itt e teremben is, az utolsó időben felhozott, sok korniányhátrálékon — hogy ugy mondjam — alaposan és részletesen végigmenni, csak rámutatok arra, hogy őszintén sajnálom, hogy az aranymérlegjavaslat nem! fekszik még előttünk, hogy ebből még törvény, illetőleg rendelet nem lett. Teljes mértékben honorálom az igen t. pénzügyminister urnák azon kijelentését, hogy sokkal rövidebb idő óta van hivatalban, semhogy ezt a szövevényes kérdést megoldhatta volna. Magam is tudom, hogy könnyű frázisokban e kérdés felett napirendre térni, de ha mélyére néz az ember, olyan problémák tömege tárul eléje, melyeknek elhamarkodott, túlgyors megoldása nem orvosságot, hanem betegséget jelent. A fakultativ, vagy kötelező aranymérleg kérdésének eldöntése egymagában is olyan jelentős, hogy a rossz megoldásnak választása esetleg kártékony és betegséget hozó lehet. Arra sem kivánok hoszszasabban kiterjeszkedni, hogy a részvényekbe való idegen és hazai tőkebefektetés módjainak megkönnyítése mindezideig a t. kormány által elmulasztatott, hogy a kereskedelmi törvény idevonatkozó reformja — amely csak néhány paragrafusból kellene, hogy álljon — mindezideig nem történt meg, hogy a mezőgazdaság uj hitelformáinak statuálása mindezideig késik és hogy ugy az ingó jelzálognak, mint a telek-adóslevélnek és a jelzálog-adóslevélnek törvénybe iktatása — ami szintén könnyen ment vona — mindezideig nem történt meg. De nem mehetek el szótlanul amellett a kérdés mellett, hogy tettünk-e valamit a jelzálogos hitelező érdekében. Hogy a jelzálogos hitelező érdekében milyen keveset tettünk, annak legeklatánsabb bizonyítéka az, hogy a 8% -on feliili kamatra vonatkozó tilalom ma is törvénybe van iktatva akkor, amikor a Jegybank 1234 %-ot szed. Nem kivánok azzal sem hosszasabban foglalkozni, hogy a bekebelezési illetéknek olyan mérve, mint amilyen ma is még fennáll, mindezideig nincs szabályozva annak ellenére, hogy 'okulhattunk volna Ausztria példáján, amely a jelzálogos kölcsönöknek, illetve jelzálogos hitelnek odavaló beözönlését megkönyiteni óhajtván, ezeket az illetékeket, igen bölcsen, jóelőre leszállította. De kötelességem rámutatni arra, hogy ezek a bekebelezési illetékek olyan horribilis összegre rúgnak, hogy ezek egymagukban kell, hogy a külföldi tőke előtt elijesztő mumusként szerepeljenek. A bekebelezési illetékeknél a bekebelezési illeték maga 1%, az okirati bélyeg 1^%, ugyhogy egy bekebelezésnél az illeték egyedül 4%-ra rug. Ha hozzáveszem, hogy a váltóhitelt is bekebelezik, akkor ehhez a 4%-hoz további j4% járul. Ha már most perlés alá kerül ez a váltó, akkor további 10% költség merül fel — amelynek részletezésébe nem kivánok bocsátkozni —, nem is szólva az ügyvédi költségekről és az óvatolásról, amely együttesen legalább további 20%-ot jelent. Ilyen körülmények között a külföldi tőkének ideözönlését valóban nem remélhetjük. És mit szóljak még .arról, hogy a birtokforgalmi korlátozások is mindmáig tényleg törvénybe iktatva nem lettek! (Rassay Károly: Már három éve sürgetjük!) Nagyon jól tudom, hogy az igen t. igazságügyminister ur és az igen tisztelt pénzügyminister ur is, nyilatkoztak már a költségvetési vita folyamán abban az irányban, hogy ennek a kérdésnek tető alá hozatala legközelebb meg fog történni. De mindezen intézkedéseknél, amelyeknél nem annyira jogi problémák megoldása válik szükségessé, kérdem, miért habozik^ a kormány, miért habozunk, amikor minden óra sürget és amikor minden perc, minden pillanat veszteséget jelent. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Az OFB-nál a felajánlási kötelezettség meg-