Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

2 A nemzetgyűlés 368. ülése 1925, a kormány tagjai és a kormány által elért eredmények iránt bizalommal és elismeréssel viseltetnek, tehát a költségvetést elfogadják és a kormánynak azokat az eszközöket, amelyek az ország ügyeinek vitelére szükségesek, megadják. (Zaj.) Ha ezzel szemben azt a helyzetet akarom megvilágítani, amelyben mi, pártállásunk szerint is nyiltan ellenzéki álláspontra helyezkedett képviselők vagyunk, akkor eszembe jut Bartóky Józsefnek sok szép fabulája közül az egyik, amely arról mesél, hogy egy bokorban fészkel két madár, s az egyik éjszaka valami riasztó neszre felébredvén, mereszti szemét a borús égre s miután átszól a fülemüléhez, hogy : hallod-e szomszéd, hová lettek az ég csillagai 1 A fülemüle felpattant és visszaválaszolja, hogy ott vannak azok egy szálig. Ez a kis madár is nekimereszti tekintetét a sötétségnek, s miután nem talál ott egy csillagot sem, azt válaszolja a fülemülének, hogy : én bizony nem Iátok ott egyet sem, mire ez azt feleli hogy : oh, te szegény barátom, te is csak olyan vagy, hogy csak akkor látod a csillagokat, amikor azok tényleg látszanak ! Mi ellenzéki képviselők is csak olyanok vagyunk, hogy azokat az érdemeket és eredményeket, amelyek bizalomra hangolhatják a törvényhozás tagját, csak akkor látjuk, ha azok tényleg Iázzanak, vagyis vannak. (Kuna P. András : Majd elvonumak a felhők, akkor láthatók lesznek ! — Szabó István (öttevényi) : Az öreg majd rúgja a csillagokat í) Különösen mi, keresztényszocialisták, akik abban a helyzetben voltunk, hogy ez iránt a kormánypolitika iránt, amelyet esztendők óta Bethlen miuisterelnök ur képvisel, irányit hosszabb ideig bizalommal viseltettünk és annak támogatói közé sorakoztunk azért, mert mi is azt hittük, hogy az a sok fénypont, amelyet annak idején a ministerelnök ur az ő bemutatkozóbeszédébe beillesztett, valóban reményt keltő fénysugarak, csillagok a sötét magyar éjszakában de azután kitűnt, hogy ez bizony csau tűzijáték, csak sziporkázó mücsiilag, amely elsistereg, hogy a. után a sötétség annál nagyobb legyen, — mi is kénytelenek voltunk, különösen akKor, amikor a kormány nemcsak az ő kormányprogrammjávai és nyilatkozatával, hanem a mi pártunk programmjával is a legsúlyosabb ellentétbe került, nevezetesen az általános, titkos választójoggal,^ főkép a titkos és ezenfelül arányos és a kisebbségre is kiterjedő választójoggal szemben, amikor a kormány ezzel olyan éles ellentétbe kerüit, hogy mindennek az ellenkezőjét csinálta ínég, és pedig nem törvényhozásilag, hanem rendeleti utón, mondom, mi is kénytelenek voltunk ennek konzekvenciáit levonni s azóta arra az igazi biráló szerepre helyezkedni, mely az ellenzék hivatása. Mi nagyon örvendenénk, ha a kormányzat iránt azzal a bizalommal viseltethetnénk, amelyet iránta a túloldal tanúsít. Azért örülnénk ennek, mert a nemzet érdekében fekvőnek találnék, ha a magyar politikában egy sag, összetartás és igy erő érvényesülhetne. Azonban, ha keresem azokat az eredményeket, amelyek ilyen bizalomra hangolhatnak, akkor kiindulok abból a kormánynyilatkozatból, amelyet a ministerelnök ur tett akkor, amikor itt bemutatkozott először a kormányával, li)2l április iy-én, és azt kutatom, hogy vájjon azok az eredmények, szembeállítva az Ígéretekkel, feljogositják-e a kormányzatot arra, hogy e bizaiom óregbilését várja azoktól, kik már eredetileg is bizalommal fogadták működését, vagy pedig bizalmat ébresztettek-e maguk iránt, akik kezdettől fogva többet, a szociális irányzatnak a közélet, a gazdaság, a pénzügy te rén nagyobbmérvü érvényesítését követelték, mint amennyit a kormány kilátásba helyezett. És ha évi január hó 30-án, pénteken. igy járunk el, akkor azt találom, hogy a kormányelnök ur annakidején mindenekelőtt leszögezte azt, hogy a nemzet ösztönszerűen megtalálta a maga irányát, értve ezalatt a keresztény nemzeti és agrár irányzatot. Azután megjelölte négy feladatkörben azokat, amiket ő szükségeseknek tart avégből, hogy az országot felemelje és konszolidálja. Ezek közül — azt mondotta — első feladatunk az, hogy megfékezzük a destrukció minden nemét. Figyelmeztetett bennünket, hogy ne áltassuk magunkat, mert azok a destruktiv eszmeáramlatok, amelyek az egész világot befolyásuk alatt tartják, nálunk se veszítették el feszitő erejüket, és ha teljesen szabadjára engedik őket, ezek alkalmasak az állami konszolidációt megakadályozni. Második feladatkörül megjelölte, hogy kézbe kell venni a társadalom gyógyítását a gazdasági csatornákon keresztül. Harmadszor azt mondotta, hogy céltudatos kultúrpolitikával arra kell törekedni, hogy a nemzetből kiküszöböljük azokat a hibákat, amelyek annak, sajnos, tulajdonai. Es itt nyomatékosan hangsúlyozta azt, hogy növelnünk kell a nemzet ellentállóképességét a különböző demagóg jelszavakkal szemben. Végre negyedik feladatul azt állította oda, hogy emelni kell a nemzet külpolitikai horizontját. Amikor pedig ezeket a feladatköröket egyenként részletezte, akkor az igazi demokráciának, olyan demokráciának, amely a vezetést az intelligens osztályoknak engedi meg, irányelvül kitűzése mellett vállalta azt a feladatot, hogy a demokrácia követelményeiként meg fogja valósítani a választójogi törvényt, a közigazgatási és főrendiházi reformot, helyre fogja állítani különösen a gyülekezési és egyesule&i szabadságot ; ígérte, hogy a földreform terén nemcsak erélyesen végre fogja hajtani az eddigi törvényt, hanem kiiejezte azt az álláspontját is, hogy még tovább fognak menni avégoől, hogy a magántulajdonhoz másoüszor, harmadszor es negyedszer hozzá ne kelljen nyúlni; Ígérte, hogy a betegség esetére való biztosítást ki fogja terjeszteni nemcsak a mezőgazdasági munkásokra, hanem a szegényebb kisbirtokosokra és kisiparosokra is; igérte a köznevelési torvényt, az aggkori és rokkantsági járulékoknak rendszeresítését. Ígért még sok minden egyebet, amelyekkel szemben most én felvetem azi a Kérdést, hogy ezekből mit váltott be a kormány ? Ha először is ezek közül a feladatkörök közül, amelyeket a kormány magára nézve kötelezőknek ismer, vizsgáljak azt, hogy mit tett a destrukció ellen, a^kor arra a meggyőződésre jutunk, hogy a kormány működése alatt meglehetősen destruálódott épen az a Keresztény nemzeti felbuzdulás, amely a forradalmak után a nemzetet a keresztény nemzeti és agrár irányzat felé vezette, amely irányzatnak heívességét, ösztönszerűen helyesnek felismert voltát a ministerelnök ur is elismerte, hogy a nemzetnek ez a felbuzdulása, amellyel hozzáfogott az áliami és társadalmi romhalmazból a kibontakozás megtalálásához és megteremtéséhez, meglehetősen dtstruálódott, hogy nagyon hamar sikerült a seotében összeállított keresztény és nemzeti irányzat kormányzati ténykedései között található résekbe ujoól beilleszteni a destrukció íeszitövasait, és azt a keresztény nemzeti irányzatot, amelyet a nemzet nagy felbuzdulásában életre hivott, ismét ledönteni, úgyhogy nem maradt ebből az egész felbuzdulásból és keresztény nemzeti irányzatból jóformán más, mint egy politikai gúnynév és az a kényelmes lehetőség, hogy minden rosszért, amely van ebben az államban, — akár drágaság, akar társadalmi egyenetlenség, gazdasági egyenlőtlenség, egyéni kilengés vagy korrupció —