Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-369
60 A nemzetgyűlés 369. ülése 19Á az állítását, hogy pl. Magyarország egyik leggazdagabb embere, Klein Gyula, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója, évi 7 millió korona jövedelem után van jövedelemadóval megadóztatva, hogyan várhatjuk akkor azt, hogy ebben az országban tényleg legyenek adóbevételek és tényleg lehessen a tisztviselőket becsületesen fizetni 1 (Beck Lajos: Csak megadóztatni az ilyen urakat!) Emlékszem még arra az Ígéretre, amelyet Kállay igen t. pénzügy min ister ur annak idején épen az egységespárt követelésére tett, hogy a konjunkturális nyereségeket meg fogja adóztatni^ A mai napig sem láttuk még a javaslatot! Pedig meg vagyok róla győződve, hogy ezeknek a konjunkturális vagyonoknak a megadóztatásával legalább az égető, fájó és nemzeti szempontból valóságos szégyent képező rokkantkérdést becsületesen és tisztességesen meg lehetne oldani (Kiss Menyhért: Most koldulnak az utcán ! Szégyene az országnak ! — Zsirkay János: Egy verklihez jogot kapnak a Lánchídon!) Roppant megdöbbenéssel láttam, hogy a költségvetésben a kereskedelmi és földmivelésügyi ministeriumoknak, vagyis a termelést előmozdító két legfontosabb ministeriumnak a dotációja milyen silány és milyen siralmas. Redkivüli megdöbbenéssel láttam, hogy beruházásokra úgyszólván semmi sincs előirányozva, holott a régi magyar pénzügyi politika legeredményesebb jellemvonása talán épen az volt, hogy az állami beruházásokat következetesen és állandóan fokozta és emelte és ezzel az országban bizonyos jólétet, kultúrát és állandó munkaalkalmakat és lehetőségeket tudott fentartani. Természetes, hogy a mai leromlott helyzetben ehhez pénz, vagyis tőke kell, de ha az igen t. ministerelnök ur pl. azokat az iparkodásokat, amelyeket az államháztartás céljaira beszerzett külföldi kölcsön körül kii ejtett, elsősorban a magánérdekeltségeknek, - értem ezen elsősorban a mezőgazdaságot és a gyáripart — de vasutaink, utaink, folyóink rendbehozatalára is fordítandó beruházási kölcsönök megszerzésére fordította volna, meg vagyok róla győződve, hogy eredmény is lett volna elérhető, és meg vagyok róla győződve, hogy ez az eredmény sokkal tartósabb és maradandóbb gyümölcsöket biztosított volna. Mert ezzel a külföldi államkölcsönnel talán sikerül átmenetileg a magyar pénz értékét stabilizálni és a további leromlástól megóvni, az ország közgazdasági élete azonban, azt lehet mondani, paralizisben, gutaütésben szenved, a munkaalkalmak napról-napra csökkennek és fogynak, az élet Magyarországon összezsugorodóban van, és a termelésnek és az életnek ez az alábanyatlása előbb vagy utóbb múlhatatlanul vissza fog hatni az állami financiákra is. Mert a helyzet ma Magyarországon az, hogy fiz általános drágaság és a hibás állami adópolitika következtében, azon állami adópolitika következtében, amely a mindennapi életet drágítja meg, Magyarországon a munka, a termelés aránylag drága, Magyarország a külföldi piacukon hovatovább versenyképtelenné válik és a magyar ipar és termelés versenyképtelensége következtében egyre redukálódnak a munkaalkalmak és lehetőségek, fokozódik a munkanélküliség, csökken a tisztviselői jövedelem és végeredményben a szanálás, ugy lehet, sírját ássa meg ennek a nemzetnek. A pillanatnyi könyvelési egyensúly, a könyvelési mérleg helyett sokkal lényegesebb volna az, hogy közgazdasági életünkbe uj életerőt öntsünk. (Zsirkay János: Kiszívják belőle azt is, ami még benne van!) Az állami üzemek problémáját én nem tartom az eddigi reformokkal elintézettnek. Kétségtelenül történt bizonyos javulás, sőt bizonyos könnyítések is a kommercializálás érdekében, nem mentünk . évi február hó 3-án, kedden. azonban még elég messzire, a bürokratizmus még mindig igen erősen túlteng. Majd a részletes vita során bátor leszek kölönböző személyes tapasztalataimról az egyes tárcák keretében felszólalni, itt csupán általánosságban mutatok rá arra, hogy az állami üzemek adminisztrációja és kezelése még ma is nehézkes, költséges és hogy a magyar állam túl kiadásainak egy jelentékeny része még mindig a hibás rendszer következménye. (Kiss Menyhért : És az állami birtokok kezelése 1 Arról is lehetne csevegni !) A gazdasági kérdések sorában a tisztviselői kérdéssel kapcsolatban még egyetlen körülményre akarok rámutatni és azután átmegyek más terrénumra. Arra akarok rámutatni, hogy akkor, amikor nap-pap mellett folyik a tisztviselők elbocsátása, amikor az államnak jelentékeny pénzébe kerül a végkielégítések és a nyugdíjak fizetése, rendkívül visszatetsző, hogy még mindig történnek uj felvételek és uj alkalmazások. (Kiss Menyhért : Államtitkári kinevezések ! Titkos államtitkárok kinevezése és dotálása ! Lásd Mayer Jánost !) Lehetetlennek tartom, azt, hogy amikor emberéket, akik már állásban vannak, kenyerüktől megfosztanak, ugyanakkor más helyeken viszont kezdő embereket uj fizetésekkel és uj megterhelésekkel az állam számára alkalmazzanak. Lehetetlenségnek tartom azt az erkölcstelen rendszert is, amely a túlalacsony fizetések mellett bizonyos ajándékozási rendszert léptetett életie, {Ugy van! Ügy van! a balközépen) amely borítékokban jutalmakat és titkos szubvenciókat juttat egyeseknek. Ez a szervilizmusnak olyan kitenyésztésére vezet, és hogy ugy fejezzem ki magamat, a felülről terjesztett korrupciónak egy olyan veszedelmes jelensége, amely ellen ugy erkölcsi, mint anyagi érdekből múlhatatlanul tiltakoznunk kell. (Kiss Menyhért : Csak a jó fiuknak adnak!) Rendkívül fontosnak tartanám, hogy a tisztviselői társadalom megfelelő irányítása érdekében, ha már anyagi téren azGnnal segítségükre nem siethetünk, legalább erkölcsi függetlenségüket biztositsuk és ezért egy olyan szolgálati pragmatika terjesztessék a nemzetgyűlés elé. amely a tisztviselői társadalom fegyelmi, előlépési, elbocsátási, B. listás stb. ügyeit a tisztviselőtársadalom legjelesebb egyedeiből alkotott antrnóm tényezők kezébe tenné le. hogy ezzel a tisztviselő, társ? dp lom sorsa, jövője és emberi méltósága, becsülete felől megnyugvással és a nemzeti érdekeknek i« mindenkor megfelelően tudjon diszponálni. (Kiss Menyhért : Akkor nem lennének a kormánypárt kertesei !) Ez a most emiitett kérdés átvisz a belpolitika terére, amely belpolitikában én főleg egy elvet szeretnék érvényesítve látni, hogy minden állam, minden nemzet annál erősebb, minél több önálló közület, minél több kiválóság, hogy ugy fejezzem ki magamat, — ne méltóztassanak félreérteni, nem a születési arisztokráciára gondolok — minél több értékarisztokrácia tenyésztődik ki egy nemzeten belül. Én az egész közigazgatási reformproblémát, amely sajnos hamarosan aktuálissá válik, ezen a szemüvegen keresztül nézem és a centralisták és autonómisták régi harcában, amely méar a 48-as forradalom előtti időkben már kezdetét vette a magvar országgyűléseken, teljes erőmmel, minden hitemmel és meggyőződésemmel az antonómisták oldalán állok. (Kiss Menyhért : Helyes !) Talán a belügyminister ur is emlékezni fog rá, ugyanezt az álláspontot képviseltem annak idején a kormánypártban is. A centralizmus-