Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

A nemzetgyűlés 369. ülése 1925, a termelésnek olyan megkötöttségét idézte elő, amely kétségtelenül hozzájárult a termelési költség megnövekedéséhez. A drágaságnak vannak azonban speciális magyar okai is. Ezek között első helyen kell említenem a túlzott vámvédelmet, amely ezidőszerint, sajnos, kettőzött, vagy megsokszorozódott erővei érvényesül. Annak idején, amikor az igen tisztelt kormány az autonóm vámtarifa-törvényjavaslatot beterjesztette, azzal érvelt, hogy majd kötünk kereskedelmi szerződéseket, amikor ezek a horribiliseknek látszó vámtételek majd alá fognak szállni. Azt látom azonban, hogy az autonóm vámtarifa életbelépett, de kereskedelmi szerződéseket nem kötöttünk, és ennek következtében a magyar fogyasztó, a magyar piac kénytelen azokat a legszükségesebb árucikkeket is nélkülözni, amelyekre pedig múlhatatlanul szüksége volna. lia a zab ára emelkedik és a gazda nem tudja a lovát zabbal etetni, akkor az a ló megdöglik; márpedig ha a gazda előrelátó akar lenni, nem fogja önmaga előidézni a zab árának emelkedését. En itt ugy látom a helyzetet, hogy az igen t. kormány az autonóm vámtarifának sürgős, időelőtti életbeléptetésével maga adott óriási impulzust az általános drágulásra, amire nézve szintén Smith főbiztos ur jelentéséből vagyok bátor rámutatni arra, hogy mig a magyar állam vámbevétele 1924 júliusában a behozatal értékének 6'59%-át tette ki, addig ez az arány októberben már 12"60%-ra emelkedett; négy hónap alatt tehát a kétszeresére emelkedett a magyar állam relativ vámbevétele, az uj vámtarifa életbeléptetése óta pedig feitétienüi még jóval magasabbra ugyanakkor, amikor Ausztriában a vámbevételnek a behozatal értékéhez való aránya csak 4'7 —4"4% között váltakozik. Magyarországon tehát már októberben relative háromszor akkora volt az áruk vámja, mint Ausztriában, és a helyzet azóta még rosszabbodott. A magyar viszonyokkal kapcsolatban fel kell még emlitenem az általános drágaság okai közül az állam pénzügyi politikáját is. Ha áttekintjük a költségvetésnek szerintem leglényegesebb részét, az adóbevételekre vonatkozó tételeket, a legszembeötlőbb vonás az

? hogy a magyar állam egész pénzügyi poiiíikáj mindennapi élet megdrágítására van felépítve (Ugy van ! half elől.) és ennek következtében szükségképen a drágaság mérhetetlen emelkedését idézi elő. A költségvetésben egyenes adók címén mindössze 94,726.000 aranykorona szerepei — ebben benne van már a földadó is - és ugyanakkor forgalmi adó címén több mint 80 millió aranykorona van előirányozva. A közvetett adók együttvéve 307 miilió aranykoronánál többre rúgnak» vagyis a közvetlen adók több mint háromszorosát teszik ki az egyenes adóknak. f Feltűnő jeienség továbbá az is, hogy az egyenes adók között a társulati adónak olyan csekély a hozadéka. Egy mérhetetlenül magas adókulcs mellett mindössze 4,600.000 aranykoronát fizet a magyar ipar, a magyar gyárindusztria akkor, amikor a földadó 33 millió aranykoronát tesz ki és ugyanakkor, amikor például a textiliparnak vagyongyarapodása ]923~ban, az ugyanebben az évben előterjesztett saját jelentése szerint 114 millió a ray koronát tett ki, vagyis — hogy magyarul fejezzem ki magamat — ennyivel gyarapították a nemzeti vagyont. (Biró Pal: Uj értékek előállitása!) Ez vagyongyarapodás. Ök igy fejezik ki magukat. Lehet, hogy ez a kifejezés félreértésre ad alkalmat. (Zaj.) Ha azt látjuk, hogy az esetben, ha a magyarországi összes nagybankoknak, iparvállalatoknak és egyéb, a társulati adó alá eso szerveknek adóját összegezzük, ez mindössze csak 4,600.000 aranykoronát tesz ki, mig ezzel évi február hó 3-án, kedden. 57 szemben a magyar föld 33 millió aranykoronával adózik, akkor kétségtelen, hogy a társulati adóval megrótt egyedek a maguk adóalapjának igen jelentékeny részét eltitkolják és kétségtelen az is, hogy az adóadminisztráció súlyos mulasztásokat követ el, amikor nem követeli és nem jár a végére annak, hogy a társulatok megfelelő módon adózzanak. (Zaj,) Én a magam részéről nagyon szívesen hozzájárulnék a társulati adó kulcsának leszállításához, azonban múlhatatlanul ragaszkodnom kellene az adóvallomások korrektségéhez és ahhoz, hogy az adóvallomásoknál az igen t. pénzügyminister ur egy kis kurta rendelettel vagy törvényjavaslattal a részvény társul átok felelős igazgatóit arra kötelezze, illetőleg azt a kötelezettséget hozza be velük szemben, hogy a bevallások helyességét személyileg, saját vagyonukkal is garantálják, necsak a vállalat vagyonával. (Felkiáltások jobbfelől : Ez megvan!) Nem tudom, hogy megvan-e. (Erdélyi Aladár: Megvan! Felelősek!) Felelősekarészvénytársaság vagyonával, de nem privát vagyonukkal. (Erdélyi Aladár: De igen, büntetés terhe mellett! — Kiss Menyhért: Akkor miért tartalékolják el a milliárdokat és miért nem adják ki ? Miért lopják el? — Biró Pái: Demagógiával nem lehet ilyen kérdéseket elintézni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Biró Pál és Kiss Menyhért képviselő urakat kérem, méltóztassanak csendben maradni! (Kiss Menyhért : Feleljen rá! Álljon fel és mondja el! — Biro Pál: El fogom mondani, de nem a maga felszólítására! — Kiss Menyhért: Kíváncsi vagyok ml) Biró Pál és Kiss Menyhért kéjjviselő urakat örökös közbeszólásaik miatt kénytelen vagyok rendreutasítani. Eckhardt Tibor : Itt kétségtelen számok szerepelnek. Tény az, hogy társulati adó címén mindössze 4,600.000 aranykorona folyik be, és tény, hogy ez az adóbevétel bagatell összeg ahhoz képest, amelyet társulati adó címén az államnak be kellene vennie. Én konkrét számok alapján beszélek. Meg vagyok győződve arról, hogy társulati adó címén legalább is ugyanannak az adóbevételnek kellene befolynia, mint amennyi földadó címén befolyik. Ez voina arányos, igazságos kulcs. Annyival inkább tartom mérhetetlenül kevésnek ezt a társulati adóbevételt, mert az elmúlt időkben még igen jelentékeny konjunkturális bevételek és jövedelmek is voltak. (Zsirkay János: Védekezik a zsidó nagyipar !) A drágaságnak speciálisan magyar okai között rá keli mutatnom a hitel rendkivüli drágaságára. Például egy gyáros panaszolta nekem, hogy az a kölcsön, amelyet »iparpártolási segély« címén élvez, neki 46%-ba kerül. Kérdezem, hogy ha az iparpártolási segély 46%-ba kerül, akkor mibe kerül az a kölcsön, amely nem segély ? Lehet-e 46%-os kamat mellett egészségesen termelni, lehet-e ilyen körülmények között rendes termelést fentartani 1 {Ugy van ! balfelől.) Az ipar mellett ott van a mezőgazdaság is, amely talán még rosszabb helyzetben van, mert hitelben egyáltalában nem részesül, miután azt, ami a körzeti hitelszövetkezetek utján történik, egyelőre egyébnek, mint porhintésnek és szemkiszúrásnak nem minősíthetem. A körzeti hitelszövetkezetek 15—20 év múlva, mint a Hangya-szövetkezetek megtették, talán szintén ki fogják magukat nőni egészséges szervezetekké, de egyelőre még messze vannak ettől. Távol áll tőlem, hogy magát a gondolatot bántsam, de ha arról van szó, hogy a mezőgazdaságot a szükséges hitelhez, az agrár termelést megfelelő életerőhöz juttassuk, akkor a kérdést a körzeti hitelszövetkezetekkel elintézettnek venni nem lehet. Azonkívül konkrét tudomásom van bizonyos külföldi tőkeajánlatokról is. Hogy egy nevet ems'