Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

58 Ä nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február hó 3-án, kedden, litsek, tudok — konkréten, behatóan, részletekbemenően — a Dillon-féle ajánlatról, ahol körülbelül 2 millió fontot öt esztendőre az angol kamatlábnál csak %%>-kal drágábban, tehát ezidőszerint 5%-ra lehetett volna megkapni s tudom, hogy ez a kormánynak egy mellékes kérdésben való akadékoskodásán botlott meg és a mai napig sem jutott tovább. Érdeklődéssel és figyelemmel várom, hogy miféle megoldást fog az igen t. kormány találni ezen agrárhitel-kérdésben, mert amennyiben az igen t. kormány ennél az ajánlatnál kedvezőbbet nein tudna hozni, ugy bátor leszek annak idején a nemzetgyűlést ennek az ajánlatnak minden részével megismertetni, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) hogy minden gazda megfelelően tudja méltányolni a kormánynak e tekintetben való működését. Qíállay Tamás: Helyes !) Igen t. Nemzetgyűlés! Ezzel a drágasággal szemben nagyon sok orvosszer volt a múltban és jelentkezik a különböző csodadoktorok száján ezidőszerint is. Vannak itt olyan orvosszerek, amelyekről nem is akarok beszéini ; ezek közé tartozik a rekvirálás és a maximálás. Nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen intézkedéseknek miiyen gyászos eredményük van. Szeretnék azonban azokról az intézkedésekről beszélni, amelyek látszólag nem nagyon jelentősek, de nagyon egészségesen és hasznosan kontribuálhatnának a drágaság mérséklésére, itt elsősorban arra gondolok, hogy általános tendencia kell hogy legyen a termelő közelebbhozatala a fogyasztóhoz. Magyarországon a közvetitő kereskedelem rengeteg sok hasznot huz s ezzel az árut egészen felesleges módon drágitja meg. Talán elegendő, ha rámutatok arra, hogy pl. a magyar mezőgazda a Dunántúlon 2000 koronát kap a tejért és a tej Budapesten mégis 6000 korona; rámutatok még arra is, amit én a nyáron személyesen tapasztaltam, hogy a szilva Kecskeméten 200 korona volt, úgyhogy nem volt érdemes leszedni, ugyanakkor Budapesten 7000 koronába került. Én tehát azt látom, hogy ugy a gazda, mint a fogyasztó rosszul jár és rengeteg sok haszonra dolgozó kereskedő kezén keresztül az áru mérhetetlenül megdrágul. Az egész magyar társadalom tevékenységének egyik leglényegesebb törekvése kell tehát hogy legyen, hogy a termelő és a fogyasztó közelebb jusson egymáshoz és a felesleges közvetitő kereskedelem kikapcsoltassék. (Helyeslés balfelöl) Természetes, hogy a vasúti tarifáknak is lényeges szerepük van ebben a kérdésben. Sajnálattal láttam, hogy vasúti tarifáink még mindig nincsenek mogfelelő ügyelemmel az egyes áruk teherbíró képességére. Pl. — hogy konkréten beszéljek — egész Kecskemét vidéke a múlt nyár kertészkedésének minden eredményét — a paradicsomot, a szilvát és egyéb árut — úgyszólván leszedetlenül hagyta, mert a vasúti tarifa oly magasan van megáll api tva, hogy az áru nem birja el a Budapestre való szállítást, ugyanakkor pedig Budapest város közönsége meglehetősen szűkében van ezeknek az áruknak. (Kiss Menyhért: Ma a vidéken sokkal nagyobb az olcsóság!) Bátor vagyok rámutatni fökéut arra az intézkedésre, amely a búzánál már bekövetkezett s amely, ugy látszik, elvi nehézséget nem képez, s bátor vagyok javaslatot tenni, hogy legalább is a közfogyasztás tárgyát tevő textilnemüek vámja ideiglenesen függesztessék fel, még pedig arra az időre, amig a búza vámja is fel van függesztve, vagyis május l-ig. Idevonatkozó határozati javaslatom a következőképen szól (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt arra, hogy a buzavám felfüggesztésének időtartamára a szegény néposztály ruházhodási igényeinek kielégítésére szolgáló textilnemüek vámját is függessze fel.« (Helyeslés balfelől.) Igen t. Nemzetgyűlés ! Hangsúlyozom, hogy maga Smith főbiztos ur is rámutat jelentésében arra, hogy Magyarországon a textilnemüek ára milyen indokolatlanul és horribilisen drága. Tény, hogy az általános drágaság közepette a legkirívóbb drágaság épen a textilipar termékeinél áll fenn, ennek következtében a falusi népesség teljesen lerongyolódva, úgyszólván ruha nélkül jár. Itt főképen a túloldalra, a kisgazdaképviselőkre gondolok : ha meg méltóztattak hozni azt a helyes és nemzetvédelmi szempontból kívánatos áldozatot, hogy a buzavám felfüggesztéséhez hozzájárultak, méltóztassanak a kormánynál azt is kierőszakolni, hogy legalább a szegény nép ruházkodási cikkeinek vámját ugyanerre az időre függesszék fel, (Helyeslés balfelől.) mert ezzel, ha csak átmenetileg is, a szegény vidéki lakosságon lehetne segíteni és remélhető, hogy május l-ig, ameddig ez a felfüggesztés szólana, talán módja lesz a kormánynak kedvezőbb kereskedelmi szerződések megkötésével biztosítani az olcsóbb textiláruk behozatalát. (Zsirkay János : Nem lehet ! Sérti Weisz Manfrédok érdekeit ! — Kiss Menyhért : Ezzel nem törődnek a kisgazdák ! — Csontos Imre : Dehogy nem ! Mi közelebbről látjuk, hogy mi a baj !) Ezek után bátor vagyok rámutatni arra is, hogy minden erővel gyorsítani kellene a kereskedelmi szerződések megkötésének tempóját, mert nem tudok szabadulni attól a gyanútól, hegy talán az ipari érdekeltségeknek nem olyan nagy érdekük ezeknek a kereskedelmi szerződéseknek a megkötése, mert r ezek az ipari érdekeltségek a mai kolosszális vámvédelemben csak addig részesülnek, amig a kereskedelmi szerződések kedvezményei ezeket a vámokat le nem szállítják. A magyar mezőgazdaságnak igenis érdeke, de a jórészben mesterségesen kitenyésztett iparnak nem érdeke a kereskedelmi szerződések sürgős megkötése, és tartok tőle, hogy ebeknek a nagyipari érdekeltségeknek van annyi súlyuk és befolyásuk, hogy legalább is meg tudják lassitani a kereskedelmi szerződések megkötésének tempóját és ezzel a magyar fogyasztóközönséget igen jelentékeny mértékben megkárosítják, egyes gyáripari ágakat pedig horribilis konjunkturális nyereségekhez segítik hozzá. A másik lényeges kérdés, amelyet megemlítek s amelyet a jelenlegi gazdasági helyzetben feltétlenül szükséges megoldani: a jói irányított munka, vagyis a munka megszervezése, a munka folytonosságának fentartása. Én ezen a ponton elsősorban azokra az agrárkérdésekre gondolok, amelyek még mindig teljesen el vannak hanyagolva. Én itt komoly szemrehányást akarok tenni az egész magyar agrártársadalomnak azért a nemtörődömségért és tehetetlenségért, amellyel hagyták magukat kizsaroltatni és kifosztatni, pl. a cukorgyárak részéről. Az a 18 magyarországi cukorgyár, amely ma kartellban áll, monopolizálja az egész cukorpiacot és a cukorrépatermelővel szemben megszabja az árakat, ez a 13 gyár karteliirozva abban a helyzetben van, hogy állandóan egységesen léphet fel a termelővel szemben, a magyar gazda pedig egyénenként külön-külön szerződik le a cukorgyárakkal és minden esetben mint gyengébb fél áll szemben a cukorgyárak mohóságával. Ha nézem, hogy az idei 2 korona 20 aranyfilléres ármegállapításnál főleg az átszámítási árfolyamot hogyan kalkulálták a cukorgyárak és ha látom, hogy igen jó cukorrépatermés mellett a gazdák annyit se tudnak keresni, mint amennyit átlagos búzatermés mellett megkereshetnének; ha látom,