Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-369

A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február hó 3-án, hedden. ÏK követték volna el azt a súlyos hibát, hogy a szomszédos politika, a; szomszédállamokkal való állandó kapcsolat fentartása és a velük való megértés keresése helyett a kis-entente-ra mindig a nagy-entente-on keresztül iparkodtak nyomást gyakorolni, ami felfogásom szerint végtelenül elhibázott politika volt, (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) mert a nagy-entente szemében volt szövetségeseik mindig kedveseib^k lesznek, mint mi és ha nem érzelmi, hanem értelmi alapon gondolkozunk, akkor azt is tudnunk kell, hogy a kis-entente erősebb lévén gazdaságilag, katonailag, politikailag mint csonka Magyarország, a nagy-entente szükségszerüleg mindenkor a kisentente érdekeknek szószólója és tolmácsolója. A magyar mozgás, a magyar törekvés a nagyentente-nál legfeljebb azt eredményezte, hogy a kis-entente gyűrűje szorosabbra szorult, a hurok szorosabbra fonódott a nyakunk köré és végeredményében a magyar érdek soha, egyetlen ponton védelemben nem részesült. Taktikailag végtelen súlyos hibának tartottam és tartom ma is változatlanul azt, hogy a szomszédállamokkal ma már nagyon elkésett politikai és egyéb egyezkedések helyett, mindig Parison és Londonon keresztül iparkodtunk olyan befolyást érvényesíteni, amely befolyás közvetítésére azok a kormányok soha nem vállalkoztak. (Zsirkay János: Ott nem csapják be saját barátaikat, mint nálunk szokás ! — Kiss Menyhért : Ők tudták, mit kell csinálni!) A magyar kormány, hogy igy fejezzem ki magam, öncsonkitó politikájának jellemzésére, meg kell emlékeznem egy szövetségről, amelyről már volt alkalmam nekem is állást foglalni és itt a Házban részletesen beszélni és ez az orosz szovjettel való megegyezés kérdése. (Halljuk ! Halljuk !) T. Nemzetgyűlés ! Én e szerződés erkölcstelenségét egy előző beszédemben már kellő részletességgel kimutattam, s a ministerelnök ur nekem akkor azzal válaszolt, hogy nem volna méltó a helyéhez, amelyet betölt, ha szentimentális alapon akarná az ország politikáját irányitani. Azt hiszem, ebben a kérdésben nehéz a meggyőzés. Egyéni mérlegelés és egyéni érzés dolga, ki mit tart szentimentalizmusnak és mit tart erkölcsi lehetetlenségnek. Azt hiszem, a szentimentalizmus és erkölcsi lehetetlenség között van még egy nagyon széles mező, és a ministerelnök ur, ugy látszik, csak szentimentalizmusnak tartja az olyan erkölcsi dolgokat, amelyeket én a magam szempontjából lehetetlenségnek minősítek. A ministerelnök ur maga is bevallja, hogy gazdasági tekintetben ettől a szerződéstől sok előnyt nem remélhetünk. Nyilvánvaló tehát akkor, hogy politikai motívumai vannak a szerződésnek, mert hiszen gazdasági tekintetben nem remélhet maga a ministerelnök ur sem semmit. Azt kérdem, kit fog egy ilyen megállapodás kötelezni 1 Azt a szovjetkormányzatot, amely mindig és minden körülmények között a politikai amoralitás elvi álláspontján áll, amely mindig és minden körülmények között megtagadja a reá nézve terhes kötelezettségek teljesítését, fogja-e egy ilyen politikai megállapodás, szerződés bármily tekintetben kötelezni, és amikor ez a szerződés tőle áldozatokat követelne, nem ő lenne-e az, amelyik a legelső percben felrúgná ugyanezt a szerződést! Egy ilyen alkunál, ahol a jóhiszemű ellenfél nyilvánvalóan és bevallottan rosszhiszemű tárgyaló féllel áll szemben, a nyertes csak a rosszhiszemű fél lehet, mert ő csak az esetben állja a szerződést, ha nem kell áldoznia, de visszautasítja betartását, ha neki áldoznia kellene érte. Tisztelt Nemzetgyűlés! Ugy látom, ha talán annak idején, mikor a ministerelnök ur az elmúlt esztendő nyarán ennek a szerződésnek megkötésére magát elhatározta, lehetett is némi politikai jogosultsága, vagy a jogosultságnak látszata ilyen megállapodással szemben, — mert hiszen akkor Angliában és Franciaországban munkáspárti programmok voltak, amelyeknek befolyása kétségtelenül ebben az irányban érvényesült, — ezek a szempontok ma már tökéletesen hiányoznak, sőt homlokegyenest ellenkező irányban tendál az európai külpolitika. Igen jól emlékszem arra, hogy az angliai választások,a konzervatív pártok sikere után Chamberlain angol külügyministernek első dolga volt Rómába menni és ott Mussolinival épen az orosz szovjettel szemben tanúsítandó magatartás kérdésében megállapodást kötni. Ugyanakkor Komába jött Nincsics jugoszláv külügyminister és az ottani tanácskozások után a sajtó előtt nyilvánosan kijelentette, hogy Európában egy nagy antibolsevista külpolitikai áramJat előestéjén állunk. Lehet, hogy Szerbia külügyministere egyúttal saját belpolitikai nehézségeinek eliminálására is gondolt, de kétségtelen, hogy ezek a tények is fennállanak és kétségtelen, hogy (Jankow, a bolgár ministerelnök ugyanekkor Belgrádban és Bukarestben látogatásokat tett és mindenütt megállapodások történtek egy antibolsevista külpolitikai plattformra nézve. Ha mármost azt nézem, hogy a mai európai államok közül tulaj donképen a szovjettel való barátkozás gondolatát kicsoda portálja és támogatja, kinek a kedvében járunk vele, rájövünk, hogy az egész nagy füstfelhőnek és az egész nagy külpolitikai lármának hátterében egy kis egerecske : Benes áll, Benes nem tudja és nem meri saját országában, — mert ott is vannak nacionalisták — a szovjetszerződést bevezetni, holott az ő pánszláv orientációjának kifejlesztése céljából neki arra nagy szüksége volna. És ekkor előáll Bethlen István gróf és amint a Prager Presse, a esek kormány félhivatalosa nyíltan meg is irta, a magyar kormány vállalkozott arra, hogy a középeurópai államok blokádját az orosz szovjettel szemben megtörje és Bethlen István áll be pacemakernek, utcsinálónak, száliáscsinálónak az orosz szovjetkövetseg számára. Ha nemcsupán a kommunizmus szempontjából, nemcsupán a tökéletes amoralitás, politikai célszerütlenség és külpolitikai lehetetlenség szempontjából nézem a dolgokat, hanem azt is nézem, hogy a magyar faj fennmaradása szempontjából mennyire nagy az a világtörténelmi veszedelem, amely a magyarság fennmaradását itt veszélyezteti, akkor nyilvánvaló, hogy a pánszlávizmus előnyomulása az, amely a magyarság végveszedelmét és halálát jelenti, ha sikerre vezet. Szabad-e nekünk ilyen körülmények között beállani nemcsak a kommunizmus, hanem a pánszláv orientáció szálláscsinálojának? Szabad-e nekünk az orosz szovjetkormánynak, amelyik kommunista ngyan, de feltétlenül előbb vagy utóbb pánszláv orientációhoz fog vezetni, — mert az orosz nép lelkében szunnyadó természeti ősi erőket semmiféle kormányzat onnan kiirtani nem fogja — szabad-e nekünk a kommunista agitációnak és a pánszlávizmus előretörésének ilyen nyilvánvalóan egyengetni útját akkor, amikor sem politikailag, sem kereskedelmileg, sem semmiféle más vonatkozásban ettől a megállapodástól semmiféle előnyt vagy jót nem várhatunk? Már körülbeiül hat hónapja annak, hogy a kormány hivatalosan közzétette, hogy ezt a szerződést megkötötte. A nemzetgyűlés politikai színvonalának és politikai érettségének lebecsülését látom abban, hogy még a mai napig sem publikálta ezt a szerződést.^ Azt láttam, hogy amikor Angliában megkötötték a szerződést az orosz