Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-369
54 A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. evî február ho 3-ân, kedden-. szovjettel, amely végeredményben az akkori kormányzat bukását eredményezte, másnap reggel a szöveget leközölték a lapokban és minden angol állampolgár állást foglalhatott ezzel a megállapodással szemben. Azt kérdezem, mi az oka annak, hogy e megkötött és bejelentett szerződés szövegét a magyar közönségnek nem szabad megismernie? Mi az oka annak, hogy ezt titokban, Íróasztalfiókokban tartogatják, miféle meglepetést készítenek itt elő a nemzet számára, miért nem szabad a magyar nemzetgyűlésnek és a magyar közvéleménynek saját sorsáról tudnia és belelátnia abba, hogyan is rendelkeznek a nemzet felelős tényezői a nemzet jövője fölött ilyen kardinális, döntő, lényegbevágó és főbenjáró kérdésekben 1 ? En ezeknek a szempontoknak figyelembevételével bátor vagyok a következő határozati javaslatot előterjeszteni (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt arra, hogy a Szovjetoroszországgal kötött szerződést a legsürgősebben hatálytalanítsa.« A most emiitett külpolitikai lecsúszásnál is talán súlyosabb tények foglaltatnak abban az 570-es számú törvényjavaslatban, amelyet egy homályos cím alatt a honvédelemügyi minister ur terjesztett ide a nemzetgyűlés elé december 16-án. A törvényjavaslat szól »az 1922—23. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhek- és fedezendő állami kiadásokról szóló 1922. évi XVII. te. 6. §-ának részleges módosítása és az ezzel kapcsolatos katonai igazságszolgáltatási rendelkezések tárgyában«. Nem hiszem, hogy legyen magyarul beszélő ember, aki megértené, hogy ebben a címben mi van, és azt hiszem, hogy tényleg a szándék az volt a törvényjavaslat megcímzésénél, hogy ne tudja senki, mi foglaltatik benne. Sőt a törvény 1. §-a is — amelyet nem akarok felolvasni,, mert hasonló magyarsággal van megszövegezve — azt a célt szolgálja, hogy ne vegye észre a tájékozatlan nemzetgyűlési képviselő, hogy tulajdonképen miről is van szó ebben a paragrafusban. Egészen véletlenül megnéztem mégis ezt a törvényt, hogy mi van benne, és akkor meglepetéssel állapitottam meg, hogy az 1922. évi XVII. te. 6. §-a Ötödik bekezdésének eltörlése nem jelent egyebet, mint azt, hogy a nemzeti hadsereg tagjai által elkövetett kémkedés esetében eltörlik a halálbüntetést. Erre vonatkozik ez a törvényjavaslat. (Kiss Menyhért : Még ezt sem lehet halállal büntetni?) A törvényjavaslat indokolása azután, amelyet szintén iparkodtam megismerni, hogy megtudjam, vájjon mivel lehet a mai időben ilyen rendelkezést indokolni, érdemlegesen annyit mond, hogy (olvassa) : »Ez az intézkedés azért szükséges, mert a katonai büntetőjog terén oly mérvű szigort jelent, mely immár indokoltnak nem tartható«. Én azt hiszem, hogyha Magyarországon v alaha szükség volt a kémkedéssel szemben való védekezésre, ez a szükségesség ma áll fenn. Bátor vagyok egyszerűen rámutatni arra a tényre, hogy most, mialatt beszélek, több mint 100 ember van Magyarországon letartóztatásban kémkedéssel vádolva. Kámutatok arra, hogy az entente egész katonai ellenőrzése a kémkedés naggyá tenyésztésén épül fel, és az a rendszer, amelyet a népszövetség most dolgoz ki, a spiclirendszer állandósitására törekszik. Ebben a nemzetben mérhetetlenül elharapódzott a nyomorúság. Méltóztassanak elgondolni, hogy nem régen egyetlenegy éjszaka 11 ember lett -Budapesten öngyilkos. A magyar korona csekély vásárló ereje, a nyomorúság, a szegénység, a betegségek, az egész nemzet társadalmának pusztulása mérhetetlenül megkönnyiti a kémkedést ebben az országban, és ezekkel a veszedelmekkel szemben a mai magyar nemzetnek nincs más védekezési lehetőségei, mintha a legdrákóibb és legirgalmatlanabb szigort alkalmazza azzal a bűnténnyel szemben, melynél gyalázatosabb bűntényt ennek a n e^csonkitott országnak egyetlen polgára sem követhet el. Van-e gyalázatosabb és hitványabb bűntény, mint az, ha a nemzeti hadsereg egy tagja kémkedést követ el ma, a mai rettenetes körülmények között saját nyomorult hazájával szemben? Nagyon jól tudjuk, mit jelent a halálbüntetés eltörlése kémkedés esetén. (Zsirkay János: Csáky szalmája az ország !) Jelenti azt, hogy rizikó nélkül lehet Magyarországon kémkedni. Aki ezt a javaslatot megszavazza, az bűnrészesévé válik minden elkövetendő kémkedésnek, mert aki csak egy kissé foglalkozott ezekkel az ügyekkel, nagyon jól tudja, hogy az összes országokban az az uzus áll fenn, hogy kémeiket ki szokták cserélni, és igy majd az elszakított részeken becsületes magyar embereket csak azért fognak letartóztatni, hogy legyen kikkel kicserélni itteni kémeiket. Nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen kémrendszer felburjánzása miféle mesterkélt kémkedési afférok felburjánzására vezet. És én azt látom, hogy ha minden rizikó nélkül ilyen szabadjára eresztik Magyarországon a kémkedést, ebben az esetben a magyar kormánynak és az igen t. hadügyminister urnák lesz elsősorban nehézsége és gondja, mert nap-nap mellett kell majd védekeznie azokkal az alaptalan ráfogásokkal és mesterkélt kémkedési esetekkel szemben, amelyeket ezek a jól fizetett és rizikó nélkül dolgozó kémek vele szemben támasztani fognak. En teljes felelősségem tudatában és tudva azt, hogy meg fogják cáfolni, kijelentem itt, hogy konkrét tudomásom van arról, hogy a halálbüntetés eltörlését kémkedés esetére a ministerelnök ur Genfben beigérte, és ennek az Ígéretnek következménye ez a gyalázatos javaslat, amely itt fekszik előttünk. (Gr. Hoyos Miksa közbeszól) Ez igy vau. (Rakovszky Iván belügyminister: Csak nem kötelező a halálbüntetés!) Én nemcsak a törvényt olvastam el, hanem beszéltem magasrangu tábornokokkal is, akiknek égnek áll minden hajuk szála és fel vannak háborodva ezen a gyalázatosságon. (B. Podmaniezky Endre: Lehet, csak nem muszáj halálbüntetést alkalmazni!) Tessék elolvasni a törvényjavaslatot! Bátor vagyok egyébként felolvasni annak 1. §-át, amely a következőket mondja (olvassa) : »Az 1922 : XVII. te. 6. §-a 5. bekezdésének első mondatában foglalt rendelkezés az alkalmazásban lévő katonai büntető jogszabályok tekintetében hatályát veszti.« Ebben foglaltatik a halálbüntetés. A törvényjavaslat 2. §-a a következőképen szól (olvassa) : »A katonai büntető bíráskodásban az oly kémkedés, mely nem háború idején, illetve nem oly időben követtetett el, amidőn köztudomású dolog, hogy valamely fenyegető külellenség, vagy belföldön fellépett lázadók ellen katonai intézkedések vagy előkészületek tétetnek^ az alkalmazott ravaszság mértékéhez, a kémkedés fontosságához és ama hátrány nagyságához képest, amely ezáltal az államra háramoihatik, 10 évtől 20 évig, súlyos esetekben életfogytig terjedhető súlyos börtönnel büntetendő, és pedig tekintet nélkül arra, vájjon a kémkedés eredménye az idegen államnak vagy a lázadóknak tudomására adatott-e, vagy sem.« Méltóztassanak elolvasni, és akkor megértik t. képviselőtársaim. Nemcsak én olvastam ezt el, hanem a katonaság hivatott tényezői közül is igen sokan és a legnagyobb felháborodást épen katonai körökben keltette ez az intézkedés, amelynek rugója semmi más, mint egy Genfben tett szomorú és gyalázatos igéret. (Kiss Menyíiért : A helyett, hogy a titkos választójogra nézve tenne Genfben ígéretet ! Kikezdik a nemzeti hadsereget ! A párturaímuk-a