Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

34 A nemzetgyűlés 368. ülése 192p. évi január hó 30-án, pénteken. mennyire nem törődnek azzal, _ hogy a lehető legrövidebb idő alatt leredukálják a kiadások tekintetében azt az 55°/o-os arányt, amelyben a személyi járandóságok^ az összes kiadásokkal participálódnak. Mit fejtegessem, mi lesz ennek a következménye, ha így hajtják végre a létszámcsökkentést! (Forster Eiek: Végre mind államtitkárok lesznek! — Zsírkay János: Végre is az autóknak gazdájuk is kell, hogy legyen!) Lehetséges, hogy a kormány magasabb rangú fizetési osztályokba tartozó állásokat rendszeresítsen! (Lendvai István: A kormánynak minden lehetséges!) A végrehajtó hatalom, amely a kormányzó úrból és a kormányból áll, megteheti ezt a mostani időkben, de megtehette azelőtt isi Jogilag ebben a kérdésben ugy állunk, hogy azelőtt, 1897 előtt, a király a kormánnyal rendszeresíthetett állásokat. Csakhogy abban az időben is szertelenségek voltak az állások rendszeresítése körül, ezért a törvényhozás az állások rendszeresítését kivette a végrehajtó hatalom hatásköréből és fentartotta a maga számára. Sőt kivette az általános budgetjogi szabályok alól. Ugyanis ezek szerint mindennemű kiadást saját felelősségére utalványozhat a minister és ha eltér a költségvetéstől, indokolás alapján felmentést kér a törvényhozástól, jelen esetben a nemzetgyűléstől. A nem rendszeresített állásokkal egybekötött járandóságok utalványozására a minister nem kérhet felmentést, inert külön tételes törvény, az 1897. évi XX. t-e. 33. §-a kimondotta, hogy ha költségvetésileg nem rendszeresített állásra nevez ki a minister tisztviselőt, bármilyen rangosztályban, nem szabad utalványozni az illetményeket. Az a hiba tehát, hogy az általam idézett törvényben foglalt tételes rendelkezéseket nem veszi a kormány komolyan, mert ha ezeket komolyan venné, akkor a számadási per során elmarasztalnák azt a ministert, aki félretolva a tételes törvényt, állást rendszeresit a kormányzó ur és a ministertanács bevonásával. A törvény kivételes tilalma a költségvetési általa nos szabályokkal szemben megszüntette a személyi járandóságok utalványozására azt a lehetőséget, hogy ily utalványozásra a kormány a zárszámadás során indokolás alapján felmentést kaphasson. A törvény tételes r rendelkezésének megszegése épen olyan megitélés alá esik, akár csak a magánjogi törvények meg nem tartása. (Zsírkay János: Még a hivatalos lapban sem adják közre ! Lásd Mayer őkegyelmességét !) Méltóztassék tehát a nemzetgyűlésnek, de magának a legfőbb számvevőszéknek is arra az álláspontra helyezkedni, hogy amikor nem rendszeresített állások után illetmények utalványozásáról tudomást szerez, az illető ministert egyszerűen hivja fel, hogy szüntesse meg az illetményeket. Én magam a legfőbb számvevőszéki elnöki állásomban igy igyekeztem a törvényt alkalmazni. Hiszem, hogy ezirányu felszólalásomnak lesz valami hatása a kormányra (B. Poimaniezky Endre: Feltétlenül!) és a létszámcsökkentés végrehajtása körül nem fogja magát ferde helyzetbe hozni a nemzetgyűlés előtt uj állások rendszeresítésével. A létszámcsökkentéssel kapcsolatban leszűrni kivánom a magam álláspontját, amely abban jegecesedik ki, hogy először keresztül kell vinni az egész vonalon minden ministeriumban, minden hivatalban és minden intézménynél az egyszerűsítést. Nem olyan hosszú időt igényel ez a munka, ha ráfekszik a munkára készült tisztviselői kar. Amikor megvan az egyszerűsítés, akkor tessék megállapítani a ministereknek tanácsadóik bevonásával, hogy ennek vagy annak a közigazgatásilag egyszerűsített ministeriumnak, intézménynek vagy hivatalnak mennyi munkaerőre van szüksége és a létszámot ehhez mérten kell megállapítani. Most nyakló nélkül megy minden, nem, avagy alig egyszerűsítenek, hanem még magas állásokat szerveznek, vagy ha csökkentették is a létszámot, csak később veszik észre, amikor a felmondólevelek már kimentek, hogy ezt vagy azt a tisztviselőt az adott viszonyok között bizonyos munkakörben nem nélkülözhetik. Csak akkor veszik észre, hogy milyen hátrány származott egyik-másik érdemes munkakörre nézve a félmondatból. (Zsírkay János : Még jó, hogy ószrevesznek valamit. — Zaj.) Tovább folytatom (Halljuk ! Halljuk !) a takarékosság körül szemlélődésem és rámutatok a költségvetés ama részleteire, amelyek gazdálkodást segitik. elő. Kiragadom a titkos alapokat. Azért nevezik titkos alapnak, mert közpénzekből különítenek el bizonyos részt, amelyekről nem kell a kormánynak elszámolni, vagy ha számolnak is, nem mindenben a rigorózus szabályok szerint történik a számonkérés. Ezeket a pénzeket az illető minister többé-kevésbé ötletszerűen arra fordíthatja, amire épen akarja. (Ellenmondások jobbfelöl.) Korrigálnom kell magamat, nem ötletszerűen, hanem a saját belátása szerint, mert nem akarom sem a kormáiryzó urat, sem a ministereket meggyanúsítani. De meg kell állapitanom, hosry közpénzeket elfogadni elszámolási kötelezettség nélkül, ez magában véve is nagy bizalom, de egyszersmind nagy felelősséggel iá jár. Már kifejtettem ebben a Házban azt az álláspontomat, hogy a mi alkotmányunk, egész budgetjoeunkkaí együtt olyan törvényekre van fektetve, amelyek nem ismerik a titkosságot. A titkosság a diszkrecionális kiadások tekintetében csak arra szorítkozik, hogy az utalványozásról, a javadalmaknak a kiadásokra való felhasználásáról szóló okmányok nem mennek annyi kézen, procedúrán keresetül, mert a titkos természetű kiadás,—ami tényleg lehet egy állam életében — ezt a procedúrát kizárja. ÏSialunk az a gyakorlat fejlődött ki ebben a tekintetben, hogy ez terra incognita, ehhez nem szabad nyúlni »noli me tangere«, amelyben nincs beleszólása ellenőrző faktornak. A titkos alapok — igy beállítva .— az állami életnek a boszorkányai. Veszedelmesnek is tartom, meri amint kifejtettem, a forradalmakat is az tartotta fenn, hogy titkos alapokból éitek GS í& titkos alap címén felelősség nélkül be lehetett nyúlni az állam kasszájába. Most is fentartom azt az álláspontomat, hogy titkos alapok nincsenek. Ezt törvényekkel bizonyíthatom. Visszamehetnék egészen ^ 1867-ig, amikor alkotmányos életünk tulajdonképen kifejlődik, s kimutathatnám, hogy milyen viták voltak 5—600 forintos tételek körül, míg arra az álláspontra jutottak, hogy titkos alapok nincsenek és abszolút liíkos kezelésre felhatalmazást nem adnak a ministereknek. De ha szükség van a titkos alapra, legyen meg az a megszorítás, hogy a legfőbb állami számvevőszék elnökének ad personam, személyesen legyen meg az a joga, hogy megbírálhassa a titkos alapok javadalmának miképen való felhasználását. (Kováts-Nagy Sándor: Akkor már nem titkos!) A legfőbb állami számvevőszék elnöke nem számtiszt, annak államférfiúi belátásának kell lennie, aki rezonszerüséggel nézi a kiadások célját és semmi szin alatt sem fog nyargalni formaságokon és nem fog kívánni minden tételhez nyugtákat; de szerintem a ministernek is könnyebbségére válik az, ha abszolueiót, jóváhagyást kap. (Kováts-Nagy Sándor: Megvan a jóváhagyása!) Miben, a gyanúsításokban! Nem akarok ezzel a témával bővebben foglalkozni, csak azt a kérdést teszem fel a t. Nemzetgyűlésnek, lehet-e ebben az országban titkos alapok