Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

 nemzetgyűlés 368. illése 1925. hivatali szellem, a közönyösség, amely ma italokban tombol, meg fog szűnni, n az egyszerüsitésről még órák hosszat betnék. (Halljuk! Halljuk!) Csak azt vagyok bátor még kiemelni az országos takarékossági bizottsággal kapcsolatban, hogy ez a bizottság, nem tudom, hozzáfér-e a nagyhorderejű kérdésekhez, mert akármilyen tanulmányokat is fog végezni és ha valami képen igy hozzá is fér és ha valamiképen gyűjt anyagot, ez az anyag nem lesz olyan, amilyent a közigazgatás és elsősorban az ország érdeke kivánna. A felelős minister urakhoz szólva pedig kérem őket, hogy ennek az országos takarékossági bizottságnak munkája ellen tiltakozzanak. Nekünk van erre szervezett birói hatóságunk, amely bele tud szólni az egyszerűsítésekbe, mert naponkint látja a maga bírálatai közben, hogy mi folyik a bürokráciában és hogy milyen egyszerűsítésekre van szükség; azonkívül a törvény is kötelességévé teszi ennek a hatóságnak, hogy a maga birói és ellenőrzési feladatkörében felszínre hozza mindazokat az egyszerűsítési lehetőségeket, amelyeket az állam érdekében szükségeseknek tart. Ez független hatóság, amelynek elnöke a legszigorúbb, ministeri felelősséggel tartozik, hivatott ember rá, betekinthet mindenüvé, és mi, a nemzetgyűlés, számon kérhetjük tőle, hogy: »Mire mentél az egyszerűsítések körül a kormánnyal ?« Ez a hatóság: a legfőbb állami számvevőszék és elsősorban annak elnöke. (Ugy van! balfelől.) Ez lépjen az országos takarékossági bizottság helyébe, de nem is a helyébe, hiszen az állami számvevőszéket félretolták, úgyhogy annak a felelőssége most megszűnik, mert megfogják a kezét és azt mondja a törvényhozás: »Ide más szervet diszponálok, végezze ezt el az országos takarékossági bizottság!« A legfőbb állami számvevőszék elnökének már kötelessége lett volna külön jelentést tenni az egyszerűsítésekről, és ha a ministerelnök ur jelentését visszatartja, direkte a nemzetgyűléshez kellett volna fordulnia abban a nagy kérdésben, hogy az egyszerűsítésekben hátramaradás van és hogy a kormányzat az egyszerűsítéseket, amelyeket az 1923 : XXXV. te. elrendel, még mindig nem hajtotta végre. Azért, mert ebben a törvényben nincsen utalás a legfőbb állami számvevőszékre, mégsem háríthatja el magától az ellenőrzés kötelességét, mert ma olyan időket élünk, hogy minden olyan kérdést, amely az államérdekét előbbre viszi, — vagyis nemcsak azokat, amelyek a törvények betűje szerint a hatáskörébe utaltatnak, hanem még az olyanokat is, amelyekél talán kétséges, hogy hozzátartoznak-e — magához kell ragadnia és segítenie kell az országot azzal a szaktudással, amely felett rendelkezik. De ezzel a legfőbb állami számvevőszék nemcsak az országot, hanem a kormányzatot is segiti, mert a legfőbb állami számvevőszék a maga nyugodt, a világ életétől elzárt birói elhelyezkedésében az egyszerűsítési kérdések felett, amelyeket a kormányzat — ugy látszik — megoldani nem tud, meditálhat, és igen jó útbaigazítást, igen jó irányítást adhat a kormányzatnak ; ha pedig nézeteit nem tudja érvényesíteni a számvevőszék elnöke, jöjjön jelentésével a nemzetgyűléshez és mi a két álíáspont között abból a szempontból fogunk ítélni, hogy mit kivan az állam érdeke. A másik kérdés, amelynek megoldására a takarékosság biztosítása érdekében törekednünk kell : a létszámcsökkentés. (Halljuk !) Ha olvassuk a kormánynak a költségvetési előirányzathoz adott általános jelentését, el vagyunk ragadtatva az abban hangoztatott. . . (Zsirfcay János: Kétségbeeséstől!) Nem, kérem — hanem az elvektől. Nem tudom, hogy ezért NAPLÓ XXIX. évi január hó 30-án, pénteken. 33 az általános jelentésért tulajdon képen ki felelős, mert nem irta alá, sem a pénzügyminister, sem a ministerelnök ur. Ezt, ugy látszik, csak egyszerű mellék Jetnek tekintik. Én azonban, miután ez is ministeri felelősség alá tartozik, ugy bírálom el. hogy ezért az egész kormányt felelőssé lehet tenni. (Lendvai István: Majd a szedőt elcsapják!) A létszámcsökkenésre nézve a következő kijelentés foglaltatik ebben, (olvassa) : »Kétségtelen, hogy ezidoszerint indokolatlanul sok a magasabb fizetési osztályokba tartozó tisztviselők száma. Ezt az állapotot fokozatosan meg kell szüntetni, ami a státusoknak ujabb megállapítása utsán fog történni.« Örömmel vettem ezt. Én sem tartozom azok közé, akik brachiummal akarják elbocsátani a tisztviselőket. Mert számolni kell azzal, hogy ezek nagy szolgálatot tettek az államnak, hü ragaszkodással voltak az állami élet iránt. Emberségesen kell elbánni velük, amikor őket a legszomorúbb sors éri az ország megcsonkítása folytán, a kenyerüket vesztik. Kétségtelenül nagy előrelátásra van szükség; de a tisztviselőknek maguknak is be kell látniok, hogy ezt végre kell hajtani, mert különben belepusztul az ország és ők akkor nemcsak tényleges tisztviselők, hanem nyugdijasok sem lesznek. Maguknak kell elősegíteniük ezt és maguknak kell elbírálniuk, ki a legrátermettebb a tisztviselők között, aki ottmaradhat. Minden önzést, minden emberi gyengeséget le kell küzdeniök — mert az állam érdeke minden érdeket megelőz. Nem szabad protekciót, nepotizmust, rokonságot érvényesíteni és ha akarnának is ilyent érvényesíteni a visszatartásban, ennek a törekvésnek meg kell törnie a minister urak akaratán. (Ugy van! balfelől. — Lendvai István: Klebelsberg erről már gondoskodott!) Amikor ezeket olvasom a költségvetési előirányzatok indokolásában és azután kezembe veszem az állami alkalmazottak és az állami nyugdíjban részesülők létszámáról a költségvetéshez mellékelt kimutatást, abban ép az ellenkezőjét látom gyakorlatilag annak, amit az indokolásban hirdet a kormány. Megdöbben az ember azon, hogy lehet az ismertetett ministeri kijelentés után ilyen adatokat a nemzetgyűlésnek rendelkezésére boesátanil Legalább valami indokolását, magyarázatát tudnák adni annak, hogyan történhetett ez. Nem akarom a ministeriumokat külön-külön taglalni, (Lenüvai István: Lédererre tartozik a taglalás ! — Derültség.) nem vezet engem semmi személyes cil, minden ministeriumban lévő tisztviselőhöz mint volt tisztviselőt szoros baráti kötelékek fűznek a legkisebbtől a legnagyobbig. Én azonban az állam érdekét mindeneüfelett valónak tartom, mert tudom, hogy ez a kis ország életképes, bár sok kormány kísérletezett rajta, mint egy nyúlon és mindent kibír. (Lendvai István: A Bethlen-kormány dacára még él ! Ez az életképesség csodája ! — Zaj-) Elnök: Csendet kérek ! Strausz István: Ennek az országnak van jövője és ezért az országért dolgozni kell, de nem olyan kétszínű kijelentésekkel, mint amilyenek ebben a jelentésben foglaltatnak. Ha az általam említett kimutatásnak a közalkalmazotti!k létszámáról szóló részét nézzük, a következőket találjuk. Az állami rendszerű fizetési osztályokba sorozott tisztviselők státusából elbocsátottak 1811et, még pedig a VII. fizetési osztálytól kezdődőleg a XIig. De mi történt a többi fizetési osztályban, a magasabbakban, a Ill-ban, a IV-oen az V-ben, a VI-ban ? Rendszeresítettek 158 állást. Méltóztassék tehát ezeket az adatokat összehasonlitani az általános indokolásban foglaltakkal. Ebből látszik, milyen komolytalan a miuisternek ez a kijelentése és mennyire nem törődnek azzal, hogy itt létszámcsökkentésnek kell lennie, 5