Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

SO A nemzetgyűlés 368, ülése Î925 zése. Horvát-Szlavon-Dalmátországok háztartására a magyar állam sokat áldozott. Mikor a költségeket fel kellett osztani a két ország között, akkor a pénzügyi egyezmény alapján az volt az irányadó szempont, hogy melyik tárcánál vannak előirányozva az egyes intézmények fentartási költségei. Ha ezeket az intézményeket költségvetési és hatásköri tekintetben a kultuszministerium alá soroztuk volna, akkor egyáltalában nem lehetett volna megterhelni a horvátok számláját ezeknek a költségeknek megfelelő százalékával, így, horvát pénzügyi érdekek szolgálata céljából, kerültek ezek az intézmények a pénzügyministeriurn hatásköre alá. A gyakorlati szak m mistereknek azonban sem lehetőségük, sem idejük nincs arra, hogy ilyen nagy pedagógiai kérdésekkel foglalkozzanak, de — ismétlem — nincs is meg a megfelelő kési-ültscgü és nevelésű személyzetük ahhoz, hogy ezeknek a magasabb rendű kultúrintézményeknek irányitására tanácsot tudjon nékik adni. JNem kell ebből hatalmi kérdést csinálni. Mindig a közérdeket kell nézni, a közérdek pedig azt követeli, hogy mielőbb — hiszen számadásilag meg lehet tenni - még e számadási év alatt a vallás- és közoktatásügyi minister ur hatáskörébe utaltassanak át. gyakorlati szempontból megmaradhat mindkét szakniinister befolyása az iskolákra, ép ugy, mint ahogy a kereskedelmügyi minister urnák megvan a felsőkereskedelmi iskoiák tananyagának kiválasztási joga. T. Nemzetgyűlés! Hatáskori szempontból még egy kérdést kivánok nehézmény tárgyává tenni. Talán ket é\e annak, hogy az ugy nevezet üzemi ágak az érdekeit ministeri tárcák közül kihasittattak. En ezen sokat gondolkoztam. Mi lehet ennek oka? Van-e ennek valami jótékony kihatása a közéletre, az államháztartásra, általában van-e olyan pénzügyi, gazdasági érdek, amely szükségessé teszi, hogy ezek a közüzemek kivonassanak költségvetési előirányzat és bizonyos tekintetben hatáskör szempontjából az érdekelt ministériumokból ? Üzemi ágazatok : az államvasút, posta, távírda és távbeszélő. Csak ezt a kettőt emelem ki, de a többi is többé-kevésbé oly jellegű intézmény, hogy az államnak, ha élni akar, inkább lehet bármely más igazgatási ágazatot nélkülöznie, mint épen ezeket az intézményeket. Az állami életben erre minden társadalmi osztálynak szüksége van, és ha állami életet akarunk élni, elsősorban magának az államkormányzatnak van rá szüksége. Ezeket tehát nem lehet üzemeknek tekinteni. Nem zárkózom el az elől. hogy ahol egyes emberek veszik igénybe a szolgálatokat, ott a teljes költségeket megtérítsék, de igenis, tiltakozom az ellen, hogy ezek az intézmények kihasittassanak az illető tárca előirányzatából. A kihasitás megállapítását és indokát a költségvetés általános indokolásában olvassuk. »A gazdaságosság elve az üzemek ügyvitelében az eddiginél nagyobb mozgási szabadságot kivánja, szabad mozgást az üzletvitelben, a hitel felhasználásában, a konjunktúrák kihasználásában, a beszerzéseknél, a szerződések kötésében, a bevételek kezelésében ; nagyobb szabadság az alkalmazottak felvételében és elbocsátásában ; alkalmazkodási lehetőség a gazdasági élet változásaihoz, könnyebb könyvviteli és elszámolási rendszer, mind kellékei az üzemek eredményességének.« Ezek a követelmények a népjóléti és munkaügyi minister ur minden intézményére nézve állanak. Ott is ki kell használni a beszerzésnél a gazdasági konjunktúrát, helyesen kell manipulálni, tervszerűen és minél gyorsabban kell a dologi kiadások hitelét felhasználni. Azok a követelmények, amelyeket ilyen részletesen sorol fel évi január hó 30-án, péntehen. az általános indokolás, minden intézménynél fen forognak. De megüti a fülemet és különösen kritikát vált ki a besorozás ellen a könyvvitel és elszámolási rendszer kérdése. A kincstári könyvvitelnél, kincstári elszámolási rendszernél nincs tökéletesebb. Mire gondol tehát a t. kormány, amikor az u. n. üzemeknél az általános igazgatási ágaktól egészen eltérő könyvelési és elszámolási rendszert akar meghonosítani ? Gondoljunk csak a kettős könyvvitelre. Kettős könyvvitelt bevezetni ott, ahol megkötött gazdálkodás van, — már pedig a megkötést a költségvetésben láttam — nem szabad, de nem is lehet. A legkörülményesebb elszámolási és könyvelési rendszer a kettős könyvvitel. Látjuk a társulati adóknál, hogy a finánc, aki minden csinyjátbinját ismeri a kettős könyvvitelnek, nem tudja megállapítani a társulatok tulajdonképeni nyereségét, bevételi többletét. Ezer és ezer panasz hangzik el, hogy képtelen kihámozni a kettős könyvviteli rendszer szövevényéből a tulaj donképeni bevételt. Ez a rendszer tehát megnehezíti az ellenőrzést a belkezelésben is, megnehezíti a ministerre nézve is, megn éhezi ti a legfőbb állami számvevőszék szempontjából, a nemzetgyűlésre pedig kizárja a budgetjog ellenőrzési részét. Kettős könyvviteli rendszer szerint készitik a zárszámadásokat a belkezelésben és ezt átfejtik egyszerű könyvviteli rendszerre a nemzetgyűlés részere. Egészen uj csoportosítással jönnek tehát ide az üzemi ágazatok bevételei és kiadásai. Az ötletszerűségnek, szabad felfogásnak tág tere nyílik a csoportosítás tekintetében, mert nincs könyvi alaphoz kötve. Mi azt mondhatjuk itt a nemzetgyűlésen: csinálhatod kettős könyvvitel szerint és hozd ide az elszámolás anyagát egyszerű könyvvitel szerint. (Helyeslés a balközépen.) Ennek a kiszakitásnak tehát feltétlenül valami háttere van. Kétségtelen, hogy a legköltségesebb gazdálkodásnak nyújt teret az üzemeknél, a tisztviselőknek egészen más igénye támad az intézetekkel szemben, aminthogy vannak is ilyen igények és ki is elégítik ezeket, nyugdíjilletmény, jutalom, jutalék és minden más javadalmazás tekintetében. Egyébként is, miképen lehet az, hogy egy ministerrel szemben ilyen nagy függetlenséget adjanak egy üzemnek ? A költségvetési előirányzatokhoz a pénzügyminister által adott általános indokolás azt hangsúlyozza, hogy nincs meg a függetlensége, mert beavatkozhat a szakminister is, a pénzügyminister és a legfőbb állami számvevőszék. De gondoskodás történik róla, hogy ezek semmit se lássanak. A kettős könnyvvitel rejtekgazdálkodása lesz a kormánynak, ahol a maga szándékait, melyeket nem tud realizálni pénzzel az államháztartásban, majd realizálni fogja ezeknél az intézeteknél. Emberek, megfelelő vezetők, igazgatók és irányítók, hivatott emberek kellenek az üzemek élére, akkor majd lesz eredmény (Zsirkay János: Mint például Ripkai), akkor lehet jövedelmezővé tenni, de maga magát cáfolja meg a kormáyzat, amikor ezeket üzemeknek nevezi. (Lendvay István: Üzelmek ezek!) Amikor deficit jelentkezik, akkor a deficit, a hiányok fedezésére igénybe veszik az illető tárcát és a hiányokat a közadókból fedezik. (Zsirkay János: Lásd Ripkát!) Arról az oldalról, a többségi párt részéről egy igen hivatott képviselőtársam (Zsirkay János: Talán csak nem Berki?) Drehr Imre, behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel és rámutatott arra a lehetetlenségre, hogy üzemeket kikapcsoljanak és üzemeknek olyanoknak minősítsenek, amelyek saját maguk tartoznak eltartani magukat. Mégis mikor kölcsön felvételéről és kölcsönnel való megsegítésről van szó, akkor a szorosan vett állami közigazgatási ágazatok részére felvett kölcsönökből fedezik a