Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

 nemzetgyüUs 368. ülése 1925. évi január hó 30-án, pénteken. 31 hiányokat. Ez még a szanálási törvény álláspontjával is ellenkezik, amint ezt Drehr Imre kifejtette. A szanálási törvényben már jelezve van annak szükségessége, hogy az üzemek kölesönt vegyenek fel és Oit sem az üzemek vagyona van kijelölve jelzálog biztositékül, hanem az államkormányzat vagyona, a vagyonváltság címén az állam tulajdonába jutott birtokterületek. Kétségtelen, hogy ferde intézkedés volt az, hogy ezeket az üzemeket kihasították a tulaj donképeni tárcák kötelékéből. Ezt meg kell szüntetni, mert majd az élet fogja megmutatni, hogy ott ezentúl pazarabb gazdálkodás fog folyni, mint folyt eddig. (Forster Elek: Már most is van!) Látszik ez az előirányzatból. Ezzel nem akarok részletesen foglalkozni, mert ugy tudom, hogy egy hivatott képviselő, Forster Elek t. barátom részletesen tárgyalja majd az üzemek háztartását mindazon vonatkozásokban, amelyek szükségesek arra, hogy azokról a nemzetgyűlés tiszta képet kapjon. A nevezett intézmények magukat csakugyan üzemeknek tekintik. Érdekes pl. rideg magatartásuk szempontjából a gödöllői uradalom. Ott a plébános, akinek kegyura az uradalom, 700 korona javadalmat élvezett a békeidőkben és a mostani viszonyok között, a mai pénzérték mellett is változatlanul ezt adták neki. Valorizációra egyáltalában nem gondolnak, sőt most már még a miséhez szükséges bort sem akarják megadni és amikor megadják, boritaladó fizetését kívánják a misebor után a plébánostól. (Zaj.) Azt^ mondják, hogy az uradalomnak ilyenekre nincs áldoznivalója. De a javadalmazások, a jutalékok, azok pazarul folynak. A fa-depuiátumot, a fajárandóságot, amely a koronauradalomtól jár egyeseknek, mind felvágták — ezt csak mellékesen emlitem — de a plébános fáját nem vágták fel, arra való utalással, hogy vágja fel a harangozó. Harangozó pedig nincs, mert nincs a plébánosnak mibői fizetnie. Ez az a kereszténység, amit még az állami intézmények is ilyen szépen istápolnak és ilyen hathatósan karolnak fel. (Kállay Tamás: Ki ott az intéző?) T. Nemzetgyűlés! Ezeket az eseteket kívántam a költségvetési előirányzatból felhozni arra, hogy sok tekintetben helytelenül van megállapítva a ministeri hatáskör. Most rátérek a takarékosság érvényesítésének bírálatára. (Zsirkay János: A legérzékenyebb pont!) Amint méltóztatnak tudni, a takarékosságot (Zsirkay János: Ismeretlen fogalom!) a kormány elsősorban az egyszerűsítés keresztülvitelére, másodsorban a létszámcsökkentésre alapítja. (Zsirkay János: A szolgáknál és a segédhivatalnokoknál!) Szinte kétségbeejtő az az arány, amely a személyi és egyéb természetű kiadások között jelentkezik. Tudjuk, hogy személyi kiadásokra — többször hangsúlyozta a ministeri indokolás — több mint 55%-ot költ a magyar állam. Ez olyan betegsége ennek a költségvetésnek, hogy ebbe az arányba, ha meg nem javitjuk, az ország maga fog belepusztulni. És mégis mi történt 1 Történt-e valami az egyszerűsítés tekintetében ? Megállapíthatom, hogy semmi sem történt. Hoztunk egy törvényt, az 1923. évi XXXV. tc.-et. Ebben utasítást kapott a kormány, hogy az állami és az autonóm, önkormányzati közigazgatást a lehető legrövidebb idő alatt egyszerűsítse s az egyszerűsítésről 1924 március 31-éig a nemzetgyűlésnek tegyen jelentést. Mit tapasztalunk 1 Jelentéstételről egyáltalában szó sincs, a kormány még annak szükségét sem érzi, hogy indokolja, miért maradt el a törvényben megszabott jelentéstétel. Kiküld egy bizottságot a költségvetés szerint, Országos Takarékossági Bizottság elnevezéssel, mintha törvényes rendelkezés nem is lett volna arra, Jiogy tessék az egyszerűsítéseket keresztülvinni, a létszámot mindenütt leépíteni. Ez olyan negligálása és semmibevétele a törvénynek, a nemzetgyűlés tekintélyének, hogy ennek elitélésére megfelelő szavakat nem is tudok találni. Ha maga a kormány és a nemzetgyűlés a törvénynek megtartása tekintetében ilyen példát mutat, mit várjunk akkor másoktól. A takarékossági bizottság jellemzésére Ugrón t. képviselőtársam múltkori beszéde alatt közbeszólás formájában azt a megjegyzést tettem: ez egy holt gondolat. Megjegyzé»em helytálló voltát állom, A takarékossági bizottságba kiküldött államférfiak legnagyolb részét személyesen ismerem. Képességeiket, készültségüket arra nézve, hogy ők az egyszerűsítést és létszámcsökkentést keresztül tudják vinni, nem vonom kétségbe, nem vonom kétségbe akkor, ha ezeket beültetik a ministeri székbe, és azok a kormányférfiak elhatározzák, hogy keresztülviszik vaskövetkezetességgel ugy a létszámcsökkentést, mint az egyszerűsítést. De akad-e minister, aki a bizottság véleménye alapján létszámcsökkentést vigyen keresztül, hivatalokat, intézményeket szervezetében és közigazgatási eljárásában egyszerűsítsen? Hozza meg a bizottság ténykedéseért a minister feleljen mindenért, iín nem ismerek ezek között a miuisterek között olyant, — mert az pipogya minister volna — aki aláveti magát ilyen hatáskörű bizottságnak. A minister él a hivatalban, ő tudja legjobban megítélni, hogy milyen egyszerűsítések vihetők keresztül, ő tudja legjobban, hogy mennyi munkaerőre van neki szüksége. (Rováís N. gy Sandoi: Mégis mindenki bizottságot akar kiküldeni!) Azt hiszem, hogy a ministerek maguk viszik keresztül mind az egyszerűsítést, mind a létszámcsökkentést, csak legyenek benne vas következetesek. De különben is az egyszerűsítést nem a minister uraknak kell kezdeményezni, erre nézve javaslatokat tenni és ezt keresztülvinni, hanem maguknak a tisztviselőknek. Jól mondta Bud minister ur, hogy az illetményjavitás előtt az a fontos, hogy elsősorban is maguk a tisztviselők, hivatásuk magaslatára emelkedve, vigyék keresztül az egyszerűsítést. Nincs is módja az országos takarékossági bizottságnak arra, hogy érdemileg foglalkozhassak a részére szánt kérdésekkel. Ha hivatalról-hivátalra, intézménytől-intézményhez, egyik asztaltól a másikig járna, akkor se képes feladatkörét megoldani. Kiemelem azt is, hogy a közigazgatás iránt más a követelmény az uj érában, mint amilyen volt a követelmény akkor, amikor a bizottság tagjai hivatalban ültek, De meg ezeknek az uraknak nagyobb részük a hivatalból régebben szakadtak el és így nincs meg náluk az a folytonosság a közigazgatás gyakorlati részében, amelyre szükség volna, hogy ezt a nagyontosságu kérdést, az egyszerűsítés és a létszámcsökkentés kérdését közmegnyugvásra el tudják intézni. Ezzel bizottsággal ismét csak lazították a minister felelősségét és megterhelték az államot ujabb 500 millió költséggel. Ezt nevezik nálunk takarékosságnak. Az egyszerűsítést, — mint mondottam — magának a hivatalnoki karnak keil keresztülvinni. Javaslatot kell készíteni minden tisztviselői szaknak az idető ministeriumban, külön a fogalmazási szaknak, külön a számvevőségi és külön a kezelési szaknak. Ezek a javaslatok kerüljenek azután a minister revíziója és jóváhagyása alá. De a végleges elhatározásnál nem szabad alkudni a tradiciókkal. Ugy nevezik a bürokratikus formaságok és fonákságok fenntartását, hogy ezek tradíciók, amelyekhez nem szabad nyúlni. A tétel adva van abban, hogy mindenütt megszűntek az egyes pénztárak, -— aminek már rég meg kellett