Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

A nemzetgyűlés 374. ülése 1925 Urbanics Kálmán igen t képviselőtársam hivatkozott, a vízmüvekre, és azt mondta, hogy, ahogyan vizüzemi társulatok létesültek, épen ugy kellene a kisvasutakra, a keskenyvágányu vasutakra is társulatokat létesíteni. Én legnagyobb sajnálatomra nem osztódhatom igen t. képviselőtársam nézetében, már annál inkább sem, mert tudom, hogy ezeknek a vizüzemi társulatoknak eljárása hiányos és ezeknek a társulatoknak fentartása olyan óriási költséget ró a kisexiszteiiciákra, hogy ma már a vizüzemi társulati adó, vagy a víztársulati adó meghaladja azoknak a kisembereknek egyenes adóját. Ezt a vizüzemi adót ezek a kisemberek már talán húsz év óta fizetik, pedig olyan messze laknak a vizvezető csatornáktól, hogy azt mondhatnám, talán napi járóföldekre. Ezek az emberek csak fizetik ezen óriási adókat, de a társulatok érette semmi néven nevezendő munkát nem végeznek. Van pl. egy olyan vidék, ahol egyáltalában nincs ártér, vagy talán ártérnek m in ősitett terület van, azonban a kimondott ártér távol van, SO—40—50—60 kilométerre, de ártérnek minősitik a földet, mert egy kissé lejjebb áll, mint a szomszédjáé, ezért bekapcsolódik, fizeti az adót, nyöghet alatta, mert hangsúlyozom — különben nem is hangsúlyozom, mert hiszen egyes t. képviselőtársaink már igen sokszor panaszkodtak miatta —, olyan magas ez az adó, hogy az emberek nem tudják a vizüzemi adót fizetni. Hogy tehát még egy ilyen társulatot állitson fel a kormány a vasutak létesítésére, ezt nem volnék hajlandó elfogadni. Igen t. Szabó képviselőtársunk az egészségügyről is szólt. Az egészségügy talán nem is ennek a tárcának keretébe tartozik, de mert itt felvetődött, én is szóvá teszem egy pár rövid szóval. Igen. szép ez az egészségügy papíron és igen szépen hangzik akkor, amikor itt a nemzetgyűlésben egyesek zengzetes szavakat hangoztatnak el róla — nem mondom, hogy Szabó képviselőtársam ilyeneket mondott, de voltak már esetek, hogy ilyenek is hangzottak már el —-, de nézzük csak, hogyan állunk ezzel. Ott vannak a munkásbiztositó társaságok. Nem olyan nagyon régen, kerületemben az egyik kisgazda cselédje szerencsétlenül járt. A kisgazda természetesen a sző szoros^ értelmében ugy tett, mint ahogyan a törvény előirja, ahogyan a balesetbiztosító szentesitett törvény követeli. Talán három hétig volt a szerencsétlenül járt ember a kórházban, aztán meggyógyult; amikor gyógyultan kijön, egyszer csak a gazdáját arról értesitik, hogy nem fizetik meg a balesetbiztositást és ezt azzal indokolják, hogy a lónak a hámfája eltört r s igy a költségeket a gazda köteles fizetni. Hát, Uram Isten, balesetek talán mind ilyen véletlen körülményektől származnak, (ügy van! Derültség jobbfelől.) Ha az a kocsi felborul és^ eltörik a cseléd keze, nem köteles a biztositó társulat szintén fizetni

1

? Hiszen a kocsi felborult, a gazdáé volt a kocsi, ez baleset, — ezért sem tartozik fizetni a balesetbiztosító intézet? Az egészségügyekkel is igen furcsán nézünk ki, mert ha vizsgáljuk a dolgot, ezen a téren végtelenül sok a panasz. Nem akarok most ezekkel sokáig foglalkozni, csak ezt az egy esetet hozr tam ide, tudom, hogy nem tartozik ide, előre is^ bocsátottam, de mert szó volt erről a kérdésről a Házban, ezt én is szóvátettem. Rátérek a kisipari hitelekre. Ez igen gyönyörű intézmény. Nagyon szép kezdeményezés volt az, amikor kimondták a kisipari hitelek rendszeresitését, mit látunk azonban? Hogy állunk ezzel? Azt látjuk, hogy ezek a kisipari hitelek talán nem ott alkalmaztattak, ahol azoëvi február hó ll-én, szerdán. 311 kat aíkalmazni kellene, nem töltik be hivatásukat, a tapasztalatok legalább ezt mutatják. Hiszen nagyon szépen hangzik, amikor a nemzetgyűlésen azt mondják, hogy milyen hitelt kapott a kisipar. Különben is a kegyelmes ur expozéjában a Pénzintézeti Központ utján 27 milliárdot bocsátott a kisipari hitel kérdésének megoldására. Ez elég szépen hangzik. De ezzel szemben mit látunk? Látjuk a kisiparosok kilincselését; látjuk azt, hogy az arcuk felvidult, öröm fogta el őket, hogy majd rajtuk segítenek, mert tudjuk általában, hogy most mindenütt az egész országban pang a kisipar,^ pang elsősorban azért, mert a gazdának, illetőleg a földmivelőnek rossz termése volt, pang másodsorban azért, mert a kényszerkölcsönök egy kicsit megüritették minden egyes honpolgár tárcáját, pang továbbá még a magas adó miatt is. Nincsen senkinek sem kedve vásárolni. De azok az igyekvő iparosok, akik feltétlenül rá vannak arra a kisipari hitelre szorulva, nem akarnak felhagyni munkásságukkal, tovább akarják munkásaikat foglalkoztatni és járnak az után, hogy kisipari hitelt kanhassanak. De ha nehéz utánjárással valamelyik kisiparos meg is kapja a kisipari hitelt, az nem cdcsó, az már mingyárt meg van drágítva, mert hiszen a kisipari hiteleknél körül van irva, hogy aki kisipari hitelt óhajt igénybevenni, annak vagyona legalább háromszoros érték erejéig kell hogy biztosítsa a kisipari hitelből felvett kölcsönt. De még ez sem elégV A kisipari kölcsön hitelének biztosítására — nem tudom hogyan, hogyan nem — egyik-másik bank is befurakodott és illetéktelen percenteket szed abból a kisipari hitelből. Például az egyik bank 4 százalékot szed előzetesen a kisipari hitelből, azért, mert ő is biztosítja, úgyhogy amikor már az illető Kiteltkérő az érték háromszoros erejéig biztosította a hitelt — de ez a háromszoros érték még nem elég —, akkor a bank a háta mögé áll. Ha annak a kisiparosnak el is árvereztetik a házát, vagy a vagyonát, akkor a bank biztosítva van arról, hogy neki is marad abból a háromszoros értékből, s abból ő illetéktelenül 4 százalékot magának levon. Ez természetesen végeredményben mégis 8—10 százalékot, jelent. Ez megdrágítja a kisipari hiteleket, s nagyon természetesen annak a kisiparosnak ezt mindenesetre be kell kalkulálnia, így hová jutunk? Végeredményben ezt a fogyasztóknak kell megfizetniük. De azért a kisiparosoknak mégis igénybe kell venniök ezt a kölcsönt, azonban nem lehet, mert nem juthatnak hozzá. A községemben van egy kisiparos, akinek a teherlapja teljesen tiszta, egyébként a községi becslés szerint 2S0 millió koronára értékelték — nem az iparát, csak a vagyonát — és ez a kisiparos most kért 50 millió korona kölcsönt: gondoskodnia kellett azonban arról, hogy milyen biztosítékot szerezzen, hogy a kölcsönt tényleg megkapja. Most mit csináljon az ilyen iparos? Több munkással dolgoztatott, de ha fel nem biztatják, talán munkásaiból el kellett volna bocsátani, de mert felbiztatták, még ujabb munkásokat vett fel. és hitelt csinált abban a hiszemben, hogy majd a kisipari hitelből vissza fogja azt fizetni. Az én iparos barátom azután nagyo a szépen arra ocsúdott fel, hogy végeredményében nem kaphatta meg a kölcsönt, mert talán nem volt elég a biztosíték, vagy talán iratai nem voltak rendben. Én nem is furcsállom, hogy az iparosság elkeseredik; amikor énen az én községemből az iparosok feljöttek koldulni azért a beígért kölcsönért, nem maguknak, hanem Orosháza iparosságának, ez azonban semmi eredményre nem vezetett. Egy olyan község-