Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

304 A nemzetgyűlés 374. ülése 1925. évi február hó 11-én, szerdán. szakra átlag évi nyolc kilogxam buzaterhet jelent a vasút létesítése. Ez olyan minimális teher, amelyet nemcsak hogy megbir a mezőgazdaság, hanem amelynek nagyon sokszorosát jövedelmezi feltétlenül maga a kisvasút az

( illető gazdaságnak azáltal, ha igy megfelelően be tud az illető gazdaság a kereskedelembe kapcsolódni. Sármezey Endre az ország több részében eddig- már mintegy 2000 kilométernyi, kisvasú tat traszir ózott és annak terveit elkészítette, úgyhogy ezeknek a vasutaknak építése a legrövidebb időn belül megkezdhető lenne. Tudomásom szerint ezeknek a vasutaknak építéséhez a megfelelő külföldi tőke szintén biztosítva van. Ma úgyszólván csak az az akadálya van a vasút létesítésének, hogy az illető érdekeltségek a vasút létesítését tényleg akarják-e. (Mozgás jobbfelől.) Nálunk, Csanád vármegye területén több mint száz kilométer vasút van igy előkészítés, alatt és a 100 kilométer vasút létesítését az érdekelt birtokosoknak körülbelül 95—96%-a a legforróbban óhajtja. Alig 2—3 százalékot tesz ki azok száma, akik üres spekulációból és csak azért, mert más akarja az illető létesítmény megvalósítását, gáncsot vetnek annak és a megvalósításba semmi körülmények között sem. akarnak belemenni. Sajnos, a magyar törvénytár nem nyújt módot, hogy ezek kényszeríthetők lennének arra, hogy résztvegyenek ennek a feltétlenül közhasznú létesítménynek megvalósításában. Én épen azért egy kérést terjesztek a kereskedelmi minister ur elé és bátorkodom, egy határozati javaslatot is előterjeszteni. (Halljuk!) A kérésem, az, hogy a minister ur a vizitársulatok mintájára kényszertársulást vezessen be az ilyen mezőgazdasági keskenyvágányu vasutak létesítése körül és igy módot nyújtson arra» hogy olyan helyeken, ahol az érdekeltség, átérzi az illető keskenyvágányu vasút létesítésének szükségességót és ahol az érdekeltségnek túlnyomó nagy többsége a vasutat tényleg létesíteni akarja, ott a ministernek joga legyen elrendelni a vasút létesítését. A törvény pedig adjon jogot a ministernek, hogy az illetőkei arra kényszerítse, hogy abban a társulásban tényleg résztvegyenek. Erre vonatkozó határozati javaslatom a következő (olvassa): „Utasítja a nemzetgyűlés a m. kir. kereskedelemügyi minister urat, hogy keskenyvágányu mezőgazdasági vasutak kény szer társulás utján való létesítése tárgyában törvényjavaslatot dolgozón ki és azt mielőbb terjessze a nemzetgyűlés elé". T. Nemzetgyűlés! Én elismerem azt, hogy a mai joggal, az élő joggal ellenkezik az a gondolat, amely az én határozati javaslatomban van. De ha mi maradi módon nem akarunk a joggyakorlaton, a jogszokásokon változtatni s ilyen igazán életbevágó, nagyfontosságú kérdést csak azért, mert az jogi felfogásunkkal momentán nem egyezik meg, meg nem valósítunk, akkor többtermelésről egyáltalán ne beszéljünk, atkkor nem akarunk többet termelni, akkor mai*adian ragaszkodni akarunk azokhoz a tradíciókhoz,, amelyeket örököltünk. Pedig ma már, a modern korban, ezekhez nem lehet ragaszkodnunk és a célszerűség, amint emiitettem, feltétlenül megkívánja, hogy ezeken túltegyük magunkat. Ka a mai jogállapot, a mai jog módot nyújtana arra, hogy az illetőket kényszerítem lehetne a társulásban való részr vételre, akkor nem lenne szükség törvényhozási munkára, akkor egyszerű adminisztratív utón tényleg végre lehetne hajtani a kisvasutak létesítését. De épen, mert az élő jog nem ismer ilyen kényszertársulást, azért van szükség jogalkotásra. Én azt hiszem, hogy t. képviselőtársaim, ha gondolkodni fognak a kérdés felett, teljes mértekben meg fogják érteni és át fogják érezni azt a célt, amelyet a törvényjavaslat szolgálna és igy, azt hiszem, hozzá fognak járulni határozati javaslatomhoz. (Helyeslés jobbfelől.) A másik kérdés, t. Nemzetgyűlés, amelyet szóvá akarok tenni, inkább helyi vonatkozású kérdés, de kihatásában feltétlenül az egész országot is érdekli. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Csanád vármegye területén úgyszólván egyetlenegy vasút volt, az Arad-Csanádi Egyesült Vasutaknak hálózata. Az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak 391 kilométernyi hosszban épi tettek ki olyan vidéken vasutat, amely vidék a kultúrától teljesen el volt vágva és amelynek gazdasági élete is teljes mértékben meg volt bénítva, mert ott szállítási lehetőségek, ámbár természeti kincsekben igen gazdag vidék volt, egyáltalában nem voltak; ezenkivül egy igen nagy mezőgazdasági vidéknek, egész Csanád vármegyének forgalmát kapcsolta be az Államvasutak vonalába, (Ugy van!) Az Arad-Csanádi Vasút békében, a háborút megelőzőleg a legelőkelőbb magánkézben lévő vasút volt (Ugy van!), amely vasúttársaság a maga ügyes vasúti politikájával odafejlesztette a vasutat, hogy külföld előtt a legnagyobb büszkeséggel hivatkozhattunk. (Ugy van! Ugy van!) Amikor valamilyen vasúttechnikai ujitást vezettek be bárhol a világon, az Arad-Csanádi Vasút a maga ügyes szakértőivel azt mindenkor tanúimányoztatta és az országban igyekezett legelsőként megvalósítani. "Azt hiszem, mindazok előtt a t. képviselőtársaim előtt, akik a háborút megelőzőleg valaha is az Arad-Csanádi Vasúton utaztak volt, nem kell ismertetnem azt a nívót, amelyen az Arad-Csanádi Vasút állott. A román megszállás következtében az a helyzet állott be, hogy az Arad-Csanádi Vasutak majdnem összes vonalai román kézre kerültek. A románok, amikor kénytelenek voltak az országból kivonulni, az Arad-Csanádi Vasutak összes mozgatható felszerelési tárgyait magukkal vitték, úgyhogy a románok kivonulása után úgyszólván csak a puszta sinek és az üres épületek maradtak meg a vasúttársaság tulajdonában. Ezen vasútvonalon az Arad-Csanádi Vasutak Részvénytársaság igazgatósága által Aradról kiküldött kirendeltség kezdte meg a forgalom lebonyolítását, még pedig ugy, hogy az államvasutaktól bérelt megfelelő mozgó felszerelést és ezzel igyekezett ugy-ahogy a közönség igényeit kielégíteni. Ma már a helyzet az, hogy a Sopron-Ébeiifurti Vasút, amelyet az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak aradi igazgatósága a kezeléssel megbízott, olyan forgalmat tart fenn az Arad-Csanádi Vasutak magyar vonalain, amely forgalom ellen — ismerve azokat a nehézségeket, amelyekkel a vasútnak meg kellett küzdenie —, alig lehet kifogást emelni. Én azt hiszem, hogy az a megoldás, hogy a Sopron-Ébenfurti Vasút Részvénytársaság igazgatósága kezeli az Arad-Csanádi Vasutak magyar vonalait, olyan megoldás, amely a trianoni békszerződésnek is megfelel és olyan megoldás, amely műszaki és igazgatási téren a magyar érdekeket is teljes mértékben kielégíti. f Azonban van a vasúttal kapcsolatban még három olyan érdek, amely ezzel kielégítve nincsen. Ezek közt első helyen áll a tisztviselők és nyugdíjasok érdeke. Az Arad-Csanádi Vasutak összes alkalmazottainak jogviszonyát annakidején ugy rendezték, hogy azok kivétel