Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

A nemzetgyűlés 374. ülése 192$. tétbe vesszük csak azt az egyetlenegy tételt, hogy mibe kerül ma egy köbméter kő az útépítés helyén — körülbelül 300.000 koronába —, ebből láthatjuk, hogy az útépítésre és az ut feu tartására felvett összegek tényleg elenyészően csekélyek és ebből a pénzből csak nagyon kevés uj utat tudunk építeni és »utakat fentartani sem leszünk képesek. Elismerem és belátom, hogy ma már, itt a plenáris tárgyaláson a költségvetési tételeken változtatni igen nehéz, vagy talán egészen lehetetlen. Amenynyiben ez tényleg* teljesen kizárt lenne, arra kérem az igen t. minister urat, méltóztassék a legközelebbi költségvetésben nagyobb, legalább mégegyszer akkora összeget felvenni az utak építésére és fentartására, mert hiszen még az is kevésnek fog bizonyulni. Másik észrevételem az Államvasutak ügykörébe tartozó egyes kérdésekre vonatkozik. A legnagyobb készséggel és igaz örömmel ismerem el, hogy az Államvasutak a konszolidáció terén óriási lépést tett előre, úgyhogy ma már bátran elmondhatjuk, hogy a Máv. üzeme elérte a békebeli nivót. Észrevételem arra vonatkozik, hogy a Máv. különösen abban az időben, amikor romló pénzzel volt dolgunk, a pénztáraiba befolyt romló pénzt mennyire nem praktikusan és mennyire a régi bürokratikus formák szerint használta fel, úgyhogy ez nagy és sok károsodásnak volt okozója. Ahelyett, hogy befektették volna valami anyagba, vagy a fizetési kötelezettségeket gyorsan teljesítették volna, hevertették a pénzeket, amiből nagyon sok károsodás származott, anélkül, hogy az Államvasutaknak abból bármiféle haszna lett volna. Ez ma már kevéssé aktuális kérdés talán, mert hiszen — hála Istennek — elértük azt a jobb időt, amidőn pénzünk stabil voltával számolhatunk, de abban az időben — a forradalom idejétől egészen talán a jelen időkig — bizony nagy kárát vallottuk ennek az eljárásnak az egész vonalon. Nemcsak az Államvasutaknál fordult az elő, hanem az államéletnek, az állami adminisztrációnak talán egész területén mindenütt, ahol pénzzel volt dolog és ahol az állami hatóságok és hivatalok a pénz hovafordításáról nem tudtak kellő praktikummal gondoskodni. Hogy ezzel^ milyen ^károkat okoztak, legyen szabad néhány példát felhoznom, mert ez talán még ma sem vesztette el aktualitását. A pécs—báttaszéki vasút 1919 január—augusztusi bevétele körülbelül kitett 179.000 koronát. Ezt az Összeget az illető h. é. vasút csak 1924 szeptemberében kapta meg. Hogy időközben hová romlott ez a pénz, azt elképzelhetjük, ha meggondoljuk, hogy mit jelentett 1919-ben az a 179.000 korona és mit jelent ma. Itt van azután egy másik vasút — amely engem közelebbről érdekel —, a C

senge r—Mátészalkai Vasút esete, ahol az augusztusi bevételt még a mai napig sem adta át a Máv. a helyiérdekű vasút igazgatóságának. Megemlítem még azt is, hogy a vicinálisokon pótdíjakat szednek. Ez a rendszer, azt hiszem, a múlt évben kezdődött; azon a címen szedik a pótdíjat, hogy az ebből befolyt összegeket az illető vieinálisvasut állomásainak bővítésére fogják forditani. Ezek a pénzek is épugy hevernek, mint egyéb pénzek, hevertették ezeket 1923-tól egészen 1924 novemberéig. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy a pótdíjakból befolyt összegekből a pénz leromlása követ- j keztében nem tudták azt a teljesítményt végezni, amelyet végezhettek volna akkor, ha a befolyt pénzeket^ azonnal befektették volna .az állomások bővítésére. Legyen szabad ezzel kapcsolatban az én v> évi február hó íl-én, szerdán. 308 dékemnek egyik nagy kívánságát előadnom. Ennek ha

za.be

szélési ize van és őszintém megvallva, nem szeretem a hazabeszéléseket. Csupán azért vállalkozom ennek a kérésnek előadására, mert egy nagy vidéknek közérdekét tolmácsolom epzel. (Helyeslés jobbfelől.) Amióta szerencsétlen országunk és az én vármegyém is ilyen súlyosan megcsonkult, azóta egy nagy vidéknek forgalma egészen Ugocsától kezdődően, amely azelőtt Szatmár felé gravitált, ma inkább Cseuger állomás felé gravitál. Ez az állomás ma is ugyanolyan, mint volt akkor, amikor kis átmeneti állomást képezett. Eltekintve attól, hogy legújabban uj sínpárt fektetnek itt le, egyéb bővítés ezen az állomáson nem történt. A kérésem tehát az, hogy azokból a pótdíjakból, amelyeket állomásbővitési célokra szednek be, méltóztassék elsősorban Csenger állomás kibővítéséről gondoskodni, mert ez ig'azán közérdekű dolog. Végeredményben arra kérem az igen t. minister^ urat, hogy a múltra nézve méltóztassék a késedelmes fizetések által okozott károsodásokat olyképen reparálni, hogy a rossz pénzben kifizetett tartozások, ha utólag is, de valorizált értékben pótoltassanak. A jövőre nézve pedig méltóztassék a régi, formákhoz kötött bürokratikus rendszer helyett valami frissebb, üzletibb szellemű, praktikusabb rendszert behozni, hogy jövőre hasonló hátrányokés károsodások elkerülhetők legyenek. Ezeket voltam bátor röviden előadni. Különben pedig kijelentem, hogy a költségvetést általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés' és taps jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik! Petrovits György jegyző : Urbanies Kálmán! Urbanics Kálmán: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk/ Halljuk!) A költségvetés általános vitája során igen sok szónok — majdnem valamennyi — kiterjeszkedett arra, hogy mennyire szükség van ebben a szerencsétlen, megcsonkított hazában a többtermelésre. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Én a magam részéről nem akarok a többtermelés jelentőségével foglalkozni, hanem csak egy, a többtermelést szolgáló praktikus indítványt óhajtok előterjeszteni. A többtermelést mi sem szolgálja jobban, mint a jó közlekedés. (Ugy van! jobbfelől.) A mezőgazdaságban pedig kétszeresen szükség van arra, hogy az egyes mezei gazdaságok a városokkal minél könnyebben tudjanak érint-' kezni. Ezt a célt teljes mértékben szolgálják a mezőgazdasági keskenyvágányu vasutak. Hogy ilyen keskeny vágányu vasutak létesítése menynyire szükséges, azt tüzetesen fejtegetni teljesen feleslegesnek tartom (Ugy van! jobbfelől), azt, ugy hiszem, valamennyi képviselőtársam átérzi. Csak az lehet kérdés, hogy ilyen mezőgazdasági kisvasutak létesítése a mai körülmények között nem ütközik-e leküzdhetetlen akadályokba. Én magam részéről meggyőződést szereztem arról, hogy ennek a kérdésnek egyik legalaposabb ismerője, aki megfelelő külföldi nexusokkal is_ rendelkezik, Bármezey Endre, megfelelő praktikus tervekkel lépett fel egyes körzetekben és bebizonyította azt, hogy ezeket a mezőgazdasági keskenyvágányu vasutakat a niai^mostoha helyzetben is tudja létesiteni, a mezőgazdaságnak aránylag igen csekély megterhelésével. Ha jól emlékszem, az ő tervei szerint a keskenyvágányu vasút sínjétől jobbra, balra három kilométer távolságon belül fekvő gazdaságoknál holdanként tíz évre terjedő idő-