Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-368
A nemzetgyűlés 368. ülése 1925. az ország kereskedelmi, és fizetési mérlegét { annyira-amennyire egyensúlyba hozhassuk. r \ Sokan azt mondják, hogy a külföldi tőkék idevonzása is csak jelszó, hogy a külföldi tőke j nem bolond, hogy idejöjjön Magyarországra, és I bármennyire csalogatjuk és hívogatjuk is, nem fog idejönni, mert hiszen talál jobb, megfelelőbb, biztosabb elhelyezkedést magának. Ebben a kérdésben nekem más a véleményem. Igenis, tudomásom van róla, hogy igen komoly külföldi tőkecsoportok érdeklődnek Magyarországon aziránt, hogy miképen lehetne itt pénzüket elhelyezni és gyümölcsöztetni, és mondhatom, hogy Magyarország gazdasági viszonyai iránt a szimpátia, az érdeklődés ma már m eg! ehetősen nagy a külföldön. A hangulat tehát kedvező, és a népszövetségi főbiztos urnák legutóbbi jelentése ezt a hangulatot még kedvezőbbé tette, mert az ő rózsás — talán kissé túlságosan is rózsás — jelentése a külföld bizalmát Magyarországgal sze inban határozottan felfokozta. Hogy van az. hogy mécsem jelentkezik itt effektiv tőke. Azért, mert minden tranzakció a garanciális kérdéseken dől el. (Ugy van! Ugy van! jobb felöl.) Természetes, hogy az a külföldi tőkés, amidőn pánze számára Magyarországon elheíyeződést keres, biztositékokat kivan arra vonatkozólag, hogy őt semmiféle váratlan meglepetés nem érheti és hogy semmi olyan kormányintézkedés, amely az ő tőkéjét lefoglalná vagy annak kamatozását lehetetlenné tenné vagy megakadályozná, nem fog bekövetkezni, ßrtheto tehát, hogy mindig a garanciális kérdések képezik azt az ugrópontot, amely miatt a külföldi tőke ide de facto nem jön be. '• A mezőgazdasági kölcsönnyújtásnál nagy baj a még mindig folyó fóldbirtokreforrn, mert az is kétségtelen, hogy ha külföldi tőkés, valamely birtok állagát véve alapul, annak a birtoknak nyújtja a hitelt, nem mehet bele abba a rizikóba, hogy azt a földet röviddel azután felosszák, parcellázzák, (Ugy van! Ugy van! a jobbotd Ion.) mert ha jó neki az az intenziven kezelt középbirtok vagy nagybirtok, nem lesz jó neki — akármennyire biztosítva van is jelzálogilag — a fel- j darabolt, extenzive kezelt kisbirtok. (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon.) Azt hiszem, hogy itt a legradikálisabb megoldás az, amelyet igen t. Láng képviselőtársam is hangoztatott, hogy kérjük a kormányt, hasson oda, hogy mielőbb fejezzék be a földbirtokreformot. (Helyeslés jobbfelől.) Legyen már vége ! Ugy tudom, hogy ezenkívül kormányintézkedések terveztetnek, amelyek lehetővé fogják tenni a jelzálogkölcsönök felvételét, és ugy tudom, hogy egyáltalán a mezőgazdasági hitel kérdése megoldásának elősegitése szempontjából a kormány messzemenő intézkedéseket tervez. E kérdéssel tehát, minthogy nem is az én reszortomhoz tartozik, (Egy hang a középen : Igen jól beszél!) nem szándékozom tovább foglalkozni. Szándékozom azonban beszélni az ipari hitel kérdéséről, ahol, azt hiszem, szintén lehetne a dolgokon segiteni. Ismerek komoly, jól megalapozott, abszolút reális nagy vállalatokat, amelyeknek sikerült külföldi összeköttetéseik révén külföldi tőkét érdekeltté tenni. (Kállay Tibor: Éljen Biró Pál! — Éljenzés a jobboldalon.) Ezeknek a hitelnyújtásoknak azonban — kivéve az ilyen ritka szerencsés kedvező eseteket — mindig újból csak a garancia kérdése az akadálya. A külföldi tőkés, bármennyire reálisaknak látszanak is azok a kalkulációk, amelyeket felülvizsgál, nem ismerheti annyira azt a vállalatot, hogy csakis annak a vállalatnak nyújtson hosszabb lejáratú kölcsönt, hanem mindenkor valamelyik bank garanciáját is kívánja. Es itt t. Nemzetgyűlés, egy igen külöNAPLÓ XXIX. évi január hó 30-án } pénteken. 17 nös tünettel állunk szemben! Bár az ilyen bankgaranciáért, az ilyen jótállásért, amely tulajdonképen alig jelent rizikót arra a belföldi pénzintézetre nézve — hiszen ő itt van az országban és állandóan figyelemmel kisérheti annak az iparvállalatnak a működését és prosperitását — s noha a bankok megfelelő százalékot is felszámítanak a nyújtott garanciáért, nagybankjaink mégis egyérteimüieg elzárkóznak az ilyen bankgarancia nyújtásától. (Ugy van! jobbfelől.) Érthetetlen, hogy miért teszik ezt, amikor ezen az üzleten kevés rizikó mellett 3-4 %-ot is kereshetnének. Ez általáoan a bankgarancia díjszázaléka. Megmondom azonban ennek is a magyarázatát. (Halljuk! Halljuk!) A magyarországi bankoknak egyáltalában nem érdekük az, hogy ide külföldi tőke bejöjjön. (Ügy van! Ugy van!) A magyarországi bankoknak igenis egyenesen érdeke az, hogy itt tovább is ilyen tőkeszegénység uralkodjék, mert különben nem lennének képesek jelenlegi kamatpolitikájukat fentartani. (Ugy van! — Forster Elek: Uzsorakamatpolitika!) Elárulhatom, hogy egy igen tekintélyes bankvezér árulta el nekem ezt, mikor megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképen miért fáznak ők a bankgarancia nyújtásától. Azt mondotta ugyanis: »Kérem, csak nem vagyunk bolondok, magunknak ide olcsó konkurrens pénzt behozni.« A Külföldi tőke ma már 8-9-lt) százalékért megszerezhető. Ha ehhez még hozzászámítjuk a 3-4%-os bankgaranciát, még akkor is à külföldi tőke nem lehet drágább, mint 13—14%. Ha tehát ide elegendő külföldi tőke jöhetne be ilyen olcsó kamat mellett, akkor a bankok nem lennének képesek jelenlegi, 24—40%-ig (Varsányi Gábor: Ötvenig is felmegy!), sőt 50%-ig is terjedő kamatpolitikájukat folytatni. Kérdem, nem kötelessége-e tehát a kormánynak és nem kötelességünk-e nekünk, akik ezeket a szimptómákat konstatáljuk, valamit tenni (Ugy van! ügy van!), hogy ezen változás történjék? (Helyeslés a jobooldaion) N em tudom, hogy a kormánynak mikepen lenne módjában ezekre a nagy pénzintézetekre nyomást gyakorolni, de meg vagyok győződve arról, hogy ebben a kérdésben meg lehet találni a megoldási módot (Ugy van! a középen) és meg is keli találnunk, mert ba nem fogunk arra törekedni, hogy itt a pénz olcsóbb legyen, akkor bármilyen vámvédelem és protekcionizmus ellenére sem reméljük azt, hogy a mi iparunk, amely kénytelen 24—30—35 százalékos pénzzel dolgozni, a 8 százalékos pénzzel dolgozó cseh és osztrák iparral szemben hosszabb ideig állni fogia tudni a versenyt. (Ugy van! Ugy van!) Ha ezt az állapotot tovább is fentartjuk, akkor az az ipar, amely nem rendelkezik elegendő saját tőkével, hanem kénytelen hiteilel dolgozni, feitélenül el fog pusztulni, és akkor el fognak pusztulni a bankok is, mert nem kereshetnek tovább az iparon. Az inflációs korszakban ez nem játszott szerepet. Akkor nem törődtek vállalataink azzal, hogy néhány százalékkal többet vagy kevesebbet fizetnek. Ma azonban már olyan időket élünk, amikor néhány százalék differencián muiik egy vállalatnak vagy egy egész iparnak prosperitása vagy pusztulása. Mondom, nem tudom hamarjában a módját annak, hogy miképen lehetne ezt a garanciális kérdést rendezni, csak felvetek egy eszmét : nem lehetne-e esetleg a Pénzintézeti Központot — hiszen ez az intézet már eddig is mindennel foglalkozik, csak azzal nem, amire tulaj donképen alakult — garanciát nyújtó szervként bekapcsolni az ilyen külföldi hitel kérdéseknél. Nagy kérdés csak az, hogy a külföldi tőkésnek a Hitelbank vagy Kereskedelmi Bank garanciája helyett ér-e valamint a Pénzintézeti Köz3