Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

A nemzetgyűlés 368. ülése 1925. évi január hó 30-án, pénteken. ' gyűlés elé. Ennek hijján — mint cselekedet hijján — az erre vonatkozó akár általános, akár részletes beszéd úgyis csak a pusztában elhangzó szó, amelynek eredménye, ha az illetékes tényezők nem helyezkednek arra az álláspontra, hogy a kérdés komolyságát és a társadalmi problémák megoldásában való óriási fontosságát megvizsgálják és belássák, a semmivel lesz egyenlő. Az én szerény ajánlatom és felfogásom szerint a kormány által átveendő megszervezésbe szervesen beleilleszkedik a kormánynak az a kötelessége is, hogy a munkanélküliség esetére való biztosítást is bevezesi-e. A legnagyobb veszedelem az, amikor itt emberek járnak-kelnek, akiknek nem hogy betevő falatjuk nincs, hanem még semmi reményük sincs arra, hogy legalább holnap találnak olyan munkaalkalmat, amelynek révén a betevő falatot meg tudják keresni. Ezen a téren a munkásság önsegelyezése, amely munkaalkalmak közvetitéséből és munkanélküliség esetire az ó szakszervezeteikben Levezetett munkanélküli segélybői áli, kielégitő megoldás nem lehet. A munKaadónak, a munkásnak és az államnak ezen a terén kooperálni kell és meg kell szervezni a munkanélküli biztosítást, amint azt már minden jelentősebb külföldi államban megszervezték és megcsinálták. Annái inkább megfontolást érdemelne ez a gondolat, mert ha a kormány érzi azt a kötelességét, és ha mi nem győzzük eléggé hangoztatni, hogy a társadalmi b^ke és a közrend erdekében elsőrendű kötelessége munkaalkalmakról gondoskodni, akkor azt a megfontolást sem szabad figyelmen kivül hagynia, hogy ha netán közmunkák kiírásával akarna munkaalkalmakról gondoskodni és a munkanélküliséget igy akarná megszüntetni, akkor ez, különösen a mai kötött gazdasági helyzetben és nehéz pénzügyi viszonyok között megállapított költségvetés szempontjából,olyan óriási teher volna, amelyet meg kell gondolni, vájjon megkockáztasson-e. Magam is belátom, hogy ezt a mai nehéz viszonyok között nem igen tenetné. Annál inkább kezébe kell vennie a biztosítás megszervezését, melynél a kormány és az állam hozzájárulása a legkisebb mértékie csökkenthető. Én ennek a munkának ilyen értékelését és az ebből folyó kötelességek átérzését nemcsak a kormány eddigi működésében nem láttam, de nem tapasztalom, nem taiálom annak nyomait a költségvetésben sem, amelyet elénk terjesztett. A költségvetésben is verbum regensként inkább az vonul végig, hogy a takarékosság épen a dolgozók, a tisztviselők és az állami munkásuk rovására történik, akiknek bizonyos illetményei ezekbe a költségvetési rubrikákba azért vannak teállitva, mert azoknak a megfelelő munkaszolgáltatás felel meg a másiü oldalon ; de épen ezekkel szemben az állam a legrigorózusabban vi>zi keresztül a takarékosság eivét. leszorította békebeli illetményeiket 40—50 percentre ugyanakkor, amikor a megélhetés lehetősegei a békebelihez viszonyítva, az aranyparitást figyelembe véve, 40-50 percenttel megdrágultak. Azt látom a költségvetésből, hogy minél lejjebb van valaki azon a létrán és azon a fronton, amelyen a munkások állanak, annál kisebb munkájának értékelése, nem relative, hogy t. i. kisebb képzettségnek természetesen kisebb értékelés és kisebb dotáció feiel meg, hanem a teljesített munka értékét véve figyelembe, dotációjuk annál kisebb és pedig aránytalanul kisebb, a ranglétra minél alacsonyabb fokán áll az illető. Én mindenesetre híve vagyok annak, hogy a kiváló szakképzett embereket megfelelően kell dotálni. Azt látom azonban, hogy a magasabb ,dotácm és egyáltalában a ranglétra magasabb iokán állás nem mindig esik egybe a magasabb szellemi képességekkel és nagyobb észbeli tehetségekkel. Sokszor az a helyzet, hogy alárendelt hatáskörű emberek olyan munkát végeznek, amely igazi szellemi kvalitásokat követel meg, és az az alárendelt ember, aki szellemileg értékesebb munkát produkál, mégis sokkal kisebb ellenértéket kap munkájáért, mint amennyit kap az, akinek tevékenysége jóformán abban merül ki. hogy a kész akták alá iijaanevét. (Strausz István: Ez az adminisztrációnak legnagyobb hibája !) Én abban a tekintetben is a dolgozók jogának és szerepének lebecsülését látom ebben a kóltségv* testen, hogy a dolgozók e nagy kategóriája, a fuldigéuyiök kategóriája javára létesiteit intézmény olyan mostohán dotált, hogy csak 460.0Ü0 aranykoronával kénytelen az Országos Földbirtokrendező Bíróság megelégedni a maga összes tárgyi és személyi költségeivel egyetemben, amikor a kormányzó ur katonai irodájának kéltségei 560.0oö aranykoronát tesznek ki. (Strausz István : Egy milliót !) Abban benne van a gazdasági hivatal is. — Ez a költségvetés egy óriási, a munkástöniegeket érdeklő intézmény dotálására sokkal kevesebbet fordit, mint amennyit 215 burgzsandár honorálására és más olyan kiadásokra tud fordítani, amelyeknél valóban lehetne takarékoskodni, ha minden ténykedésünkben az a vezérlő gondolat vezetne, hogy nekünk elsősorban a dolgozók érdekeit kell képviselnünk, mert csak ezeknek a társadalmi renddel való kibékítése szolgálja azt a célt, amelyet a ministerelnok ur olyan szépen tudott fejtegetni, amely azonban — leszámítva a célra nem vezető paktumokat, megállapodásokat és egyesség-kötéseket — a mai napig nem valósult meg. T. .Nemzetgyűlés! Mindezekre való tekintettel, minthogy nem látom a kormány Ígéretei, ténykedései közt a megfelelő harmóniát, különösen pedig annak a gondolatnak az érvényesítését, amely szerintem egyedül volna hivatva a magyar társadalom legnagyobb betegságét meggyógyítani, az egész társadalom nyugalmát visszaadni és azt erőteljes fejlődésre képesíteni, olyan fejlődésre, amely azokat a sáncárkokat is be tudná valamikor temetni, amelyekkel bennünket körülszanáltak, mondom, miután ezeket a cselekvéseket nem látom és épen azért a kormány iránti bizalmatlanságom megváltoztatására sem látok fenforogni semmiféle motívumot : az alkotmányos kormányzás eszközeit bizalmatlanságom okából ettől a kormánytól meg kell vonnom. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Szólásra következik 1 Bodó János Jegyző : Görgey István ! Görgey István : T. .Nemzetgyűlés! Mielőtt beszédem tárgyára rátérnék, néhány szóban elismeréssel kell adóznom előttem szólott igen t. képviselőtársamnak, akinek, bár nézeteiben és véleményeiben nem osztozom minden tekintetben, mégis eiisméréssel kell adóznom azért, mert felszólalásában ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy mi tulajdonképen az ellenzék kötelessége. (Ügy van ! jobhfeiől.) Hogy a parlamentarizmus csődjéről beszélünk, annak az a magyarázata, hogy az ellenzék legnagyobb része az ellenzéki kötelességek teljesítése helyett a botránycsinálást ós a személyeskedést véli legfontosabb céljának. (Ugy van ! jobbfelöl.) Az előttem szólott igen t. képviselőtársam azonban olyan komoly, olyan higgadt érvekkel gyakorolt kritikát a kormány programmja és a tárgyalás alatt álló költségvetés felett, hogy azt mi is sos részében honoráljuk s nem kétlem, hogy a kormány is sok kérdésben honorálni fogja a t. képviselő ur által felhozottakat. ( Szabó Jôzseï: Majd meglátjuk!) Ezek utján legyen szabad rátérnem beszédem tulajdonképeni tárgyára.