Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-371
180 À nemzetgyűlés 371. ülése 1925. vei. Inkább károsnak vélném ezt jogpolitikai szempontból is, mert akkor, amidőn a megszállt területeken, ma is mindenütt a magyar magánjogot alkalmazzák, taián helyesebb volna, ha ugyanezt a magánjogot nálunk is l'entartanánk, hogy igy ezzel több kapocs legyen a megszállott területek között és közöttünk, amelyek bennünket összetűznek. Magam is szükségesnek tartom azonban, különösen a kereskedelemi törvény sok rendelkezésének módosítását, illetve revizió alá vételét, épen a változott gazdasági viszonyokra való tekintettel, s mert továbbá országunk agrárjellege — ipari vidékeink nagy részének elvesztése folytán — még inkább túlsúlyba ke : rült és mert a íöldbirtokreform is részben uj viszonyok elé állította agrikulturánkat, ezért szükségesnek tartanám olyan törvények alkotását is, amelyek ezzel a módosult helyzettel számolnak, mert hiszen ez az ujabb helyzet gazdasági szempontból is messze kiható és igy jogászi szempontból is ügyelembe veendő következményekkel fog járni. Végül még csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy az egyéni jogok, de az összesség érdekeinek megvédése is, a múlt minden menthető kincsének megőrzése, és másfelől a békés fejlődés lehetőségének biztosítása is adhatják meg azt a jogi eszményt, amelyet ki kell virágoztatnunk és hasznos gyümölccsé kell érlelnünk a magyar jogi élet talaján, melyet évszázados jogfejlődés készitett elő megfelelő és időszerüleg megvalósítandó uj alkotásokra. A költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Forgács Miklós jegyző: Szabó Sándor! Szabó Sándor : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk! Halljuk!) Amidőn a napirenden lévő költségvetés igazságügyi tárcájának bírálata alkalmából pár észrevételt bátorkodom tenni, megjelenik előttem a magyar igazságügyi szervezet a maga működésében, egész szervezetében, amint igazságot oszt, őrködik becsületünk, vagyonunk és közerkölcsiségünk felett. Ennek a tárcának az elbírálásánál tulajdonképen azokat a módozatokat vizsgáljuk, amelyekkel biztosítva vannak az előbb emiitett nagy anyagi és erkölcsi érdekek. Az igazságügyi tárcára vonatkozó reflexióimat azzal az érzéssel és azzal a komolysággal kívánom megtenni, amelyet ez a tárgy megérdemel. Az egész tárgyalás alkalmával, midőn ennek a tárcának kereteit boncolgatták és bírálgatták, ugy a minister ur, mint a felszólaló szónokok megemlékeztek arról a vitapontról, hogy legyen-e külön státus, vagy sem. Visszaemlékezem arra az időre, amikor 1920-ban az első nemzetgyűlés meghozta ezt a törvényt, amely ezt a kérdést szabályozta és emlékszem rá, hogy az volt a főindok a törvénymeghozatalánál, hogy a bíróság az az emeltyű, amelyen keresztül a megtámadott állami és erkölcsi létnek majdan a mélyéből, a zuhanásból leendő kimentése lehetővé válik, tehát elsősorban a bíróságot kell anyagilag függetlenné tennünk, mert csak igy lehet a nemzet erkölcsi és anyagi értékeit a legbiztosabban átmenteni a r jövendő Magyarország számára. A magam részéről szintén a bírói külön státus mellett kívánok állást foglalni. Azon indokokon kívül, amelyeket itt már módunkban volt hallani, bátor vagyok előterjeszteni azt, amit saját tapasztalatomból m ondhatok. Ha elmegyek, úgyis mint képviselő, úgyis mint ügyvéd számtalan alkalomból a batósáévi február hó 5-én, csütörtökön. gokhoz, 9 órakor a vezető és érdemleges dolgot végző tisztviselők, állami funkcionáriusok közül nagyon keveset találok hivatalban. A bírákhoz azonban már nagyon sokszor megidéztek 9 órára. Elmondhatom, hogy a bírák leghamarabb mennek be a hivatalokba. Ez az én megállapításon! és ezt elégtételképen kell a többi tisztviselőkkel szemben is kiemelni. Örömmel fogok kalapot emelni, örömmel fogom meghajtani az elismerés és. tisztelet zászlaját ugj^ancsak a többiek előtt, — mint most is megteszem, — de ha 9 órakor, 9 óra előtt fogom hivatalban ott találni, kétszeres örömmel fogom tiszteletemet nyilvánítani nyilvánosan is. A birói státus anyagi dotációjának kérdéséhez is egy külön megjegyzést kívánok tenni. Eszembe jut nekem egy bíró ismerősöm, aki vidéki ember, a járásbíróság, vezetője, többgyermekes családapa s megőrizte függetlenségét minden vonatkozásban. Ez a biró nem volt anyagilag abban a helyzetben, hogy tehene etetéséhez egy mindenes embert tarthasson, és annak a bírónak hivatalos óráján kívül etetni kellet a tehenét. Ez a biró gyermekeit nem tudta iskoláztatni. Ezt elmondom a maga egyszerű puszta valóságában. Vannak, akik nem mérlegelték kellőkép azt a fontos helyzetet, amit a birói kar függetlensége jelent. Beszéltek itt már cipőtalpaló kúriai birákiól, rojtos nadrágban járó táblabirákról. Ezek mind lehetnek igazak, de ez mindmegannyi mementó arra, hogy a magyar társadalom és nemzetgyűlés tudatában legyen annak, hogy az ő erkölcsi és anyagi javai felett tulajdonképen a magyar bíróság őrködik. Gondolni kell tehát ennek a bíróságnak anyagi függetlenségéről és megélhetéséről is. Nem lehet akkora lelkierőt feltételezni, nem lehet elvárni egy átlagembertől, hogy olyan nagy önmegtagadással végezze kötelességét, mint amilyent a kultúra és jogszolgáltatásnak e hőseitől tapasztalni módunkban volt. De helyes mértékkel kívánok mérni: hiszen ott is akadnak kifogásolni valók. Ismerek én goromba és bakafántos bírákat is, azonban Istennek legyen hála és a birói kar nívójának, ezek a kevesebbek közül valók. De meg kell mondanom a nyilvánosság előtt, hogy vannak ilyenek is, és a birói testületnek kell és van módjában elsősorban vigyázni és őrködni afelett, hogy a goromba és bakafántos birák minél kisebb százalékban forduljanak elő a birói karban, mert a nagyközönség elsősorban ezeket látja meg^ és ezekről kíván azután általánosítani az egész bírói karra, természetes, hogy egészen helytelenül. Az igazságügyminister ur beszédében megemlékezett a bíróság jogalkotó hivatásáról és a bíróságról mint jogalkotó, jogteremtő tényezőről. Már a költségvetés általános vitájánál mondott beszédemben megemlékeztem arról, hogy a bíróság tulajdonképen minden hozzákerülő panaszos ügyben köteles ítélni. Menynyire igazolja ez legfelsőbb bíróságainknak azon hivatását és kötelezettségét, hogy olyan kérdéseket, amelyek talán a szaladó idő következtében kikerülték a törvényhozás figyelmét, a maga jogszabályozó, jogalkotó tevékenységével konstituálva, a körülményeket jogi formába öntse és adjon lehetőséget a polgárságnak, hogy legyen egy formula, amelyhez alkalmazkodva iaz ő jogéletét élhesse. Itt leginkább a Curiának, mint legfelsőbb bíróságnak döntvényi joggal kreált jogalkotásaira célozok. Itt különösen belekapcsolódik a mai j*ogéletbe és a jogkereső közönségnek úgyszólván
