Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-371

A nemzetgyűlés 371. ülése 1925. mindennapi kérdését képező komplexumába a valorizáció kérdése. E tekintetben a biróság gyakorlatát itt a nemzetgyűlésen is alá keli támasztani. Valóban a valorizáció kérdése felett elszaladt az élet, elsuhant anélkül, hogy idejében módja lett volna a törvényhozásnak és a hivatottaknak szabályozni. Örömmel állapi thatjuk meg, hogy felismerte a Curia, mint mindig, ebben ^ a válságos jogi életben is a maga hivatását és igyekezett a valorizáció kérdését ebben a méltányosságban, a jus aequum szempontjaiból megoldani. E tekintetben a törvényhozás intézkedése, ha késik is, mire jönni fog a szabályozással, meg vagyok győződve róla, hogy egész kitaposott ösvényen mehet előre, mert az a gyakorlati ész, amely jogi vitákban a kérdések eldöntésénél mindig el szokta találni azt az utat, amelyet az igazság iránytűje mutat, a valorizáció kérdéséoen is meg fogja tenni a maga hivatását a legfelső biróság. Jaöviden ugy szeretném kifejezni az igazságügyi tárca es a magyar állam igazságügyi berendezkedéséről mondandó kívánalmaimat, hogy korszerűvé kell tenni összes törvényeinket. A mi törvényeink egy olyan életviszonyokat szabályozó célból vagy irányból alkottattak annak idején, amikor körülbelül évekre ki lehetett számitani az eseményeknek vagy a jogkövetkeztető tényeknek horderejét. Akkoriban lehetett számolni körülbelül azzal, hogy bizonyos vagyon mennyire szaporodhatiR, mert stabil volt a kamatláb és az értékmérő, nem voltak eltolódások, gazdasági romlások. Aki kiadta pénzét bizonyos százalékig, kiszániithatta, hogy mennyi lehet abból az elvesztett tőkerész. Az élet azonban itt is nagyon elszaladt a szabályozott életviszonyok formulájától és bekövetkezett az az idő, hogy nekünk ugy a polgári, mint a büntető és kereskedelmi jog terén feltolakodó kérdéseket szinte újból kellene szabályozni, de mindenesetre az élethez kellene hozzáalakitani. Itt eszembe jut a római jognak épen a római jog fejlődését biztosító az a rendelkezése, hogy a prétor, amikor hivatalba lépett, ediktumot bocsátott ki, melyben szabályozta az összes jogviszonyokat, ugy az államhoz való, mint a magánjog, forgalmi és kereskedelmi jog terén való viszonylatokat. A római jog példáján 2000 esztendő jogfejlődését tanulmányoztuk, ezt az élet jegecesitette ki ilyen irányban, és ezt a követelményt az élet állitotta fel. Ez be is vált, mert egy uj prétor megjelenése egy uj jogéletnek, egy uj kereskedelmi viszonylatnak életbelépését is jelentette. Hisz az a prétor annak idején sokszor egy-egy újonnan odacsatolt provincia élére került, ahol addig természetesen más jogi élet volt. Akkor jött a római jog az ő simulékony jellegével, és a prétor azokhoz az életviszonyokhoz mérte az ő jogalkotó intézkedését, ediktumát, amelyben mindenki megtalálta a köz- és magánélet szabályozási formáját, íme tehát, amidőn itt ugy a polgári-, mint a büntetőviszonyok, minden, de minden az utolsó évtizedben úgyszólván fenekestül felfordult, nekünk törvényhozóknak számolnunk kell ezzel és én nagy örömmel üdvözlöm az igen t. igazságiigyminister urat abból az alkalomból, amikor felsorolta itt, hogy milyen törvényjavaslatok vannak előkészületben, amelyekből megállapíthatjuk, hogy a bűnvádi eljárás terén, a bún üldözésének törvényalkotásában uj törvényjavaslatokkal jön elő. Épen igy a polgári per keretében Is uj évi február hó 5-én, csütörtökön, 181 rendelkezéseket kivan meghonosítani. Körülbelül egy gazdaságilag biztosított életkörülményekben élő embernek a személyi és vagyoni viszonyaira szabták annak idején a törvényhozók törvényeiket.. Most az a feladatunk, hogy ennek a megromlott, megingott erkölcsi felfogásban élő társadalomnak az eszejárásához szabjuk ujabb törvényeinket és rendeleteinket. A magam részéről nagy meglepetéssel tapasztaltam a büntetőnovella bizottsági tárgyalása alkalmával, hogy egyes ellenzéki képviselőtársaim, amikor megtették ellenvetéseiket a készülő törvényjavaslattal szemben, mindig egy abszolút jó ember lelkivilágát vették zsinórmértékül, mondván, szükségtelen, hogy az állam ilyen rigorózus megállapításokat tegyen az egyénnel szemben, aki esetleg bűnözik az állam és a köz érdekei ellen. Visszaemlékszem olyan időkre, amikor a forradalmak és megszállások idején jogélet nem volt, amidőn nem fenyegetett az állam sújtó büntetőkeze, s amikor mintegy bolonditó varázsszóra egyszerre felbomlott minden fegyelem. Mi következik ebből? Ebből az következik, hogy az ember lelkében nem az abszolút jó van teljes mértékben jelen, hanem inkább szunnyadozva az ős erkölcsnek természetrajza és jogviszonyai vannak benne, és abban a pillanatban, amikor a szabályozó, korlátozó, irányító államhatalom ereje megszűnik és összekötő ereje meglazul, akkor nem az abszolút jó felé történik a kilengés, hanem ellenkezőleg a rossz felé, az őserdő erkölcse felé. Erre a tapasztalatomra alapítom én azt a kívánságomat, hogy olyan időkben, amikor tulajdon képen minden veszélyeztetve van, amit jónak, szépnek, helyesnek tapasztaltak ezer esztendőn keresztül a maguk kijegeeesedett formáiban, jönnie kell az állam fenyítő, szabályozó hatalmának és a gonosz indulatokat igenis gátak, korlátok közé kell szorítani, nehogy t azok az egész társadalom végromlását idézzék elő. Miért hozom én fel ezeket? Azért, mert tulajdonképen ez a finomult, kulturált társadalmi élet indíttatva érzi magát arra, hogy beleavatkozzék az egyén legbelsőbb ügyeibe is s jobban akarja az egyén belső erkölcsi értékét növelni, mint maga az egyén, s viszont akkor, mikor az elkövetett bűncselekményekért a megtorlás elkövetkezik, az ember nem várhatja el attól a társadalomtól, feogy kezdje ismét eljavitását. Hogy egy közönséges falusi példabeszédre hivatkozzam, ami rendesen akkor hangzik el, amikor valakit bolondnak, vagy őrültnek jelentenek ki, csak igy szokott felelni erre az egyszerű falusi ember, hogyha bolond az illető, miét nem vesz kést a kezébe és miért nem szúrja azt a saját szivébe, mert annyi esze van, hogy magába kárt ne tegyen. Az állam mindjárt mentegeti az illetőt, amikor más életét oltja ki, amikor másra emel kést. Én itt szemben az igen t. előadó ur felfogásával szigort, megtorló intézkedést kívánok a törvényhozás minden vonalán. Ez kívánatos is, mert az emberek lelke sokszor olyan eldurvulást mutat fel, hogy valósággal jönnie kell annak a fegyelmező erőnek, mely testi fenyítékek utján is emlékezteti az embert, hogy tartsa tiszteletben mások életét, vagyoni és erkölcsi javait. Röviden — egész távirati stílusban — kívánok csak még pár megjegyzést tenni. A gyámügyi ügyködéssel kapcsolatban bátor volnék felvetni azt a kérdést, hogy az, hogy