Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-371
168 A nemzetgyűlés 371. ülése 1925. a többi tárcánál. Ebből csak azt kell következtetni, hogy az igazságügyi tárca költségvetésének elkészítésénél még a többi tárcákat meghaladólag is resztringálni kellett a dologi kiadásokat. Ha a többi gyakorlati összehasonlítást megtesszük, megállapíthatjuk, hogy a régi békebeli igazságügyi tárca költségvetésével szemben hiányzik sok olyan tétel, amely arra emlékeztet bennünket, hogy az ország Trianon folytán területileg megcsonkult. Hiányzik hat királyi Ítélőtábla, — tehát miután 11 Ítélőtáblánk volt, ezeknek többsége — továbbá hiányzik 63 törvényszék közül 38, tehát itt is a nagy többség; hiányzik a 314 járásbíróság közül 174, úgyhogy az alsófoku bíróságoknál is igen jelentékény apadás állapitható meg. A további összehasonlítás során a büntetéspénzek országos alapja tűnik szembe. Ennél azt látjuk, hogy ez a mostani költségvetésben a fiatalkorúak elleni védekezés címénél szerepel mint külön bevételi tétel. Megszűnt a központi telekkönyvi hivatal, az országos vegyészeti hivatal önálló cím lenni ; az előbbit beosztották a bíróságokhoz, az utóbbit pedig a királyi ügyészségekhez ; azonkívül a különböző bíróságokat összevonták egy cím alá, vagyis mindent elkövettek arra nézve, hogy a költségvetés a megcsonkított, összezsugorodott ország igényeinek megfelelőbb legyen. Ami a bevételeket illeti, itt rendkivül nagy optikai csalódást okoz az igazságügyi illetékek kérdése, amelyek tulajdonképen szigorúan véve igazságügyi bevételt képeznek, de nem itt szerepelnek, hanem a pénzügyi tárca költségvetésében. Ennélfogva tulaj donképen hátrányos képet mutat ez a tárca a hasznothajtóság szempontjából annak dacára, hogy az igazságügyi illetékek igen tekintélyes részét képezik a pénzügyi tárca bevételi rovatainak. Ezen tárca mostani összeállításában a bevételeknél alig szerepel egy-két fontosabb tétel. Ezek között leginkább a büntetéspénzek szerepelnek, amelyeknél az az érdekes tünet van, hogy igen erősen visszamaradtak a békebeli állapottol. Az igazságügyi kormánynak megvolt ugyan az akarata és felhatalmazása arra nézve, hogy a büntetéspénzeket valorizálja, de itt az az érdekes tünet tapasztalható, hogy a valorizálás nem haladhat abban az arányban, mint amilyenben a tárgyak valorizáltatnak és pedig abbéi az okból, mert ha a büntetések olyan magasan valorizáltatnának, mint ahogy azok a békében aranyértékben megállapítva voltak, akkor a delikvens urak egyszerűen leülnék a büntetésüket ahelyett, hogy fizetnének, ami pedig kettős veszteség, mert egyrészt nem folynának be a büntetéspénzek, másrészt pedig a rabtartási költségek emelkednének. Az igazságügyi költségvetésnek egy igen előnyös oldaláról kell megemlékeznem és pedig arról, hogy 7 a megnehezült gazdasngi viszonyok között a tárcát mindinkább áthatja a gazdasági szellem. Az igazságügyi gazdasági szolgálat sokkal jobban differenciálódott és olyan formát nyert, amely mondhatni igen szerencsés és sok tekintetben könny T ebbé tette az igazságügyi tárca kiegyensúlyozását. Célzok elsősorban arra, hogy a rabtartási költségek az élelmiszerek és a textiliák árának emelkedése folytán rendkivül megnövekedtek s miután a bűnözők és a rabok száma egyáltalában nem csökkent abban a mértékben, amilyen mértékben sajnos csonkult az ország. Ez súlyos körülmény s ezért az igazságügyi kormánynak mindent el kellett követnie arra nézve, hogy kiegyensúlyozza a költségvetést. Ez többékevésbé sikerült is. Most rátérve az egyes címekre, nevezetesen a 2. címre, a királyi bíróságokra, megjegyzem, évi február hó 5-én, csütörtökön. hogy itten az én statisztikám szintén nagyon sok tévedést alkalmas eloszlatni. Az 1914. évi utolsó aranyköltségvetésben a bírósági személyi járandóságok az igazságügyi tárca kiadásainak 60%-át tették ki, mig most csak 50%-át teszik ki. Az a vád tehát, hcgy T a bíróságok túlzottan lennének dotálva és hogy 7 a bírói fizetések a többi tisztviselők fizetésével szemben olyan horribilis emelkedést mutatnának, amely helytelen és igazságtalan, a legélénkebben épen ezáltal a statisztika által cáfolható meg. A bírói létszám kérdésére kitérve, rá kell mutatnom arra, hogy ez olyan kérdés, amelyről a közvéleménynek tájékozódnia kell. Csak kerek számokban beszélek. Békeidőben Magyarországnak 2700 bírája volt, mig ma csak 1700 bírája van. Kétségtelen, hogy ez a redukció nem olyan arányú, mint amilyen arányban redukálódik az ország gazdasága és területe, de méltóztassanak csak meggondolni, hogy milyen nagy mértékben emelkedett ezzel szemben a kriminalitás. Amint bátor voltam rámutatni, a bűnözők abszolút száma eléri, sőt meghaladja Nagy-Magyarország bűnözőinek számát. Méltóztassanak továbbá meggondolni, hogy milyen különleges feladatok elé van állítva a bíróság. Itt van például az Országos Földbirtokrendező Bíróság, ott vannak a lakáshivatalok, különleges bérieti perek, amelyek mind elvonták a bírákat eddigi rendes működési körüktől, ami őszintén szólva, nem valami túlságosan örvendetes tény. Már csak azért sem, mert azt eredményezte, hogy a bírósági létszámot semmiképen sem lehetett a minimumra redukálni. Hangsúlyozom azonban, hogy a birák egyéni megterhelésénél nem állt be semmi változás, sőt az feltétlenül még súlyosabb, mint volt békeidőben. Át kivánok térni most egy kérdésre, amely ugyancsak részletkérdés, de mégis elég jelentékeny s nem tudom, nem fog-e bajokat okozni I Nevezetesen a pénzügyministerium által általánosan keresztülvitt arról az elvről szólok, hogy a fokozatos előléptetések céljaira nem állított be a költségvetésbe egy tárcánál sem fedezetet azzal az indokolással, hogy abban a hiszemben van, hogy az^ időközi megüresedések, az úgynevezett interkalárék foly r tán, a kinevezések késedelmessége folytán olyan nagy összeg szabadul fel, amelyből az automatikus előléptetéseket fedezni fogjuk tudni. Amint értesülve vagyok, ez alig fog menni, úgyhogy egy nehéz probléma áll elő, annálfogva, hogy a mostani költségvetési rendszer mellett póthiteleket igénybe venni nein lehetséges. Azután egy szomorú kis szám ötlik az ember szemébe ; a költségvetésben az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet javára beállittatottl2 aranykorona. Nem az a szomorú, hogy 12 aranykorona, mert ennek a 12 aranykoronának tényleg nem kell többnek lennie, mint amennyi. Ez t. i. egy egészen speciális adósság, amely az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyudíjintézetnek az ország megcsonkulása folytán beállott helyzetével kapcsolatos. Sokkal szomorúbb az, hogy nincs semmi nyoma annak az 500.000 koronának, vagy legalább ezen összeg egy részének, amelyet az 1914. évi LU. te. 6. §-a szerint be kellett volna állítani a költségvetésbe, ami az igazságügyminister minden igyekezete ellenére sem volt lehetséges az állam nehéz pénzügyi helyzete folytán. Nagy örömömre szolgál tehát nekem, mint előadónak az a mai napon elfogadott határozati javaslat, amelyet Erődi-Harrach Tihamér képviselő t. barátom adott be. s amely kimondja, hogy az 1914. évi LII. te. 6, §-ában rendszeresített Országos Ügyvédi Gyám- és Nyudíjintézeti segély az állam pénzügyi helyzetéhez mérten lehetőség szerint újból folyósítható, illetőleg a költségvetésbe
