Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-370

124 A nemzetgyűlés 370. ülése 1925. évi február hó 4-én, szerdán. volt. A pénzügyi és gazdasági életet, az ipart és kereskedelmet magát is közelről érinti az aranymérleg kérdése. Szemrehányást tesznek a kormánynak egyesek, hogy folyton lekésik. Nem tudom megérteni, hol van itt a lekésettség. Folyton olvasok arról, hogy az aranymérleg-kérdés szabályozása nem kész. Kijelentem, hogy állandóan foglalkozom vele és bejelentem, hogy a tervezet készen van. Ezt a kérdést semmivel sem oldották meg előbb másutt sem. Látjuk, Ausztriában is most folynak a tárgyalások ép ugy, mint ahogy mi is most tárgyalunk. A sajtó részéről nem helyes, ha ezeket a kérdéseket ugy állítja be, hogy azok nem megnyugvást, hanem izgalmat szülnek. (Ugy van!) Akkor fogjuk igazán szolgálni a gazdasági élet érdekeit is, ha objektív alapon próbálunk minden kérdést elintézni. Ami az aranymérleg-tervezetet illeti, itt csak egy-két szempontra szeretnék rámutatni és pedig arra a vitás kérdésre, amely felmerült, hogy vajon fakultativ legyen-e, vagy pedig kötelező? Az álláspontok körülbelül az utóbbi felé hajlanak és azt hiszem, tényleg ugy lehet megoldani, hogy legyen az kötelező, de minden intézkedés meglegyen abban a rendeletben, hogy megóvja a gazdasági életet a megrázkódtatásoktól és azoknak a gyengébb társaságoknak, melyek még életképesek, megadja a módot az átalakulásra és az összeolvadásra. Ezeu alapelvek mellett, azt hiszem, sikerül a kérdést megoldani. Hogy sok vállalat és vállalkozás el fog tűnni, az előrelátható és természetes is. De ha mi gazdaságiag egészséges életet akarunk teremteni, ez elkerülhetetlen. El fognak tantii azok, amelyek vagy elgyengültek az idők folyamán — sajnos ilyenek is voltak —, de el fognak tűnni azok a konjunktúra-vállalkozások is, amelyek már nem tudnak beilleszkedni egy helyes és egészséges gazdasági életbe. A másik kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy a fuzionálást lehetőleg előmozdítsuk. E tekintetben mindent meg fosunk tenni és a fuzionálás előmozdítása céljából egyúttal messzemenő illeték- és egyéb kedvezményt is fogunk adni. (Helyeslés.) Azonkívül gondoskodni kívánunk még arról is, hogy a részvényeseknek, különösen a kisrészvényeseknek jogai rnegvédessenek. E tekintetben a rendelettervezet messzemenő intézkedéseket fog tartalmazni, mert épen itt van az az időpont és itt lesz az a hely, ahol be kell bizonyítani, hogy ezeket i'geris meg is fogjuk tudni védeni. Gondoskodni kell arról is, hogy a jövőben ne mindenféle szerte! enséTsrel alakulhassanak részvénytársaságok. Erre nézve is kell intézkedéseket tartalmaznia a rendelettervezetnek. Énen azért, hogy jobban alkalmazkodjunk a gazdasági élet kívánalmaihoz, szükségessé fog válni, hoey olyan társulati formák, amelyeket a külföld már régen ismer s amelyek jobban beváltak a megváltozott viszonyokhoz képest — ilyenek a korlátolt felelősségű társaságok — a törvény alapján megszülethessenek, hogy így a részvénytársaságok, valamint a közkereseti és betéti társaságok típusain kivül olyan társaságok is keletkezhessenek, amelyekben az egyes ember nem teljes vagyonával köteles résztvenni a társaságban, hanem annak bizonyos részével, hogy ezáltal a tőkeáramlás az egyes vállalkozásokba meg legyen valósitható. Sokan érintették a valorizáció kérdését. Ami ezt a kérdést illeti, szükségesnek tartom, hogy egyszerre kertili ön jórészt megoldásra az aranymérleggel. Rendkívül sok az összefüggés e két kérdés között egyrészt, de másrészt szükségesnek tartom ezt messzemenő politikai szempontból is, mert azt tartom, hogy olyan kérdéssel állunk szemben, amelyet valahogy tisztáznunk kell, amely nem teremtheti meg azt az örökös bizonytalanságot, amelyet ma látunk a gazdasági életben. A valorizáció kérdésében a törvényjavaslat jórészt elkészült s rövid idő kérdése, hogy ez Is a nemzetgyűlés elé kerüljön. Előre jelzem azonban már. sajnos, hogy az ország mai lehetetlenül nehéz pénzügyi és gazdasági helyzete mellett a valorizációs javaslat a dolog természetéből kifolyólag több negatívumot, mint pozitívumot tartalmaz. Fájdalmas talán ez a megállapítás, de egész nyíltsággal meg kell mondani ezt. mert végeredményben a valorizációs kérdés megoldásától függ az is, hogy l;ulajdonképen hogy tudunk a jövőre nézve gazdasági és állainpénzügyi politikát folytatni. Ha hibák foa*nak történni és hibák történnek, rendkívül megbosszulnák magukat a jövőre nézve. Itt nagyon meg vannak adva a pénzügyi lehetőségek, amelyeken belül valorizálni lehetséges és ismétlem, azt hiszem, hogy ez szűkebb térre fog korlátoztatni. Ahol azonban meg lehet csinálni anélkül, hogy a gazdasági életet és az állampénzüg*yi helyzetet veszélyeztetnők, ott meg is fogjuk ezt csinálni. (Helyeslés.} Most a vámpolitikával nem kívánok részletesebben foerlalkozni. mert erről a kérdésről a kereskedelemügyi minister ur fog igen behatóan nyilatkozni, azonban pár dolgot a magam részéről jelezni kívánok. Több képviselő ur részéről elhansrzott az a kivánság, hogy szerződések köttessenek a külfölddel. Magam részéről is kötelességemnek tartom ezt. bár ugyan a vámkérdéseknek inkább talán formai intézése és másrészt az állampénzügyek szempontjából való kihatása tartozik hatáskörömbe —r azonban nem mirajtunk múlik a dolog. Mi komolyan akarunk szerződéseket kötni és mi csak azt kivánjuk. hogy mások is ugj^anilyen komolyan akarják ezt. Mi látjuk azokat a gazdasági előnyöket, amelyek ebben rejlenek és mindig hajlandók vagyunk azon határok között, amelyek közt megtehetjük a mi gazdasági életünk veszélyeztetése nélkül. Senki sem kívánhatja és követelheti tőlünk azonban olyan szerződések megkötését, amelyekben mi csak áldozatokat hozunk és semmi előnyt nem kapunk. Megemlítek itt egy aktuális kérdést is, azért, mert hiszen ez valószínűleg még szóba fog kerülni és ez a cukorvám kérdése. Azért teszem ezt szóvá, mert sokat hallottam a kartellt emlegetni mindig ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Tény az. hogy hosszabb idő óta tárgyalások folynak a kormány és az érdekeltségek között. Az érdekeltségek hivatkozva arra a nehéz helyzetre, amelybe a cukorrépa és cukortermelés került, kérték a vám alkalmazását. Mi arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy abban a mértékben, amint az az általános vámtarifában vau, < ezidőszerint nem engedhetjük meg a vám teljes kihasználását. Be kellett látnunk azonban mindazokat az indokokat, ame^ lyeket másrészt ebben a kérdésben felhoztak és egyirányban törekedtünk megoldásra, nevezetesen abban az irányban, hogy abból a tapasztalatból indulva ki, hogy különösen a cukorrépatermelők^ nehéz helyzetbe kerültek — mert nem olyan árakhoz jutottak hozzá, amelyek őket a termelés továbbfolytatására ösztönözték volna, sőt félni kellett attól, hogy a cukorrépatermelés erősen vissza fog- esni —, feltételül