Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-370
A nemzetgyűlés 370. ülése 1925. örömmel méltóztattak ezt venni, objektív legyek a múltra nézve. Ha a jutalékrendszer nem lett volna, ha az állam nem gyakorolt volna olyan messzemenő ellenőrzést, akkor nem értük volna el a forgalmi adóval azt az eredményt, amelyet el kellett érnünk, s amelynek révén tudtuk jórészt az államháztartás egyensúlyát helyreállítani. Ne méltóztassék csak a kötelességre hivatkozni. Tessék végignézni Európa összes államain. Annyira megromlott az adómorál és az emberek annyira törekszenek magukat mentesíteni a fizetés alól, hogy mindenütt van fokozottabb ellenőrzés. Tényeket tudnék ebben a tekintetben említeni 1 . Csak egy államra fogok hivatkozni, amely épen az administráeió kifejlesztésével tudta megteremteni államháztartási egyensúlyai és ez Olaszország-. Az ottani pénzügyminister rendkivül erőteljes gárdát szervezett meg arra, hogy kikutassák egyrészt az adóalanyokat, másrészt pedig azt, hogy ki mennyit fizethet. Csak az látia igazán, akinek alkalma volt betekinteni a fejlődésbe, hogy miképen alakult ki a forgalmi adó az idők folyamán, milyen kis és szűk keretek között mozgott, mielőtt el tudtuk érni azt az eredményt, amelyet most elérünk. Azt tartom •— és ezért akarom megszüntetni a jutalékrendszert —, hogy már tiszta képem van a forgalmi adóról, úgyszólván minden gazdasági egyednek tudom az adóalapját és ezáltal ugy őt tudom ellenőrizni, mint azt a közeget, aki az adóbehajtásnál segítségemre kell, hogy legyen. Erre fogom a legnagyobb súlyt helyezni. Remélem, nem fogok csalódni és az, hogy a jutalékrendszert beszüntetem, nem fogja az eredményt megváltoztatni. De már most kijelentem, vegye tudomásul mindenki, aki forgalmi adó köteles, hogyha azt látnám, hogy a jutalékrendszer megszüntetése adóeltitkolásra vezet és csak a legkisebb jelét i ; s látnám annak, hogy ez az állam pénzügyi egTensúlyát veszélyezteti^ épen olyan bátorsággal nem fogok késni a jutalékrendszer visszaállításával. (Mozgás. — Erdélyi Aladár: Csakhogy az kétélű feg'yver!) Ami a forgalmi adó kérdését illeti, a vitakérdés, mint méltóztatik tudni, a rendszer körül forog. (Halljuk! Halljuk!) A legtöbben éles kritikával illették azt a rendszert, amelyet eddig követtünk és az úgynevezett osztrák rendszert krvánták, azt, amely egyrészt a termelés helyén adóztat, másrészt pedig* a behozatalnál. Én leszögeztem magam abban az irányban, hogy rendszerváltozással a költségvetési év közepén nem kivánok élni. Örömmel látom, hogy ebben mindenki megnyugodott, s kivétel nélkül, ugy a közvélemény, mint a gazdasági érdekeltségek magukévá tették ezt az álláspontot. Én azonban hajlandó vagyok uj rendszerre áttérni és ebben az irányban már folynak is tárgyalások, amennyiben nagyjában megállapítottuk a terveket és niagu az érdekeltség kért hosszabb időt arra, hogy kidolgozza a maga javaslatait. Csak arra akarok utalni, hogy nem helyes az, hogy az egyes adóbevételeket jórészt az aranyköltségvetéshez fűzött bevételi részletezés szerint Ítélik meg. Emberileg mindenképen lehetetlen volt előre látni, hogy fognak alakulni az ilyen bevételek, különösen a forgalmi adónál, hiszen amikor ezek a tervek megszülettek, erősen kötött rendszer volt, j később pedig szabad forgalmi rendszer alakult ki az egész vonalon. A magam részéről azt látom, hogy ha elméletileg teljesen helyesen hajtottuk volna végre a forgalmi adót, akkor körülbelül 160—170 millió aranykoronának kellett volna befolynia. De facto, amint az adaévi február hó á-én, szerdán. 121 tok mutatják körülbelül 130 millió koronára számithatunk. 3%-kal ezt a megterhelést jelentette volna a forgalmi adó. Én 2%-os alapra megyek át akkor, amikor 100 millió aranykoronát akarok kapni a forgalmi adóból, azzal a hozzáadással, hogy a forgalom természetszerű növekedésével természetszerűleg vissza kell majd fejleszteni ezt a kulcsot is anélkül, hogy a bevételeket veszélyeztetnők. Remélem, hogy az érdekeltségekkel folytatandó tárgyalások olyan megoldást hoznak, amelyért vállalhatom a felelősséget. Abban a percben hajlandó vagyok áttérni az uj rendszerre, amikor teljesen meg van a megnyugvásom, hogy nem bontom meg' az államháztartás egyensúlyát, mert erre nem fogok vállalkozni, és senki sem kötelezhet arra, hogy rendszert változtassak, ha csak egy ki ! s jelét is látnám annak, hogy az uj rendszer az államháztartás egyensúlyát veszélyeztetheti. Épen ilyen örömmel fogok azonban átmenni más rendszerre, ha azt látom, hogy a cél biztosítva van. Egy pár képviselő ur szóvátette a dohánytermelés problémáját. (Halljuk! Halljuk!) A magam részéről is azon a nézeten vagyok, hogy az, állani lehetőleg olyan utakon keresse bevételeit, amelyek eléggé eredményeseknek mutatkoznak és nem járnak az adózó közönség túlságos megterhelésével. A dohánytermelést magam is olyan termelési ágnak tartom, amelynek révén jelentékenyen fokozhatok az állam bevételei. (Ugy van! Ugy van!) Épen ez vezetett arra, hogy ebben az évben a dohánybeváltási árakat az adott viszonyokhoz mérten jelentékenyen felemeljük. Én azonban tovább szeretnék menni és azt szeretném elérni, hogy megint meglegyen az a 70—80 ezer holdas dohánytermőföld, amelyen azelőtt termeltünk dohányt. Hajlandó lennék — és azt hiszem, hajlandó lesz mindenki*, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik — még további indokolt áremeléshez is hozzájárulni, de akkor vigyük az egész dohánytermelést arra az útra, amely legerőteljesebben összeegyeztethető a dohánytermelők érdekével is. Ebből a szempontból különösen^ meg kell emtiíeneni — bármilyen kisjelentőségünek látszik is — az úgynevezett vadon nőtt palánták kérdését. A vadon nőtt palánták kérdésében 6000 ügyet terjeszttettem magam elé. tehát mégsem valószínű, hogy ilyen sok* eset véletlenségből fordult volna elő. Hajlandó vagyok minden érvet elfogadni, de kérem azokat, akik dohányt termelnek — mivel arra: is súlyt helyeznék, hogy a kisgazdák is erőteljesen bekapcsolódjanak a teramelésbe —. hogy ezek az anomáliák szűnjenek meg. Ne legyenek igazságtalan és meg nem indokolt büntetések, de igenis azt tartom, hogy a mi feladatunk és célunk a dohánytermelést lehetőleg ugy kiépíteni, hogy az állam bevételeit fokozza és ezáltal a másik oldalon lehetővé tegye oly árak nyújtását, amelyek minden tekintetben kielégítik a termelőt. A hitel kérdésére kivánok most rátérni. Ez volt az a probléma, amely — ugy látom — a legjobban izgatja a közvéleményt, s amellyel a szónokok is majdnem kivétel nélkül a legbehatóbban foglalkoztak. Épen ma hallottam véletlenül Neubauer igen t. képviselő ur felszólalását, aki szóvátette a kényszerkölcsön kamatozása kérdését. E tekintetben már több megnyugtató kijelentést tettem és itt is megismétlem, hogy ezeket a kötvényeket már nyomják, rövid idő alatt el fognak készülni s azokhoz, akik a kényszerkölesönt adták, el fogjuk juttatni'. Hogy ebben a költségvetésben erre a célra semmi sincs fel-
