Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-368
6 A nemzetgyűlés 368. ülése 1925. méltóztatott, hivatkozni négyezer esztendős passzivitással van megterhelve, mert ez a kisebbség négyezernél löbb év óta, hol az ő saját országában, hol a pusztában vándorolva, hol győzedelmeskedve, hol^ másoknak rabigájában görnyedve, hol pedig szétszórva az egész világon : mindig megmaradt annak, ami volt Mózes idejében, megmaradt annak a saját nemzeti öntudattal biró, saját külön istenével rendelkező fajtának, amely bizik abban az Ígéretben, amelyet az ő nemzeti istene tett neki, hogy: megemésztessz minden népet, amelyeket a te Urad ad nekünk. Ezt a zsidóságnak legrégibb és azt hiszem, legnagyobb tekintélynek örvendő szent könyvéből olvastam. Ettől eltekintve is az a meggyőződésem, hogy egy nép, amelynek oly régi történelmi múltja van, és amelynek irodalmilag, gazgaságilag, pénzügyileg oly nagy hatalma és befolyása van, mint a zsidó népfajnak és felekezetnek, az a maga önállóságra való törekvését fel nem ad.'a. Ebben a meggyőződésemben a legutóbbi esztendők történeti eseményei csak megerősitenek. Itt kinálkozik alkalom, hogy beszédem fonalába bekapcsoljam azt a támadást, amely a numerus clausus ellen ezúttal nem a liberális frontról, — ahonnan azt már megszoktuk és meg is értjük — nem is a szociáldemokrata frontról, — ahonnan szintén megszoktuk, de nem értjük, — hanem a kormányt támogató pártból megindult. Nem akarok ezzel a támadással most részletesebben foglalkozni, - remélem a kultusztárca költségvetésénél majd lesz alkalmam erre — most csak annak konstatálására szoritkozom, hogy téves az a beállitás, mintha a numerus clausus arra irányult volna, hogy itt bármely felekezetnek, fajnak vagy kisebbségnek jogait megnyirbálja. Egyszerűen az történt a numerus claususról szóló törvénynél, hogy a megsértett arányt igyekeztünk helyreállítani. Azt hiszem, hosszú elméleti fejtegetések helyett az életből vett példával lehet itt is a helyes álláspontot a legjobban megvilágítani. Méltóztassanak elképzelni, hogy egy apának négy fia és mondjuk. 200 hold földje van. Mind a négy fia édes gyermeke és egyiket sem akarja a másik előnyére megrövidíteni. Azt akarja, hogy az élet javaiban lehetőleg mind a négyen egyformán részesedjenek. Eiaggása idejére azonban bérbe adta birtokát első szülött fiának, aki olyan jól gazdálkodott, ós a termelési és kereskedői lehetőségeket olyan fényesen kihasználta, hogy az apa halálakor, amikor öröklésre került a sor, már az apai vagyonnál nagyobb vagj T ont szerzett magának. Kérdés, hogy az apa akkor szereti-e egyformán a fiait, ha végrendeletében azt irja, hogy a 200 hold birtokot egyforma négy részre osszák és az is egyformán részesedjék belőle, aki a családi birtok kezeléséből már külön jövedelmet szerzett magának és a családi birtoknál nagyobb birtokot I Az egyenlő elbánás elve vájjon azt fogja-e kívánni, hogy az apa igy rendelkezzék ? Az egyenlőség azt követelné, hogy a családfő ugy rendelkezzék, hogy aki a családi birtok felhasználásával már tetemesebb vagyonra tett szert, mint amennyi az egész csatád rendelkezésére áll, az a családi birtokállománybói kiszorittassék, illetőleg igénye a lehető legkisebb mértékre szorittassék, míg a többi testvér osztozkodjék egyforma arányban a családi birtokon. Itt is az történt, hogy azok közül a fajok közül, amelyekből ennek a nemzetnek egésze össze van téve, az egyik folytonosan előreszaladt, túlságosan nagy tért hódított ugy a gazdasági, mint a kulturális téren, és most elkövetkezett az idő, az alkalom és a kényszerűség arra, hogy ezt a nagy előretörést valamiképen megállitsuk és azt mondjuk : ne menj addig tovább, amig a többiek utói nem érévi január hó 30-án, pénteken. nek. Ezt tehát igazságtalanságnak beállítani és ugy feltüntetni, mintha itt a felekezetek üldözéséről volna szó, nem lehet, mert ez nem felel meg a valóságnak. Kernelem, lesz alkalmam erre másutt bővebben visszatérni. Most nem akarok ezzel részletesebben foglalkozni, mert hiszen arra vonatkozólag, hogy ennek a túltengő térhódításnak ténye valóban fennáll, itt a nemzetgyűlésen már annyi adatot halmoztak fel, hogy én ennek kifejtését ezúttal annál inkább mellőzhetem, mert túlságosan messze eltérítene irányvonalamtól, nevezetesen attól, hogy szembeállítsam azt, amit a kormány igért, azzal, amit tényleg beváltott Ígéreteiből. Ha tovább kivánom taglalni azokat az ígéreteket, amelyeket a kormány az igazi demokrácia jelszava alatt tett, ugy érzem, hogy bár a közigazgatási reform kérdésére, az egyesülési és gyülekezési jogra, a főrendiházi reform beterjesztésére — amely szerintem ugyan még késhet, amig ennél sokkal sürgősebb feladatok megoldást nem találnak — vonatkozó Ígéreteit a kormány be nem váltotta, erről előttem már mások — igy legutóbb Ugrón Gábor igen t. képviselőtársam — olyan behatóan beszéltek, hogy ezt a luagMn részéről azzal mellőzhetem, hogy e tekintetben Ugrón Gábor t. képviselőtársam fejtegetéseihez csatlakozom. Csak a választójog kérdésével akarok bővebben foglalkozni, — s ebből is csak a titkosság kérdésévei - és ezzel is csak azért, hogy elejét vegyem annak, hogy egy legutóbb a nemzetgyűlésen elhangzott kijelentés, mintha a titkosság követelése ellentétben állana a katholikus tannal, megtévessze azokat, akik a választás titkosságát követelik és igy zavarba hozza épen a keresztényszocialista párt táborát, amely tábor akkor, amikor a maga szociális jogaiért küzd, nem mulasztja el, hogy hitbeli meggyőződésére is megfelelő tekintettel legyen. Ezt az állitást Hegedűs György t. képviselőtársam kockáztatta meg, és én, bármennyire elismeréssel hallgattam is az ő fejtegetéseit a keresztény filozófia történelméről és azokról a küzdelmekről, amelyeket ez megvívott, és bármennyire nehezemre esik is, hogy amikor szembeszállók az ő felfogásával, tulaj donképen egy testvérpártbeli képviselőtársam nézetével kell vitába bocsátkoznom, ezt az előbb mondott oknál fogva mégis kötelességemnek érzem. Kijelenthetem tehát ezzel szemben, hogy az én szerény tudásom szerint, amelyet egyházi férfiakhoz intézett kérdésekkel is igyekeztem alátámasztani, olyan katholikus tan, amellyel a választás titkossága ellentétben állana, nincs. (Strausz István : A pápát is titkosan választják!) Ha volna ilyen tan, akkor nagyon furcsa ítéletet kellene alkotnunk azokról a férfiakról, akik ennek a nemzetgyűlésnek tagjai közül az egyházi rendhez tartoznak és akik az első nemzetgyűlés ide:én valamennyien az általános titkos választójognak — itt különben csak a titkosságról van szó — követelésével lépték át a törvényhozás küszöbét. Pedig ezekről nem lehet feltételezni sem azt, hogy a katholikus tan előírásait ne ismernék, sem pedig azt, hogy annak előirásait bármiféle politikai szempont kedvéért háttérbe szorítanák. De tovább megyek s hivatkozom ebben a tekintetben a régi politikai múltnak egy nagyérdemű pártjára, a néppártra, amelyet a maga idejében kellően meg nem értettek, amelyet utódai kellően meg nem becsültek, de amely a katholikus hit képviseletében mindenesetre tevékenykedett a politikai arénán s ennek védelmében sokat küzdött. Eunek féríiairól volt képviselőtagjairól és híveiről, nem lehet feltételezni, hogy ne tudták volna, mit ir elő a katholikus tan a választójog kérdésében s a titkosság kérdésében, vagy ha tudták volna, hogy ezt a katholikus tan
