Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-370
108 A nemzetgyűlési 370. ülése 1925, évi február hó 4-én, szerdán. 1926-iki költségvetési évben csaknem húsz millió aranykoronával nagyobb összegre számit ebből a kormány. (Szabó József: Borzasztó! Ahelyett, hogy eltörölné!) A népjóléti minister ur számítása szerint pedig a békeévek 50%-a lesz az a végösszeg, amire a házbérek 1926 május 1-ére emelkedni fognak. Csonka Magyarország békebeli házadója kereken 27 millió aranykoronát tett ki; ezzel szemben a házadó és kincstári haszonrészesedés címén 47 millió aranykorona bevételt állit be az 1925/26. költségvetési évre a szanálási tervezet. A házadóból békealapon 50%-os bér mellett 13% millió aranykoronának kellene befolyni. Ezt a házadót a házbérnek átlag 15%-os megterhelésével egyenlőnek véve, s tekintve, hogy a 13% millió aranykoronát két és félszeresen meghaladja a tervezet 47 millió aranykoronás adóterhe, ez megfelel egy 52î4%-os adótebernek, ami igazán szörnyűséges s az általam higgadtnak és mérsékeltnek tartott egyenesadó-rendszerünknek az alapelveibe teljesen beleütközik. Itt közbelépésre lesz szükség és a kölcsön szolgálatára lekötött bevételek nagy feleslegét itt kell akcióba hozni és legalább azt elérni, hogy a házbérek és a házadó növekedése arányában szállitsuk le a kincstári házhaszonrészesedés kulcsát. Jól tudom, hogy ez nem megy a folyó költségvetési évben, arról ;nem is beszélek; az a 14.4 millió aranykorona még befolyhat, de mihelyt alkalma lesz a kormánynak a következő költségvetési évre erről a hibáról meggyőzni a főbiztost és a népszövetségi bizottságot, azonnal meg kell ezt kísérelni. Ezzel kapcsolatban nem mulaszthatom el, hogy egy másik megoldási módra ne mutassak rá. 1922-ben, mikor a Kállay-féle adórendszert tárgyaltak, akkor én ezt épen ugy, mint ahogyan ma is, nagy iában helyeseltem és amellett lándzsát törtem. Egyetlenegy része volt, amelyet kifogásoltam, és ez az, ahogyan az akkori pénzügyminister ur a községi háztartásokat rendezte. T. i. nagyon helyes magábanvéve az az alapelv, hogy a községeknek bizonyos jövedelmi forrásokat engedjen át az állam, azonban nézetem szerint nem helyes forrásokat ragadott meg az állam akkor, mikor a kereseti adót és a fogyasztá* adókat engedte át a községeknek, mert a kereseti adó nagyon egyenlőtlenül vau a községek közt elosztva, amire tegnap Neuberger képviselőtársam mutatott rá éles példákkal, a fogyasztási adók átengedése pedig tulajdonképen minden kicsi községet egy-egy zárt adóterületté tesz, aminek következtében nagyon kevés rosszakarattal, nagymértékben zaklatásnak lehetnek az állampolgárok kitéve. Ez a régi rendszer mellett nem volt és ennek^ következtében a fogyasztási a ; dók átengedését sem tartottam helyesnek. Tényleg fel is merültek már a fogyasztási adókkal szemben panaszok, mert például Baranyában meg akartak adóztatni olyanokat, akik saját szőllejükből, amelyik más község területén volt — hoztak haza bort, csak azért, mert egyik községből a másik község területére mentek a borral át. Miután pedig azzal a nyers ténnyel, hogy a két emiitett adónem átengedtetett, a községek háztartása még nem is jött rendbe. Kállav pénzügyminister ur egy községi és törvényhatósági háztartási törvény előterjesztését Ígérte be, ami azonban a mai napig sem következett el, holott égetően szükséges lenne. Kérem elsősorban a pénzügyminister urat arra, hogy azt a községi háztartásra vonatkozó törvényt mielőbb legyen szives előterjeszteni, de fentartom azt az álláspontomat is. ami miatt tulajdonképen akkor elfogadtam a kereseti és fogyasztási adókra, vonatkozó rendelkezéseket és felvetem azt, hogy nem lehetne-e most változtatni ezen. Hiszen ezen egy kétszakaszos törvénnyel lehet változtatni. Egy egyszerű rövid rendelkezéssel az állam visszaveszi a kereseti adót, visszaveszi a fogyasztási adókat, ezzel megfelelő jövedelemre tesz szert és ezzel szemben átadja a községeknek a házadót, esetleg a kincstári haszonrészesedést. Ezzel a kincstári haszonrészesedés, ezaz antiszociális adónem eltűnne az állami költség-vetésből, annak helyi kiadások céljaira való szedését a. közönség jobban megértené, elfogadná, és ami fő, ellenőrizhetné. Ez az adónem nem az álamhatalom által, hanem a helyi impérium erejével szedetnék be közvetetten ellenőrzés és inigerencia mellett. Ez megnyugtatóan hatna és mindenki elfogadná. Az egész változtatás nem érintené a szanálást, mert a kereseti adó, fogyasztási adó és italadó a bevételi hézagot teljesen pótolná, sőt a községek nem vesztenék el a fogyasztási adók jövedelmét sem, amelyekre nézve be volna hozható a régi bérletrendszer, amely megfelelően megosztotta a községek és állam között ezeket a jövedelmeket. T. Nemzetgyűlés! Nem kívánok részletesebben foglalkozni a tásulati adóval, de megemlítem, hogy az erre vonatkozó rendeleti rendelkezések tulajdonképeii ennek az adónak nem megfelelő kihasználására vezetnek és kérem a pénzügyminister urat, hogy az aranymérlegre vonatkozó rendelkezés mielőbbi életbeléptetésével ennek az adónak megfelelő helyet biztosítson az állami bevételekből, mert ezt az adót lehet a legigazságosabbnak tartani, és amennyiben ez az adó nem megfelelően lesz kihasználva, ez a többi adózó polgárok határozott sérelmével jár. Nem értem, miért van szó most ismételten a tőzsdeadó leszállításáról. Amíg állampénzügyi rendszerünk a teljes stabilitás és prosperitás állapotába nem jutott, ellenőrizni kell minden olyan adó leszállítását, amely nem exiszteneiális szükségleteket terhel meg. A tőzsde szanálását a tőzsdeadó leszállításától csak közgazdasági analfabéták várhatják. Komoly ok és cél nélkül pedig az állam jövedelme esökkentésének semmi értelme. A forgalmi adó kérdésével eleget foglalkoztak már mások. Általában osztozom abban az álláspontban, amelyet Marschall Ferenc t. képviselőtársam fejtett ki ebben a kérdésben. Amennyiben azonban a pénzügyminister ur komolyan elhatározta volna magát a forgalmi adó rendszerének megváltoztatására, ebben az esetben olyan dolgot ajánlok figyelmébe, amely nézetem szerint feltétlenül méltányos kívánsága épen a mezőgazdálkodó lakosságnak. Ha a forgalmi adó rendszerén változtatás történik, ne feledkezzék meg a t. pénzügyminister ur az állatforgalmi, adó reformjáról sem. Azt hiszem, hogy a vásári zaklatás megszüntetése ellenében nagyon szívesen magára vállalná a mezőgazdaság valamilyen adópótlék alakjában azt a 8,000.000 aranykoronát, amelyet az állam az állatforgalmi adóból bevenni akar. Óriási megelégedést keltene a földmives lakosságban, ha a reform erre a térre is kiterjedne. Ezek után két nem egészen szorosan vett pénzügyi kérdéssel kívánok foglalkozni. Az egyik a rokkantkérdés, melynek azonban csak pénzügyi részével foglalkozom, a kérdés szociális oldalának ecsetelését átengedem nálam hivatott abbaknak. Csak azt állapítom meg, hogy egyenesen szégyenletesen kevés az, amit a magyar állam a rokkantügyre és főleg a rokkantak, hadiözvegyek és árvák segélyezésére f ordít. (Erdélyi Aladár: Ez igaz!) A népjóléti és munkaügyi ministeri um költségvetése szerint 4,358.000 aranykorona az egész e célra szánt
