Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-370

A nemzetgyűlés 370. ülése 1925. évi február hó 4-én, szerdán. 107 rendkivül megnehezíti a hibák kiküszöbölését és ia helyes bevételi rendszer felállítását a politikai és szakbéli ellentéteknek az a nyers — mondhatni szemérmetlen — harca, amely jellemzi e kérdések tárgyalását a legutóbbi időkben. Ezelőtt is komoly, érdekharcok folytak az adórendszer körük de a háború és a forradalmak a konciliánsságnak azt a mértékét is elsöpörték, amely enyhítette ezeket a küzdelmeket. A legnagyobb r&bulisztikával folynak a viták, az egyes érdekeltségek bátran szemére vetik a másik érdekeltségnek a legkisebb szálkát is, ellenben a saját szemükben a legvastagabb gerendákat sem akarják felismerni, azokat is letagadják. Én azt hiszem, hogy akkor, amikor az érdekeltségeket a pénzügyminister ur annyira bevonja minden kérdésnek a tárgyalásába, ahogy az előttem szóló t. képviselőtársam, is emiitette, ami egészében véve helyeselhető is, de amikor bizonyos mértékben az érdekeltségekre való folytonosan hivatkozás ós az azokkal való tárgyalás viszont hátráltatja is a dolgok célszerű eldöntését, ha az érdekeltségeket egy kérdésben egyszer meghallgatták, akkor feltétlenül szükséges, hogy a pénzügyminiszter ur azután a maga jól megalkotott véleménye szerint, teljesen függetlenül azoknak fegyvereitől és érveitől hozza meg határozatát és fedezze is azt. Ugyanigy vagyunk politikailag is. Nagyon hátra vagyunk abban a tekintetben, hogy a parlamentben általában, és a közéletben is, el vannak terjedve bizonyos jelszavak az állami bevételek eszményi minőségének tekintetében és folyton, még ma is halljuk, különösen az egyenesadók előnyeinek és a pogresszivitásnak a hangoztatását, pedig az egyoldalú adórendszer egyáltalában túlhaladott álláspont és nem is az a fontos, higy ki fizeti az adót, hanem az, hogy ki viseli. Kevés kiadással biró országok általában meg szoktak elégedni épen a közvetett adórendszerrel azért, mert ez jár megfelelő mérséklet mellett legkevésbbé az állampolgárok zaklatásával. Az egyenesadók behozatala általában az állami terhek emelkedésével kapcsolatos, szükséges rossz. A bevallásos adók tárgyi alap nélküli adók, s általában fejlett kulturviszonyokat és megülepedett gazdasági helyzetet követelnek. Ezek az adók nagyon könnyen elfajulnak és a progresszivitás segitség'ével egyenesen a nemzeti vagyonállag megtámadására alkalmasak és a vagyonosoknak vagyonukból való kiforgatására használhatók fel. Nagyon is haladó felfogású és részben úgynevezett destruktiv származású nagy szellemek adóbolsevizmusnak bélyegzik azt, ami ma egyes országokban az egyenesadózás terén folyik. Csak Spenggler Oswaldra hivatkozom, aki a leghatározottabban elitéli és megbélyegzi ezt és egészen más adózási rendszert kivan azzal szemben, amely rna Németországban bizonyos politikai körök hatása alatt gyakorlatban van és amely az ő felfogása szerint, határozottan a nemzeti vagyon állagát támadja meg és tulajdonképen a jövőt ássa alá. De ott vannak a franciák is. akik tudvalevőleg nagyon nehéz állampénzügyi helyzetben vannak, ahol szintén radikális parlamentek az adók, bizonyos irányban való forszirozásával igyekeznek az állami jövedelmek fokozását^ elérni. Le Bon, a franciák nagy tudósa mondja azt, hogy a franciák szorult anyagi helyzetével kapcsolatos rendelkezések egyenesen finánc önkényt teremtettek meg — mintha csak csonka Magyarországon, lakna — és egyenesen a tárgyi alapon való adózás mellett tör lándzsát, óva inti Le Bori,; a francia pénzügyministert attól, hogy az adók hozamát a pénzügyi közegek vizsgálataira alapított megállapitások alapján emelje, ami tulajdonképen ma nálunk is van, épugy, mint minden zavaros gazdasági helyzetben levő középeurópai országban. Azt ajánlotta Le Bon a pénzügyministernek, hogy „ragadja ki tetszés szerint különböző helyeken lakó 100 adóalany adatait, állapitsa meg. mennyit fizettek eddig és menyire kellene őket lakbérük és más külső jelek alapján értékelni, hogy igy kijöjjön bizonyos adóösszeg, egyenlő azzal, amit eddig fizettek, vagy amennyit az állam tőlük feltétlenül kapni akar. E feltételek meghatározása alapján könnyű lesz — mondja Le Bon •— bevezetni olyan jövedelem adót, amelyet a közönség a fináncok zaklatásaitól megszabaditva, ellenkezés nélkül elfogad. Ez más szóval az. amit én máskor igy fejeztem ki: mi sem volna könnyebb, mint kontingentálni a bevallásos adókat ós a kontingens elosztását és beszedését rábízni azokra az érdekeltségekre, amelyek azt viselik. Egyszerű, olcsó és igazságos ez a rendszer, amelyet könnyen elfogadhatnánk és megvalósithatnánk. Tudjuk azt, hogy a függöny mögött, — ahol végeredményben az adófizetés mennyisége eldől, mert ott történik az; állampénzügyi kalkuláció — ma is igy történik óz. Nem kellene egyéb, mint ezt nyíltan bevallani, nyilvánosan keresztül vinni és ezzel töméntelen izgalmat és költségéét el lehetne kerülni. Épen tegnap volt a Közgazdasági Társaságban egy felolvasás az illetékekről, ahol a felolvasó megállapította, hogy 15%-ot tesznek ki a bevallásos adók, az egyenes adók beszedésének költségei, ellenben az illetékek beszedése az államnak például csak 3%-ba kerül. Ha tehát ugy tudnók berendezni egyenes adóink adminisztrációját, hogy az aránylag nem kerülne többe, mint az illetékeké, akkor egész egyenesadó-bevételünket 10%-kal lehetne csökkentem. Ebben a tekintetben különben legújabban bizonyos haladás tapasztalható, mert itt van épen a kezeim között a pénzügyminiszter urnák a február 1-i hivatalos lapban közzétett rendelete a jövedelmi-, vagyon- és keresetiadó-bevallások beadásáról és azt látom, hogy ebben a jövedelmi adóra vonatkozó rész különösén a szegényebb lakosságot nagymértékben mentesiti a bevallásoktól járó zaklatástól. Ez örvendetes álláspont, amelyet mindenesetre nagyobb mértékben kellene honorálni az adókivetés egész vonalán. Saját álláspontomnak megfelelően teljesen elfogadom, tisztelt Nemzetgyűlés, (Szabó József: Kilenc ember az, tisztelt Nemzetgyűlés? — EöriSzabó Dezső: Szomorú dolog!) Imrédynek azt ;a megállapítását, hogy mai adórendszerünkben! nagyobb helyet foglalnak el az egyenesadók, mint bánmely más országéban, tehát a mi egyenesadózásunk a helyes alapelveknek megfelel. Elfogadom azt, hogy tovább egyenesadóink ki nem terjeszthetők. Keynessel tartok, aki azt mondja, hogy valamely megszorult állam hiába is emeli bizonyos fokon felül adóit, az összes rendszabályok meghiúsulnak az adózó polgárok ellenállásán. Én csak egyszerűsíteni s netto hozamukban euielni kívánnám az egy enesa dókat. Egyetlen gyenge oldala van bevételi rendszerünknek s ez az úgynevezett kincstári habzonrészesedés. (Szabó József: Az nem is egyenesadó ! Csak oda vették fel! A legantiszociálisabb!) De ott van beállítva s tulajdonkép pótléka a házadóuak. Ez a bevételi forrás folyó költségvetési évűnkre nézve 34.4 millió aranykoronára van felvéve, de> a következfo 1925—