Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-370

104 A nemzetgyűlés B7Ú. ülése 1925. éri február hó l-ên, szerdán. dig a kedvezőbb félév volt — amit igazolni látszik az is, hogy süllyedő valuta mellett, az infláció idejében is a gazdasági évnek mindenkorj a második fele, a mintegy augusztustól egészen januárig lévő idő yolt az, amelyben legkevésbé állottak be valutaesések —.hogy azonban ez igy volt, az inkább tulajdonítható annak, hogy ebben az időben kiegyenlitődött kereskedelmi mérlegünk és igy a külföldön nem voltak meg azok az indokok, amelyek valutánknak ez időben való esését előidézték volna. Az állami bevételeknek az általam emlitelt alakulása a szanálási akciónak legörvendetesebb jelensége is igazolni látszik azt, hogy államháztartásunk bevételi tételeinek berendezése normális viszonyok és jó valuta mellett megfelel a viszonyoknak és kifogástalan. Épen olyan jó, mint amilyen hiányos volt abban az időben, amikor a valuta süllyedt és ennek következtében ezek az állami bevételek az állami szükségleteket fedezni nem tudták. Az egyenes adóknak az a rendszere, amelyet 1922 őszén Kállay Tibor pénzügyminister ur ideje alatt törvénybe iktattunk, beigazolta ekképen, hogy a maga egyszerűségében és áttekinthetőségében, ahogy törvénybe van iktatva, megfelel az ország követelményeinek és egybekapcsolva a forgalmi és közvetett adók jelenlegi rendszerével, nemcsak alkalmas az állami pénzügyek rendbentartásána, hanem még az antiszociális részének lefaragására is alapul fog tudni szolgálni. Ha figyelembe vesszük, hogy az 1924/25. évi költségvetés bevételi tételeivel szemben, amelyek az (gesz évi nettó vámbevételt 29,857.000 aranykoronában, az egész évi dohányjövedék nettó eredményét 31,945.720 aranykoronában veszik fel, már az első félév vám jövedelme 42.8 millió aranykoronát, a dohányjövedék félévi nettó eredménye 38 millió aranykoronát tett ki, akkor azt hiszem, minden óvatosság és elővigyázat mellett is — ha a számok igazak, amint hogy igazaknak kell lenniök —, nyugodtan nézhetünk állami pénzügyeink jövője elé. Az egész költségvetési évben a kölcsön szolgálatára lekötött és ennek folytán pontos ellenőrzés alatt álló és a főbiztosi jelentések szerint kimutatott állam jövedelmek, mint: a vám, dohány, cukor és só összesen 85,642.680 aranykoronára vannak felvéve a költségvetés szerint; ezekből a forrásokból 1924 december 81-éig már 97.4 millió aranykorona folyt be a főbiztos ur kezeihez, ami csaknem 12 millió aranykoronává,! több, mint amennyinek az egész évben kellett volna befolynia. Itt tehát igazán csak valami háboiai vagy szörnyű csapás fordíthat valamit a kedvező helyzeten. A főbiztos ur ezzel az eredménnyel szemben igen helyesen gyakorolja az óvatosságot és a legnagyobb óvatosság álláspontjára helyezkedve, rámutat arra a diszparitásra, amely a kölcsön szolgálatára lekötött jövedelmek és a többi állami jövedelmek befolyásában jelentkezik. A szanálási terv szerint ugyanis nem egészen 25%-át, a költségvetés szerint pedig 26%-át kellene, hogy kitegyék a kölcsön szolgálatára rendelt források az állami bevételek nettó eredményének. Ezzel szemben az 1924. év első felének 208 millió aranykorona tiszta állami bevóteleből 97 és % millió aranykorona, vagyis 46-6 százalék esett a lekötött bevételekre és csak 53*4% a többire. Vagyis a költségvetés szerinti 221,708.000 aranykoronából aj*, első félévvel szemben a többi állami bevételekből, amelyek nincsenek lekötve a kölcsön szolgálatára, csak 110,618.000 aranykorona, folyt be, tehát 286.000 aranykoronával kevesebb, mint a fele. Ez viszont aggasztó tünet, amely nem derül igy ki a főbiztos ur jelentéséből, mint ahogy én kiszámítottam, és amit esak az a tudat enyhíthet, hogy egészen bizonyosra vehető, hogy különösen az egyenes adók ebben a, félévben nem folytak be rendesen, s hogy a rossz termés és kedvezőtlen gazdasági konjunktúra, de az adókivetések késedelme és a pénzügyi adminisztráció bonyodalmai folytán igen sok a hátralék; különösen, miután ma ismét az a helyzet, hogy előnyösebb adósnak maradni az állammá] szemben, mint drága kamatú kölcsönt felvenni az adók kifizetése céljából. Felette érdekes lenne e helyzet következtében megtudni azt, hogy az egyes bevételi forrásokból, főleg az egyenes adókból mennyit tett ki a lefolyt évben a kincstár bevétele! Ez igen érdekes további következtetésekhez vezetne. De biztosan nagyok a hátralékok és azoknak befolyása után egészen biztosan kell számítanunk a költségvetési tételekkel szemben egy bizonyos bevételi feleslegre, amely az egész szanálási terv revíziójának kérdését fogja felvetni. Bizonyos hirek a ministerelnök ur mostani genü utazását összefüggésbe hozzák ezzel a kérdéssel is. s amennyiben e híreknek valami alapjuk van, azok nyilvánvalóan annak következményei, amit itt röviden vázoltam. Épen azért, mert ez a helyzet tényleg igy van, vagyis, bogy mi az eddig felhasználni megengedett külföldi kölcsönösszegből kereken 40 millió aranykoronát takarítottunk meg, ennek következtében az a kérdés, hogy mi történjék ennek megfelelőleg a szanálási tervvel és annak kereteivel. Ez a közeljövő legfontosabb pénzügyi feladata. A legfontosabb kérdés lesz, hogy milyen álláspontot fog elfoglalni Magyai-ország* pénzügyminis tere ebben a kérdésben és az az ut, amelyre rá fogaink térni, kell, hogy majd elvezessen az állami pénzügyek állandó stabilizálásához, a magángazdaságok lehető kímélete, az adózó polgárok minél arányosabb megterhelése mellett, mégis ugy, hogyha le is faragjuk állami bevételi rendszerünk antiszociális oldalait, maradjon meg annyi bevételű nk, amennyi biztosit ja jól felfogott állami feladataink szolgálatát és megadja a tisztviselőknek is azt, ami őket megilleti. Kérem a kormányt és a pénzügyminister urat, hogy gondolkozzanak efelett idejében és olyan kész tervvel álljanak elő annakidején, amely ment minden parciális érdek előtórbehelyezésének egyoldalúságától. Minthogy kétség-bevonhatatlan adatok alapján igy látom állami pénzügyeink helyzetét, nem vélem szükségesnek egy állami kiadások fedezésére fordítandó további kölcsön felvételét, amelyet Dréhr Imre igen t. képviselőtársam talált, szükségesnek, hanem egyenesen ellenzem ezt. Sokat foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy nem lehetett volna-e önerőnkből rendezni állami pénzügyeinket ós ami — most már tudjuk — ezzel egyet jelent, pénzünket stabilizálni. Most, a német példa után azt látom, hogy helyes volt az a felfogásom, hogy ezt meg lehetett volna csinálni, bizonyos azonban, hogy sokkal nagyobb erőfeszítéssel és sokkal mélyebb meg-rázkódtatásokkal. Mindenesetre a külföldi kölcsön volt a könnyebb ínegoldási mód. De sohasem tartoztam azok közé, akik ezt a kölcsönt kévéseitek és a tapasztalat igazat adott nekem. Igen, nekünk szükségünk van a további külföldi kölcsönre, de nem azért, hogy azt az állam folyó kiadásaira elköltsük, hanem a magángazdaság céljaira, vagy pedig beruházá-