Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-368
A nemzetgyűlés 368. ülése 192t tában, hogy: »Általában minden eszköz, amely a proletárság jogérzetével megegyezik.« A konszolidáció alapján álló kormány tehát megegyezett azzal a szociáldemokráciával, amely a konszolidációhoz ugy aránylik, mint a tüz a vizhez, mert ez a, szociáldemokrata-párt, amely a maga programmjában és ennek hivatalos magyarázatában arra az álláspontra helyezkedik, hogy a programmnak idevonatkozó pontja, amely a pártcélok kiküzdésének eszközeiről szól,aztmond ja, minden eszközzel harcol; olyan eszközökkel is, amelyek a proletárság jogérzületével egyeznek meg. Ezt azzal magyaráz aák, hogy ők megengedik maguknak azt a luxust, hogy a társadalom fennálló törvényeinek keretein belül maradnak addig, amíg ezek a törvények az ő működésüket nem akadályozzák; mihelyt azonban a fennálló törvények működésükben akadályozzák őket, akkor kivül kerülnek rajtuk és felhasználják mindazon eszközöket, melyek a proletárság jogérzületének megfelelnek, A keresztény nemzeti kormány összefogott azzal a szociáldemokrata-párttal, amely programmjának 4. pontjában kijelenti, hogy ő nemzetközi párt. Én nagyon jói tudom, hogy ezt a nemzetköziséget a szociáldemokrácia hogy 7 an magyarázza. Ugy magyarázza, hogy ő olyan értelemben nemzetközi, ahogyan a munkásságot érdeklő viszonyok és a munkássággal szemben álló munkaadói érdekeltségek magatartása is nemzetközi szervezetekben nyernek bizonyos mértékig szabályozást, és ebben az értelemben a nemzetköziség, a nemzetközi szervezkedés valamiféleképen elfogadható is volna. Én még attól is eltekintek, hogy ebben a program in-magyarázatban benne foglaltatik az, hogy »a nemzeti érzés ma már mesterségesen táplált érzés, amelynek az élő valóságban gyökere nincs«. Én mikor kifogásolom a kereszténye nemzeti kormányzat megalkuvását a nemzetközi szociáldemokráciával, akkor inkább azokra a történelmi tényekre utalok, amelyek a programmmagyarázat mellett és annak ellenére is nagyon homályos és zavaros szinben tüntetik fel a szociáldemokrácia hazafiságát és nemzethűségét. T. .Nemzetgyűlés! A kormány, amely keresztény alapon áll, megalkudott a szociáldemokráciával, támogatására sietett neki, kihúzta a tövist talpából, felemelté akkor, amikor eleseti, és azt lehet mondani, hogy anuük idején szanálta a szociáldemokrata-pártot és vállalatait, pedig ez a szociáldemokrata párt a maga program ni jának 7. §-ában annyira a kereszténység ellen, sőt minden vallás ellen fordul, hogy nemcsak magánügynek jelenti ki a vallást, — amiről elméletileg talán lehetne beszélni — hanem azt mondja: közpénzekből vallási célokra egyáltalában semmit sem szabad fordítani. Követelik itt »az egyházi birtokok elkobozását és köztulajdonba vételét«. A programmnak 8. §-a pedig kijelenti azt, hogy követelik »a felekezeti iskolák megszüntetését, a vallástanítás eltörlését a nyilvános iskolákban«. Ezekkel a tényekkel szemben egy kormányzatnak, amely magát kereszténynek és nemzetinek vallja, ameiy az ellenforradalmi törekvések diadalaképen vette át az ország ügyeinek intézését, nem lett volna szabad arra az álláspontra helyezkednie, hogy amikor neki a sors kezébe adta a magyar munkásmozgalom megtisztításának lehetőségét, akkor nem arra törekedett és ezt a lehetőséget nem arra használta fel, hogy megreformálja a magyar munkásmozgalmat, amely nem a benne résztvevő tömegek akarata miatt, hanem az élére tolakodott vezérek keresztény és nemzeti felfogástót idegen meggyőződése miatt ragadtatta el magát olyan térre és irányban, amely a keresztény és nemzeti irányzattal K évi január hó 30-án, pénteken. 5 ellenkezik. Mondom, a kormány ezt a lehetőséget nem arra használta fel, hogy a munkásmozgalmat keresztény és nemzeti irányban reformálja és erre a térre visszaterelje, hanem jóformán minden feltétel nélkül, illetőleg olyan feltételek szabásával, amelyeket — mint a ministerelnök ur ma is kijelentette — minden rizikó nélkül vállalhatott, a szociáldemokrata-pártot ismét talpra segitette, úgyhogy annak lehetőségét, hogy a munkásmozgalmat helyes irányban megreformálja, abszolúte felhasználatlanul hagyta. Én nem kételkedem abban, hogy a ministerelnök urat, mint a kormánypolitika felelős intézőjét, akkor, amikor ezt a megegyezést a szociáldemokrata-párttal létrehozta, jó szándék vezette. Én meg vagyok győződve róla, hogy ő ezt a megegyezést annak idején azért tartotta szükségesnek, mert ugy vélte, hogy ilyen megegyezéssel egy vonalba lehet állítani a szervezett munkásságot a polgári fronttal. Én csak azt kifogásolom, hogy a ministerelnök ur mint politikus és mint egy ország sorsának intézője annyira nem ismerte szerződő feleit, hogy nem tudta azt, hogy ez a szociáldemokrata-párt hivatalos program in ja szerint is azt mondotta, hogy az ő céljainak elérésére olyan eszközökkel melyek épen az ő külön proletár jogérzetének megfelelnek, amiből ő is előre sejthette volna, — ha nem ismerte volna is a gyakorlatból ennek a pártnak az adott szó iránt való hűségét és a párt küzdelmeinek történetét — hogy ennek a paktumnak betartására számítani egyáltalában nem lehet. De hibájául rovom fel a t. ministerelnök urnák azt is, hogy annyira tévedett a szociáldemokrata párt valódi lélektanának megítélésében és igazi jellemvonásának megismerésében, hogy ugy latszik, ablói a téves megitélésbőí indult ki, mint annak idején Lovászy Márton és Batthyány Tivadar, akik ugyancsak a polgári frontot akarták megszervezni a szociáldemokrata párttal szemben, amely a forradalmi kormányban az ő szöveíségestársait mindinkább balra szorította. Ugy látszik, azt hit'e a ministerelnök, amit azok is hittek, hogy a kérdés az, vájjon a munkásfront vagy a polgári front fog-e diadalra jutni. Pedig a kérdés nem ez. A lényeg az, hogy itt nem a dolgozók es a polgárok állnaü egymással szemben. Miként annau idején a szabadkőműves páholyokban, a G alilei-Körben és a Jászi-féle szabadkőműves berkekben ott ültek a polgári jólétnek örvendő ügyvédek és tanárok, és a szociáldemokrata párttal egy irányra törekedtek, épugy most sem arrói van szó, hogy itt a polgárságot és a munkásságot egymással szembe lehet állitani. — mint ahogyan akkor sem állottak egymással szemben — hanem arról van szó, hogy érvényesülte a munkásmozgalommal szemben olyan befolyás, amely ezt a mozgalmat felekezeti vagy faji — nevezhetjük ugy, ahogy jobban tetszik — kisebbség szolgálatába állította, és hogy ebben a szolgálatban megmaradt-e akkor is, amikor a keresztény polgári ^társadalom tényleg arra törekszik, hogy ezzel a 'munkássággal becsületes megegyezést kössön olyan alapon, amely egvaránt megfelel ugy a munkásság, mint a polgárság érdekeinek is.^ Hogy ezek az velleitások ebben az előbb érintett faji kisebbségben — vagy miután a faji minőséget tagadják, felekezeti kisebbségben — tényleg fennálianak, ezt legutóbb Beck Lajos t. képviselőtársam nagy szakavatottságra vallott beszédében itt a nemzetgyűlésen kétségbe vonta. Én azonban anélkül, hogy vele behatóbb vitába kívánnék bocsátkozni, feljogosítva érzem magamat annak a meggyőződéseuinek kifejezésére, hogy ezek a velleitások igenis fennálianak és az az I asszimilációs csodaszer, amelyre a képvL*elő urnák.
