Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-370

À nemzetgyűlés 370. ülése 1925. dani ebben a • terembe]], azok a vízviszonyok azonban, amelyek a nemzetgyűlés első ülésszakában fennállottak, erre nekem módot nem engedtek. Az az igen t. ellenzék, amely most távollétével tüntet, minden e^yes alkalommal ennyi idejét vette igénybe a nemzetgyűlésnek, hogy a magunk részéről a legnagyobb ökonómiával kellett kezelnünk a felszólalásokat ugy, hogy az, amit én el szerettem volna mondani a szanálási törvényjavaslat tárgyalásakor (Meskó Zoltán: Miért nem mondta el!) és az azóta való indemnitások tárgyalásakor, megmaradt erre a magas színvonalú vitára, amely most is már hosszabb ideje folyik, de amelynek folyamán a nemzetgyűlésnek ebben a vitában felszólalt tagjai tanúságot tettek arról, hogy sokkal tartalmasabb vitát lehet produkálni akkor, ha a politikai és gazdasági élet gyakorlati kérdéseivel foglalkozunk és ha nem ismételjük folyton ugyanazt a szorosan meghatározott repertoirt, amellyel az első ülésszak alatt a nemzetgyűlés ellenzéke annyi idejét vette el ennek a nemzetgyűlésnek. (Meskó Zoltán: Más szereplőket akarunk! — Csontos Imre: Itt leszünk! — Meskó Zoltán: A kormányt értem, a főszereplőket!) A pénzügyminister ur, amikor a jelen költségvetést beterjesztette, kïemelte annak fontosságát, hogy annyi idő után végre egy reális bázissal biró költségvetés tárgyalásához jutott el a magyar állam. Költségvetési ;a háború kitörése óta kaptunk többet is. Költségvetést terjesztett a nemzetgyűlés elé Hegedűs Lóránt, költségvetést terjesztett elő Kállay Tibor is az 1922/23-as évről, ezek azonban tárgyalás alá nem kerültek, és mire nyilvánosságra kerültek, egyes tételeik már tulajdonképen nem is voltak alkalmasak arra, hogy bírálat tárgyául szolgáljanak. Az első -költségvetés, amelyet ez a nemzetgyűlés tulajdonkénen tárgyal, azért még sem, az» amelyet most tárgyalunk. Az első költségvetés, amelyet ez a nemzetgyűlés tárgyalt, az 3924 : IV. te, az úgynevezett szanálási törvényjavaslat kapcsán megszavazott költségvetés^ keret. Azt tartom, hogy ennek a szanálási törvény kapcsán megszavazott keretnek tárgyalásakor i's nagyon helyén lett volna, ha a pénzügyi kormányzat megismertette volna a törvényhozást azoknak a pénzügyi tárgyalásoknak a részleteivel, amelyek alapján a szanálási tervezet budgettételei létrejöttek. Igaz, hogy akkor, amikor a szanálási törvényjavaslat tárgyalása kapcsán erre sor kerülhetett volna, ezen változtatásokat már nem eszközölhettünk volna és a megszabott keretekbe bel« kellett volna nyugodnunk, de azért állampénzügyeink jövő alakulásáról tisztább képet kaptunk volna és a most tárgyalás alatt levő költségvetés megismerése is könnyebb lett volna ránk nézve: ennél még mindig csupán a szanálási törvény szűk tabelláira és Smith főbiztos ur havi jelentéseinek adataira vagyunk utalva, mert azt, hogy az általunk most meg» ismert állitólagos 1923/24. évi költségvetés tételei a szanálási idő első fél évére vonatkozó kerettételekkel összhangzásba nem hozhatók, nagyon egyszerűen meg lehet állapitani. A szanálási törvényre vonatkozó parlamenti vita sem járult hozzá ezeknek az adathézagokiiak tisztázásához. Ebben a vitában a törvényjavaslat tárgyilagos vizsgálata teljesen háttérbe szorult, mert mint már emiitettem, az ellenzék, amely ezt az oldalt szereti reakcionáriusnak nevezni, de maga sokkal elmaradottabb, mint mi, teljesen a régi gravaminális politikai kérdésekkel foglalkozott és a évi február hó 4-en, szerdán. 103 vita tárgyát képező rendelkezések pénzügyi helyességéről vagy helytelenségéről nem esett szó. Ellenben végeláthatatlan hosszúsággal újra és újra feltálaltattak azok az úgynevezett közszabadsági és választási sérelmek, amelyeket mi már mind betéve ismerünk. (Meskó Zoltán: Mégsem, változtatnak rajtuk!) A vita vége felé azután egy-két szónok általánosságban pénzügyi kérdéseket is szóvá tett és megfelelő kifogásokat emelt, de sem ők nem törődtek az ismeretlen, részi etek kel, sem pedig mi erről az oldalról ezeknek a részleteknek tisztázásába nem bocsátkozhattunk bele, mert az ellenzéki obstrukciós beszédek, ehhez nekünk időt nenn engedtek. Pedig abban a meggyőződésben vagyok, hogy a kormánynak nem lett volna kellemetlen, sőt ellenkezőleg örömére szolgált volna megmondani azt, hogy pl. a szanálási tervezetben miért tesz ki a belügyi költségvetés az első félévben 37-4, a második félévben 41-8, a harmadik félévben 38-2. azután 37-6 s végűi 36-6 millió aranykoronát; hogy a pénzügyministeriuni költségvetési kerete miért változik 30-5 milliótól egészen 34 millióig, azután miért száll vissza 33'05-re, miért emelkedik megint 33-35-re és miéi*t száll le újból 31-45 millió aranykoronára; mi okból hullámzanak ezek az egyes tételek és nai\az, aminek alapján ezeket az összegeket kiszámították. Érdekes lett volna tudni azt is, hogy milyen célokra és milyen részben fordittatik az autonómiák szolgálatára rendelt szanálási költsegvetesi' kerettétel, mert hiszen a mostani költség-vetésből tudjuk meg, hogy az részben a községek, részben a törvényhatóságok kiadásainak, részben, pedig bizonyos kulturális kiadásoknak a fedezésére szolgál. Ezt érdemes lett volna akkor megtudni, mert igy tudtuk volna elbírálni azt, hogy a szanálási tervezet ki fogja-e állani a valóság tüzpróbáját. A tárgyalás alatt álló költségvetés összehasonlitása a szanálási terv második és harmadik félévének ismert számbeli adataival, megnyugtat bennünket abban a tekintetben, hogy nagyban és egészben véve az állam pénzügyi szolgálatának a szanálási tervvel való összhangbahozatala sikerült és bizhatunk abban, hogyha csak valami non putarem elő nem. áll és a gazdaság struktúrája, valamint az állampolgárok idegei kibírják, főleg, ha nem tetőzi be a raultévi rossz termést még egy másik rossz termés, a szanálási folyamat tervszerűen lesz lefolytatható és ez alapon a gazdasági viszonyok végleges konszolidálása is be fog következni. Az eddigi tapasztalatok inkább azt bizonyítják, hogy a szanálási terv felállításánál annak számszerű része.túlságos óvatossággal lett összeállítva; hogy annak szorosan vett összegszerű megvalósítása komoly bajokba dönthetne volna az országot, mert pénzügyi kezelésünk oly szoros béklyó alá került volna, hogy azt sem a magángazdaságok nem birták volna ki, sein pedig a kömisztviselőktől a rájuk szabott terhek elviseléséi várni nem lehetett volna. A főbiztos ur immár kilenc hónapról szóló iiyolchavi jelentésének rövid tanulmányozása hamar meggyőz bennünket arról, hogy az állami bevételek egészen másképen alakultak, mint ahogy azt a szanálási tervnek akár idegen, akár hazai összeállitói legvérmesebb pillanataikban is remélni merték volna. Ki hitte volna egy^ félévvel ezelőtt, hogy az 1924. év má sodik felének államháztartása deficitmentes

; lesz, sőt 2-1 millió aranykorona felesleggel fog zárulni? Beszélhetünk akármennyit arról, hogy ez a félév az állami bevételek tekintetében min-