Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-357
72 A nemzetgyűlés 357. ülése 1924. annyi segélyben részesül, bogy abból saját magát és családját keservesen bár, de fenn tudja tartani. Nálunk ezt a törvényes biztositást a mindenkori törvényhozás elmulasztotta. Nincs törvényes rendelkezés és nem törődik senki a saját hibáján kivül munkanélkülivé lett munkásokkal. Nálunk Magyarországon egy munkásnak, ha munkanélkülivé lesz, két hét múlva a helyzete teljesen tarthatatlan. A munkabérviszonyok itt az előbb emiitett államokkal szemben annjdra rosszak és annyira azok alatt vannak, hogy nálunk egy munkás ha munkában van is, legfeljebb csak annyit kereshet, hogy abból önmagát és családját marói-holnapra el tudja tartani. Ha pedig a munkanélküliség esete következik be, nálunk a munkás két hét múlva a teljes pusztulásnak van kitéve, mert.amint az imént mondottam, csak annyi tőke áll rendelkezésére, amelyből egyik napról a másikra tarthatja fenn magát, de semmit félre nem tehet, nem takarékoskodhatik arra az esetre, ha majd munkanélkülivé válik. Tudomásom szerint Magyarországon mintegy 40.000 ipari munkás van munka nélkül, de ha' a rendes statisztikai számítást veszem alapul, a családtagokkal együtt 150.000-re lehet becsülni azoknak a lelkeknek számát, akiknek ma már hétszámra nincs s saját hibájukon kivül jövedelmük, kenyérkeresetük, munkaalkalmuk. A magyar iparnak legjobb szakemberei arra vannak kényszerítve, hogy vagy napszámosmunkára vállalkozzanak, vagy pedig, ha ezt sem kapnak, elhagyják ezt az országot, természetesen, amenynyiben útlevelet tudnak szerezni. Ez egymagában véve óriási veszedelmet jelent, mert egész iparunkat vsezélyezteti, ha a jó szakemberek itthagyják az országot és csak azok maradnak meg, akik a mesterségüket kevésbé értik. Nincs elég időm arra, hogy ennek a kérdésnek jelentőségéről részletesen beszélhessek, de azt hiszem, nem is kell a nemzetgyűlés tagjai előtt ismertetnem, mit jelent az, ha valameh 7 állam elveszti elsőrendű szakembereit, akiket éveken, sokszor évtizedeken keresztül nevelt a köznek a köz terhére, mire pedig elsajátították a mesterséget és elsőrendű szakemberekké lettek, a viszonyok miatt kénytelenek az államot elhagyni és nagy tudásukat, amely egymagában is nagy értéket jelent, idegen állam javára gyümölcsöztetni. , - - Ha ez igy megy tovább és ha a munkanélküliség ügye továbbra is ugy kezeltetik, mint ézidőszerint, felfogásom szerint attól kell tartani, hogy ez a 150.000 ember a züllés lejtőjére kerül. Lezüilenek, koldusok lesznek és a legjobb esetben a koldusok számát szaporítják. De mivel az éhség nem a legjobb tanácsadó, nem bizonyos, hogy csupán koldulásra adják majd a fejüket, hanem nagyon könnyen meglehet, hogy a bűnözők számát is gyarapitani fogják. Mi történik akkor, ha ilyen helyzetbe kény szeritjük a munkástársadalmat ? Szembekerülnek a "büntetőtörvényekkel, a rendőrség elcsipi, becsukja őket, ott élelmezik és ellátják az aljam költségen, az állam terhére, de természetesen nemcsak a saját, hanem az állam szempontjából is sokkal kellemetlenebb viszonyok között. Felfogásom szerint ezt mindenkinek kötelessége elkerülni és nekünk képvise' löknek is kötelességünk gondoskodni arról, hogy évi december lié 17-én, szerdmt. becsületes munkástársaink — mindig hangoztatom, azokról szólok, akik dolgozni akarnak, de nem tudnak munkaalkalomhoz jutni — a züllés lejtőjére ne kerüljenek, és ahelyett, hogy az államnak hasznos tagjai legyenek és a társadalom javát szolgálják, önhibájukon kivül arra ne kényszeríttessenek, hogy az állami renddel, az állam törvényeivel kerüljenek szembe. Méltóztassék elképzelni ennek a 150.000 embernek helyzetét, ahol a kenyér keresőnek hétszámra nincs semmi munkabére, semmi jövedelme, és egy kiló kenyér ára 6—7000 korona, egy kiló liszt pedig 7—8000 korona. Mit csinál egy ilyen családos munkásember, akinek, mondjuk, 5—6 gyermeke várja odahaza a mindennapi betevőfalatot. A pénzügyminister ur előbb ismertetett felfogása szerint már nincs sok reményem arra, hogy ez a kérdés intézményesen és gyorsan megoldást nyeljen, de kijelentem, hogy a lelkemen könnyitek, amikor ezt a kérdést ide a szőnyegre hozom és szóváteszem, mielőtt még a nemzetgyűlés a karácsonyi szünetre szétmenne. Viszont képviselőtársaimnak lelkét is meg akarom terhelni ezzel a kérdéssel. Azt akarom, hogy amikor hazamennek a karácsonyi szünetre és otthon, családjuk körében kellemesen, boldogan fogják tölteni a szent ünnepeket, meleg szobában és kellemes körülmények között, gondoljanak azokban a pillanatokban arra, hogy 150.000 embernek még száraz kenyere sincs. A törvényhozó nem lehet nyugodt egy percig sem az ilyen állapotok mellett. Kell, hogy a törvényhozónak lelke beszéljen, lelkiismerete megszólaljon és sürgős orvoslást, intézkedést követeljen ennek a betegségnek meggyógyitására. Azt kérdem, vájjon kinek érdeke ennek a bajnak meggyógyítása, a kérdés megoldása? Csak a munkásságnak érdeke? Csak a munkásság köteles gondoskodni arról, hogy ilyen esetben mitévő legyen? Csak a munkásság érdeke, hogy a munkanélküliség enyhüljön, hogy a munkásságnak munkaalkalma és igy kereseti lehetősége biztosittassék? Már az imént voltam bátor rámutatni, hogy ez elsősorban magának a tőkének érdeke, annak a tőkének, amelynek a munkás készséggel áll a szolgálatában és amely tőkének erősödését, növekedését a munkáskezek is szorgalmazzák és teszik lehetővé. Annak a tőkének, amely a munkás nélkül elpusztul és semmivé lesz. Felfogásom az, hogy elsősorban a tőkének áll érdekében, hogy a munkáskezekmegkiméltessenek, hogy a munkásemberek, az elsőrendű szakemberek, a jól képzett és szorgalmas munkásemberek megmentessenek a tőkének, hogy azután, amennyiben munkaalkalom kinálkozik, ezek az emberek újra rendelkezésre állhassanak, újra rendelkezésre bocsáthassák fizikai erejüket és szaktudásukat, hogy a tőke újra erős és nagy legyen ezeknek az embereknek szorgalmas munkája árán. De az a felfogásom, hogy ez érdeke magának az államnak is. Valamennyiünknek érdeke, hogy ez a kérdés megoldást nyerjen, mert már voltam bátor az imént rámutatni, hog}? ha nem oldatik meg, akkor a munkanélküliség óriási veszélyt hord magában, veszélyt a társadalmi rend, a nyugalom, a vagyon- és életbiztonság tekintetében. Nekünk pedig kötelességünk ezt a veszélyt
