Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-357
A nemzetgyűlés 357. ülése 1924, az állam érdekei szempontjából elhárítani. Ha el tudjuk hárítani anyagi segítséggel, akkor azzal kell elhárítani ; ha el tudjuk hárítani munkaalkalmak nyújtásával, akkor munkaalkalmak nyújtásával kell elhárítani. Épen azért, az a felfogásom, hogy erre a célra áldozatot kell hoznia magának az államnak is. Minden áldozatot meg kell hozni, hog}^ ez a veszély elhárittassék. Olvasom az egyik újságban, hogy Angliában az 1920—22-es években 250 millió angol fontot fordítottak a munkanélküliség elleni biztosítás céljaira. Azt mondhatná talán valamelyik képviselőtársam, hogy könnyű az angolnak, mert hatalmas és győztes állam. De ha Anglia, épen azért, mert hatalmas és győztes állam, mégis szükségesnek tartja, hogy ilyen önbiztositási célból ekkora nagy anyagi áldozatot hozzon, akkor ez azt jelenti, hogy nekünk, akik csonka, elnyomott, elpusztított állam vagyunk, fokozottabb kötelességünk védeni ezt a csonka országot s ennek dolgozó népét és lakosságát. Elnök : A képviselő urnák még öt perce van, kérem, méltóztassék ezen idő alatt interpellációja indokolását befejezni. Szabó József : Nálunk az történik, hogy legfeljebb egy-két ankétet, egy-két tanácskozást tartanak a munkanélküliség elleni küzdelemben, de tetteket, cselekedeteket nem látunk sehol. Annak idején, amikor a kommunizmus megbukott, legfelsőbb helyről jelentették ki a munkásságnak, hogy dolgoznia kell. A munkásság becsületes nagy része ezt az intő szót megfogadta, dolgozni akar. Ha annak idején lehetett azt az utasítást kiadni, hogy dolgozni kell, most tessék kiadni a rendelkezést abban az irányban is, hogy ha dolgozni akar, dolgozhasson is az a munkásember. Ezért az a felfogásom, elsősorban el kellene rendelni tényleg komolyan a közmunkákat, tényleg munkaalkalmakat kellene biztositani. Hogy ez a mai viszonyok között mennyire lehetséges, ezt éu ebben a pillanatban nem tudom és nem a-karom elbírálni, de azt hiszem, hogy annyi kielégítő közmunkát most, a téli hónapokban, a kormány sem fog tudni elrendelni, hogy az összes munkáskezeket foglalkoztassa. Azoknak tehát, akik igy sem jutnak munkaalkalomhoz, rendes és rendszeres segélyt kell biztositani, annyit legalább, hogy kenyeret tudjanak venni maguknak és gyermekeiknek. Azonkívül nekünk is kötelességünk törvényesen rendezni ezt a kérdést. Ugy tudom, hogy a kormány programmjába fel van véve a munkanélküliség esetére való biztosítás ; de addig is, amig ez törvényerőre emelkedik, tennünk kell, cselekednünk kell valamit. A szanálási törvényjavaslat során, ha jól tudom, a népjóléti minister ur figyelmét hivtam fel annak idején arra, hogy a szanálás maga nagy munkanélküliséget fog maga után vonni. Akkor a minister ur azt volt szives nekem válaszolni, hogy a kormány már a szanálási törvényben gondoskodott arról, hogy ilyen nagy munkanélküliség esetére valamilyen segély álljon rendelkezésre. Én most arra kérem a t. kormányt, hogy ha gondoskodott erről, most vegye igénybe ezeket a segélyeket ; ha pedig nem gondoskodott, ugy most gondoskodjék arról, hogy valamilyen segélyezés a karácsonyi ünnepek előtt megtörténjék, hogy legalább a karácsonyi ünnepekre , évi december hó 17-én, szerdán. Î3 az éhező embereknek kenyeret tudjunk biztositani, legalább annyit tudjunk nyújtani, hogy a szent ünnepeken ne éhezzenek, ne koplaljanak. Elnök : A népjóléti minister ur kivan szólani. Vass József munkaügyi és népjóléti minister : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Abban a kérdésben és azokban az állításokban, amely kérdést és amely állításokat az igen t. képviselő ur interpellációja tárgyává tett, sok igazság van, de sok olyan aláfestés is, amelynek szinei élesebbek és rikítóbbak, mint a valóság ; ez azonban mindenesetre olyan kérdés, amellyel érdemes foglalkozni. Én mindenekelőtt konstatálom azt, hogy nem felel meg a valóságnak a képviselő urnák azon, nyilván ellenzéki álláspontjából eredő felfogása és kinyilatkoztatása, hogy a munkahiány kérdésében egyáltalán nem történik semmi. Ezek azok az állitások t. Nemzetgyűlés, amelyek künn dühítik az embereket, mert tényleg olyan formában és szinben tüntetik fel a kormányt, mint amelynek egyáltalában semmi gondja nincs ilyen közérdekű kérdésekre és egyáltalán nem teljesiti a kötelességét azokkal az igényekkel szemben, amelyek az államkormányzat és a társadalom életében felmerülnek. Igenis, történt és nagyon sok minden történt már a munkahiáiw enyhítésére, ezt konstatálni kívánom, szemközt a t. képviselő ur állításával, és épen az nem történt, amit a t. képviselőtársam felhozott, hogy az megtörtént, — t. i. ankétezés — mert ebben a kérdésben egyetlenegy ankét nem volt, csupa cselekvések voltak. "(Szabó József : Néhány ankétben magam résztvettem !) Már most, t. Nemzetgyűlés, mindenekelőtt arról kellene beszélni, hogy vájjon csakugyan 150.000 ember van-e Magyarországon kenyér nélkül. Én azt hiszem, hogy a t. képviselőtársam maga sem tartja helyesnek ezt a számot, mert az alapszám, t. i. a 40.000-es szám, amelyet méltóztatott felhozni, azt hiszem, szintén jelentékeny korrekcióra szorul. Hiszen annak idején, a nyár végén tett intézkedéseinknek közvetlen eredménye az volt, hogy az ipari munkahiányt, amely növekvőben volt, megállítottuk, sőt egyik-másik ágazatban csökkentettük is ; azután történt, hogy bizonyos munkálatok kiírattak, künn a vidéken s itt a székesfővárosban is, s e munkálatok künn a vidéken és itt a fővárosban is folyamatban vannak. Én ezzel nem azt akarom mondani, t. Nemzetgyűlés, hogy munkahiány nincs. Sajnos, munkahiány van ; mert a mi termelő gazdasági életünk — értem különösen az ipart —• nem rendelkezik olyan piacokkal és megrendelésekkel, sem akkora tőkével, hogy nagyobb arányú, nagyobb lendületű munkákat tudna végeztetni ; ennek következteben tanúi voltunk a közelmúltban a munkáselbocsátásoknak. Én azonban magam részéről teljesen csatlakozom a pénzügy minister ur ama megállapításához, — amelyet különben a t. képviselőtársam is szives volt hangsúlyozni — hogy munkahiányról csak abban az esetben és csak azokra vonatkozóan lehet sző, amikor és akikre vonatkozóan semmiféle munkaalkalom nem adódott. Vagyis én nem fogadom el azt az I elvet, hogy ha pl /mondjuk, egy famunkás nem 13*
