Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-357

A nemzetgyűlés 357. illése 1924. lépett : az állami pénzügyi kibontakozás tervét elkészítette. Ennek eredménye az, hogy a korona lényleg stabilizálódott, és pedig a külföldi kölcsön és a jegybank felállítása segítségével. Á költségvetés, amelyet a t. kormány elénk íerjesztett, körülbelül 100 millió deficitet jelez. Ha a bevételeknek 656,651.000 aranykoronáját és a kiadásoknak 756,582.000 aranykoronáját tekintem, akkor azt mondhatom, hogy ez a deficit aránylag magas, de nem meglepetés, mert hiszen egyfelől csak 10 millióval lépi túl azt a tervet, amelyet eredetileg felállítottunk, más­felől aggodalomra nincsen ok, mert ez átmeneti jellegű/ Levonhatjuk mégis a konzekvenciát. Kerte­lés nélkül kimondhatjuk, hogy ez a kis ország annyi köztisztviselőt és közalkalmazottat eltar­tani nem képes. Súlyosbítja a bajt a tagolás helytelensége, az, hogy igen sok hivatalnok van magasabb fizetési osztályokba beosztva, aminek az az anomália a következménye, hogy a fontos állásokat betöltő főtisztviselőket sem vagyunk képesek ugy fizetni, hogy azok jelentékeny teendőiknek fontosságához képest a megelége­dett ember nyugalmával legyenek képesek ellátni a maguk feladatát. (Ugy van ! jöbbfelöl.) A Ká­rolyi-kormány . . . (Zaj. Felkiállások : Halljuk ! Halljuk!) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Barthos Andor : . . . azt a népszerű intézke­dési tette, hogy minden tisztviselőnek egyenlő pótlékot juttatott, és a későbbi időkben sem szakítottak ezzel a népszerűséget biztosító egyenlő­sí Léssel. Kállay Tibor t. barátomnak volt meg az a bátorsága, hogy a fizetési osztályok között a megfelelő kiegyenlítést, illetőleg arányt léte­sitette. A tisztviselői kérdést magam részéről első­rangúan fontos kérdésnek tartom, nemcsak* azért, — amit Wolff Károly t. barátom felemlített — mert ez a történelmi középosztály kérdését nagy­ban érinti, hanem azért is, mert az altisztek és a szolgák, ezek a derék, becsületes magyar embe­rek is megérdemlik minden rokonszenvünket, s az a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, a tíz éve rongyoskodó, tiz éve nélkülöző közalkal­mazottak érdekében fel is emelte szavát, nem azért, hogy kortescélokat kövessen, (Ugy van ! jobb jelöl.) nem azért, hogy népszerűséget haj­hásszon, hanem méltányos megértésből csele­kedte, amikor kiküzdötte, hogy a pénzügyi kor­mány 40 millió aranykoronával haladta túl azt a keretet, ametyet eredetileg terveztek. Megállapítjuk, hogy őszinte sajnálatunkra többet nem nyújthatunk, meit számot kell vet­nünk az adózók teherviselési képességével. Ne­künk lelkiismeretes és komoly megfontolás után az a meggyőződésünk, hogy az adózók vállaira több terhet nem róhatunk, mert azok le fognak roskadni. (Ugy van ! jobbjelöl.) Az állam pénz­ügyi helyzetét figyelembe véve tehát »Megállj !«-t kell kiáltanunk. Felizgatott szenvedélyeket nehéz megnyugtatni, nehéz különösen akkor, amikor a megnyugtatás »non possumus« kijelentésből áll. Ennél mindenesetre sokkal könnyebb elkesere­désre, birni az elégedetleneket ; de bűn mások szerencsétlenségét kétségbeeséssé változtatni. Azt tapasztaljuk, hogy ezt a kétségbeesést mint poli­tikai eszközt akarják egyesek kihasználni. (Ugy évi december hó 17-én, szerdán. út van ! a jobbközépen.) De meg vagyok arról győ­ződve, hogy a tisztviselői és áítalában a köz­alkalmazotti osztály meg fogja fontolni és mérle­gelni fogja azt, hogy ez a csonka állam minő szomorú pénzügyi helyzetben van ; meg vagyok győződve arról, hogy a pénzügyminister ur szán­dékának komolyságában hinni fog, — mert mit sem érnének el a közalkalmazottak, ha az adózó közönség tönkremenne, mert igy ők is legfeljebb a régi Törökország hivatalnokainak nem irigyel­hető sorsára jutnának. A létszám-leszállítás tehát nem vitatható kérdés, a szükségesség feltétlen. S igy legfeljebb a keresztülvitelnek a t. kormány által tervezett és a pénzügyminister ur által előadott azon mód­jával kell foglalkoznunk, illetőleg azon kell tana­kodnunk, vájjon helyes-e, hogy a megüresedő állásokat betölteni nem szándékoznak. T. Nemzetgyűlés ! Az emberek két cso­portba oszthatók. Az emberek egyik csoportja kérlelhetetlenül mond igazat, a másik csoport, kérlelhetetlenül hazudik. Én tehát inkább az előbbi csoportba kívánom magamat^ sorozni, amikor a következőket jelentem ki : Én a kor­inam^ szándékát helyesnek, de elégtelennek tar­tom, még pedig azért, mert a női alkalmazás túltengését vagyok kénytelen megállapítani. Negyedfél évtizedes közéleti pályámon még sohasem láttam hölgyeket az egyes osztályokban. Egyesek voltak a telefonnál s voltak a segéd­hivatalokban is, most azonban épen ezek a t. hölgyek népesítik be a ministeriumok különböző osztályait, manikűrözve kezeiket, vagy pedig a rizsporos skatutyát használva ; többé-kevésbé ebben merül ki foglalkozásuk, tisztelet a kivéte­leknek. Felfogásom és emberiességi érzésem az, hogy amikor családos embereket helyeztek B-listára, akkor igenis tartsák meg közszolgálat­ban azokat a nőket, akik hadiözvegyek, hadi­árvák vagy családfentartók, de a jövőben minden­esetre oda kell irányulni a törekvésnek, hogy nőket feltétlenül csak a segédhivatalokban alkal­mazzanak. Az iparfelügyelet egészen más. Az ellen nem volna észrevételem, hogy egy-két ipar­felügyelőnőt alkalmazzanak, de itt tömeges alkal­mazásról van szó, úgyhogy a magam részéről a megüresedett állások be nem töltésének módját egyedül elégségesnek nem tartom. Azért sem tartom ezt elégségesnek, mert mindenesetre van­nak olyan intézmények és hivatalok, amelyek a köz hátránya nélkül megszüntethetők lennének. Már pedig Széchenyi Istvánnak igaza van abban, hogy ami lehet, az egyúttal kell is. Igen szomorú képet mutat a közüzemek állapota. Itt deficit van. Kíváncsi volnék egy amerikai ember véleményére, vájjon fentartható-e olyan üzem, amely állandóan deficittel gazdál­kodik. Nem szabad haboznunk megállapítani a diagnózist. Betegség az, amiről szó van : a bürokratizmus túltengése átgenyesedett már az üzemekre is, azoknak a bürói már hivatalok. Én azt hiszem, hogy az üzlet a maga ökonómiáját az állami üzemekben sem hagyhatja el. Ameddig ez nem érvényesül, ameddig rátermett egyén egyéni érdeke nem kapcsolódik bele az illető üzem érdekeibe, addig hiába várunk jobb ered­ményeket. Nem akarok a kérdésnél hosszasabban időzni, csupán a gazdaságosság érdekében vetem fel azt az ötletet : nem volna-e helyes, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom