Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-363
212 A nemzetgyűlés MS. ülése 192t). évi január hó 22-én, csütörtökön. lóan hasznos és fontos munkát végez, amely ellen senkinek kifogása nem lehet. [Ellentmondások a szélsőjobboldalon.) Hogy a földbirtokreformtörvény végrehajtása nem halad olyan tempóban, amint az kívánatos volna, nemcsak az ország, de ugy a földhöz jutni akarók, mint a földet leadni kénytelen birtokosok szempontjából, ezért nem lehet egyedül a felügyelői kart hibáztatni, mert hiszen akkor ép ugy lehetne hibáztatni a birói kart is. Távol áll tőlem, hogy bármely karnál is általánosítsak, hiszen minden karnál lehetnek hiányok, de azt vallom, hogy mindkét kar teljesen hivatása magaslatán áll. (Szijj Bálint: Ezt mindnyájan nem irjuk alá! — Felkiáltások a szélsőjobboldalon; És még se megy az ügy! Hát hol a hibái) Hogy a földbirtokreform végrehajtásával késedelmeskednek, az kétségtelen, de annak igen nagy részben oka a demagógia is, amely — miután nagyon hosszú ideig húzódik a íöldbirtokreíormtörvény végrehajtása — mind erősebbé válik, másrészt meglassította e törvény végrehajtását épen a novella, amelyet nemrégiben a nemzetgyűlés többsége megszavazott. Az ellenzék több alkalommal is rámutatott már arra, hogy a noA^ellában olyan intézkedések történtek, amelyek feltétlenül a törvény végrehajtásának hosszadalmasságát és lassúságát fogják eredményezni. De erről most ne beszéljünk. Azt hiszem, hogy a Ház minden tagjának legfőbb óhajtása, hogy ez a törvény minél előbb végrehajtassék és lekerüljön a napirendről, mert ezzel lekerül nagyon sok izgató anyag és nagyon szükséges, hogy a parlament végre mentes legyen ettől az izgató anyagtól. A magam részéről tisztán esak e karnak a védelmére kívántam felszólalni, amelynek igen sok tagját, nagyra beesülöm, és láttam, tapasztaltam és tudom, hogy igenis nagy munkát végeznek. Azt a kérdést teszem fel, hogy ha —amint tegnap Szijj Bálint t. képviselőtársam mondotta — ennek a karnak nincs létjoga és el kell bocsátani (Szijj Bálint: Fentartom!), mi történnék akkor a f öidbirtokreform további végrehajtásával, mert hiszen valami gazdasági szervre mégis csak szükség van a földreformbíróság mellett, hogy az hivatalosan, mint szakértő működjék közre. De elég legyen ebből ennyi. Ezeket a kar érdekében kívántam és tartottam szükségesnek elmondani. Áttérek most már felszólalásom tulajdonképeni tárgyára, az előttünk levő állami költségvetés bírálatára. Teljes egészében nem bírálhatom a költségvetést, mert megvallom őszintén, nem értek hozzá. Hiszen ez a költségvetés nagy muiißa eredménye, óriási számhaimaz ez, amelyet igy az első látásra, első olvasásra laikus ember alig érthet meg. Csak akkor tudja rejtelmeit igazán feltárni, ha egyszersmind birtokában van azoknak az adatoknak is, amelyek az itt foglalt számbeli eredményeket eredményezték. A magam részéről tehát a költségvetés birálatánál csak azokra kivánok kiterjeszkedni, amikhez értek és amelyekről Ugy érzem, hogy nekem mint gazdának azokat felül kell bírálnom. Kitűnik a költségvetésből, hogy szegények vagyunk, hogy szegény az ország és takarékoskodnunk kell. Nem vitatom és kétségen felül állónak tartom, hogy e költségvetés megalkotásánál a kormányt az igazi takarékossági elv vezérelte. Mégsem látom azonban teljes egészében azt, hogy ez a takarékossági elv mindenütt keresztül lenne vive olyan mértékben, amint azt keresztül lehetett volna vinni és amint azt a nemzet érdekében keresztül is kellett volna vinni. Nem értem én ezalatt azokat a kicsinyes szempontokat* hogy talán itt vagy ott egy autóval több van, avagy egy hivatalnokkal van több, avagy több fűtőanyagot használtak fel (Felkiáltások a szélsőjobboldalon: Pedig ezek is fontos szempontok!) vagy több utazási költséget — megengedem ezek is fontos szempontok—, de ezek mégis csak másodrendű szempontok azokhoz képest, amelyeket nagy átlagban és magasabb szempontból figyelembe kell venni. Ha a költségvetést vizsgálom, azt a kérdést kéli magamhoz intéznem, hogy vájjon kielégítő-e az a takarékosság, amely a költségvetésből kitűnik? Válaszom csak az lehet, hogy nem. Nem pediglen azért, mert a követett gazdaságpolitika agrárszempontból nem kielégítő; nem felel meg azoknak a nagy nemzeti érdekeknek, amelyek Magyarország agrár voltához; nemzeti szempontból, vagyonosodási szempontból meg*követelhetők. Tisztán áll mindnyájunk előtt, hogy ebben az országban megcsonkitottságunkban a legerősebb társadalmi osztály a földmives osztály. Érteni ezalatt a földmives munkásságot és a kis-, a közép- és nagybirtokosságot egyaránt. Az sem vitatható, hogy e kategóriák mindegyikének a legégetőbb szüksége volna már hitelre, mert ma már gazdasági hitel nélkül sem a kis-, sem a közép-, sem a nagybirtokos megélni nem tud. Egy katasztrófa előtt állunk (Ugy van!), amely elől, ha hamarosan kivezető utat nem találunk, akkor még egy ilyen, a multévihez hasonló termés és vége van az agrártársadalomnak, de ezzel egyszersmind vége van az országnak. (Ugy van! Ugy van!) Mert ha tulajdonképen ennek a csonka országnak az igazi, aktiv vagyonát nézzük, miből áll ez? A földből. (Ugy vanJ) Hiszen azt a földet nem lehet elvinni, annak a földnek a termékeit nem lehet eltagadni 1 , annak a földnek terméke nyitott könyv, amelyben szabadon olvas a pénzügyigazgató és szabadon olvas mindenki; az a föld az, amely a legnagyobb terheket viseli és ezt kimondom annak dacára, hogy ellenségeink bizonyos oldalról következetesen azt szokták állítani és azzal szoktak minket vádolni, hogy a föld terhet nem visel. (Helyeslés.) Azt mondják: „Nézd a gazdag-, hízott parasztot, nézd a gazdag nagybirtokost. Kényelemben, boldogságban élnek és uzsoráskodnak a szegény nép bőrén!" Ezt erről a helyről nekem, mint gazdának a leghatározottabban meg' kell cáfolnom (Ugy van! Ugy van!), mert hiszen a gazda nehéz munkával szerzi meg mindennapi kenyerét, véres verejtékkel veszi ki a földből azt, amit abból ki lehet venni. S hogy mennyire nem igaz az az állítás, hogy a gazdák birtokában nagy vagyonoktól duzzadt tárcák vannak és hogy a gazdák okozzák a drágaságot és ők uzsoráskodnak, e tekintetben nem kell másfelé tekintenünk, esak az elmúlt esztendőre és különösen a mostani napokra, amelyek a legekletánsabban bizonyítják, hogy ezek a vádak alaptalanok. (Ugy van! Ugy van!) Mert hiszen a multévi rossz termés miatt az a kevés szerencsés gazda, akinek talán volt valami "megtakarított tőkéje, abba a helyzetbe jutott, hogy ma már kamatos pénzre szorul. (Ugy van! — Meskó Zoltán: Szomorú, de ugy van!) Ha akár a vidéki kis takarékpénztárakat, akár a nagybankokat megnézzük, özönével látjuk ott a gazdák váltóit. Ezzel kapcsolatban én, mint a Nemzeti Bank cenzora, látva az ottani váltókat, azt a
